2019. december 22., vasárnap

Kungsleden - gyalogtúra Svédországban Lappföldön



Akik szoktak gyalogtúrázni, azoknak a Fjällräven Classic biztosan mond valamit. Ez az a híres teljesítménytúra amit minden évben megszerveznek Észak-Svédországban, Lappföldön. A szervezés profi, százak jelentkeznek rá. A nevezés drága, viszont a rajtnál annyi étellel pakolnak fel téged, amennyit csak el bírsz rakni. Adnak gázpalackot, kenyeret, szárított zacskós túrakaját. A túraútvonalon van orvosi felügyelet és ételpótlási lehetőség.
Vinned kell magaddal minden felszerelést ami vadkempingezéshez kell. Nincs áram, mosakodni a patakban lehet. Menedékházba bemenni tilos.

Évek óta vágytam erre a túrára. Lappföld, tundra, hosszú séta a hegyek között, rénszarvasok, jávorszarvasok, áfonya, friss levegő, csend, csörgedező patakok, madárcsicsergés...
Viszont nem vágytam tömegre. Elengedtem a Fjällräven Classik gondolatát és úgy döntöttem megcsinálom ugyanezt a túrát, pontosan ugyanezen az útvonalon, de egy a versenyen kívül eső időpontban.

A Kungsleden egy 440km-es gyalogtúra útvonal, aminek a legnépszerűbb része az északi szakasz. Ez Nikkaluokta és Abisko között fekszik, megközelítőleg 110km. Átlagosan 5 nap alatt teljesíthető.
Völgyben haladsz, nincsenek nagy kaptatók. A túrát az teszi nehézzé, hogy vinned kell magaddal minden felszerelést, amire egy nomád túrán szükség van. Ha kényelmes tempóban haladsz, minden nap érintesz 1-2 menedékházat. Ha mélyen a zsebedbe nyúlsz, igénybe veheted a házak szolgáltatásait.

Nem akartam egyedül nekivágni a kalandnak, hisz épp elég időt töltöttem elszigetelve két kisbabával  az elmúlt négy évben. Egyszer csak "szembejött" a MaKaSE, akik épp erre a túrára toboroztak emberkéket. A meghirdetett dátum tökéletes volt, így hát jelentkeztem. Mindig zsákbamacska idegennek menni, de úgy voltam vele, hogy ha nagyon nem érzem jól magam a csapatban, akkor majd leválok a csordáról.

Túl nagy készülődés nem előzte meg a túrát. A Hanwag Tatra bakancsomat kellett újratalpaltatni, mert három héttel az út előtt leszakadt mind a két talp. Még szerencse, hogy az út előtt szakadt le, és nem a tundra közepén. Általában 7-8 évet bír ki egy talp, az enyém 8 volt.
Vettem egy ultrakönnyű profi sátrat, már épp ideje volt beszerezni egy sajátot.
Az egyik menő rokonom pedig tudta mire vágyok, és kaptam egy Jetboil Minimo-t, ami szerintem az egyik legjobb túrafőző ami kapható a jelenlegi piacon.
Pakolás végén 12 kg lett a hátizsákom.

Szerettem volna egy nap alatt eljutni Budapestről Kirunába, de mikor a repjegyeket böngésztem, nem találtam jó lehetőséget.  Ha nem akarok horror áron vagy nem biztosított többszörös átszállással utazni, akkor valahol el kell tölteni egy éjszakát. Stockholmra esett a választás. Utánaolvastam a  www.sleepinginairports.net honlapon a Stockholm Arlanda reptérnek, és az utazók nagyon jó tapasztalatokat írtak róla.
Ezt az oldalt szívből ajánlom minden olyan lowbudget utazónak, aki nem akar vagy nem tud pénzt költeni reptéri szállásokra. Nem félek a reptéri csövezéstől és felesleges pénzkidobásnak tartom ilyen esetben szállást fizetni. Arról érdemes előre tájékozódni, hogy az adott reptéren szabad-e aludni, és ha igen, mely részein.

Stockholm a levegőből. Szigetekm százai taglalják.
Késő délután érkeztem Stockholmba. Sétáltam egy nagyot kint a szabadban a terminálok előtt, ahol ledöbbentem milyen hideg van. Az augusztusi Budapestről megérkeztem a 17 fokos skandináv országba. Megkerestem a 4-es és 5-ös terminál között elhelyezkedő Sky City-t. Itt fogok aludni.



Ez amolyan reptéri plázaféleség éttermekkel és boltokkal. A fala üveg és eszméletlen jó kilátás nyílik az induló és érkező repülőgépekre. Este fél9-re szinte kiürült az egész hely, bezártak a boltok. Megkerestem a Sky City-ben azt a bizonyos teraszt ami állítólag szuper jó hely aludni. Szépen le is telepedtem egy kanapéra és elfoglaltam egy fotelt is. Kikészítettem a hálózsákom, bedugtam a Kindlt tölteni, rábíztam a cuccaimat egy másik utazóra (rajtam kívül csak ketten voltak) és elmentem megkeresni a mellékhelyiséget. A mosdóban olyan nagy volt a tisztaság, hogy fogmosás után letörölgettem a csap széléről a fogkrémfoltokat, mert cikinek éreztem volna otthagyni. Mivel sehol egy lélek, úgy éreztem enyém a fél Sky City és az egész női mosdó. Lekaptam a felsőmet és a csap fölé hajoltam mosakodni. Ebben a pillanatban lépett be egy fekete férfi takarító, aki szétnézett, hogy minden ragyogóan tiszta-e, megkérdezett engem (aki melltartóban állt előtte), hogy minden ok-e, majd szépen kiment. Szóval gyorsan vissza lettem rántva a valóságba, mégsem az enyém az egész mosdó :). A kanapémon éjfélig olvastam. Olyan az e-bookom, hogy van benne háttérvilágítás, azaz teljes sötétben is tudok olvasni. Utazóknak, sátorozóknak szerintem "must have" felszerelés. Éjfélre minden kanapé gazdára talált. Mindig van nálam füldugó, és nagyon jól tudok aludni idegenek között is.


Másnap délelőtt kihasználtam a self-service check-in lehetőséget. Imádtam, hogy én tehettem fel a motyómat szalagra és én nyomtattam, ragasztottam fel, majd olvastam be a leolvasóval a vonalkódot. Játszótér felnőtteknek :).  Aztán felmentem egy lépcsőn, aminek a legtetején rögtön a security volt. Meglepődtem. Még meg sem ittam a vizemet. Azonnal kiürítették a kulacsomat, majd az egyik ellenőr elkísért a biztonsági ellenőrzésen túl egy kúthoz, hogy megmutassa hol tudok újratölteni. Nagyon példamutató a skandináv országokban élő emberek mentalitása.
A kapunál összefutottam néhány túratárssal, akikkel egy géppel repültünk Kirunába.


Kirunában busszal mentünk a városközponthoz. Mindenütt lehet kártyával fizetni és nem szeretik a készpénzt. A buszsofőr, aki úgy nézett ki, hogy talán ő maga volt a mikulás kifejezetten kérte, hogy inkább kártyával fizessek.
Túratársakkal megkerestük a kempinget, ami találkozópontnak volt kijelölve.
Felállítottuk a sátrat, majd bementünk a központba nézelődni.


A skandináv házak nagyon hangulatosak és szép színesek. Emberek alig voltak az utcákon, úgy éreztem magam, mintha egy szellemvárosban járnék. Sajnos süllyed a terület és el fogják költöztetni az egész várost. Három kilométerrel tervezik odébb telepíteni a 18 ezer lakost.
Az élelmiszerboltok polcai félig üresek voltak, mintha kifosztották volna a helyiek egy zombi apokalipszist várva.
Szerettünk volna beülni valahova meleg ételt enni, de hamar elriasztottak az árak.
Nagyon sok túraboltot és sportboltot láttam. Ha valaki otthon felejt valamit, akkor itt könnyen tudja pótolni. 



 

Estére megérkezett mindenki, szépen összegyűltünk. A csapat kicsi, nyolc fős volt, de legalább nagyjából elfértünk a kemping konyhájában egy asztal körül. A konyhában ki voltak téve hátrahagyott dolgok, így volt akinek nem kellett gázpalackot vásárolnia, mert talált magának egyet. Egyébként a túra után mi is itt hagytuk azokat az élelmiszereket és tárgyakat, amiket nem akartunk hazavinni, de más még hasznát lelhette benne.
Másnap felültünk a Nikkaluoktába tartó buszra. Természetesen csak kártyás fizetést fogadott el a sofőr.


Nikkaluoktában a túraútvonal kiindulópontjánál van egy nagy turistaház, ahol még be lehet szerezni a legszükségesebbeket. Ami jól fogyott a kisbolt polcairól az a gázpalack, tea és szúnyogirtó :). A Kungsleden híres neves a végtelen nagy szúnyogáradatról. Még a képeslapok között is van olyan, ami nem ábrázol mást, csak egy hatalmas szúnyogot. Hát nem tudom ki az aki szúnyogos képeslapot ad fel a családjának, mikor választhat cuki rénszarvasost is helyette.

  
Nikkaluokta --> Kebnekaise (18km)

Elindultunk. Eleinte nem volt izgalmas a táj. Még voltak fák. A törpe nyír a jellemző.
Sokszor megálltunk. Először hidegnek tűnt az idő, ezért felöltöztünk rendesen. Percekkel később megállás, ruha le. Ismét eltelt tíz perc, megint megállás, még több ruha le. Aztán cipő igazítás, majd hátizsák igazítás, kulacsfeltöltés...:)


Nem kellett sokat gyalogolni és máris megmutatta sajátos arcát Kungsleden. Először egy izgalmas függőhíd, majd a nagyon híres pallók kerültek utunkba. Lapföldön rengeteg a vizes, mocsaras terület illetve akad pár kőomlás. Azért tettek le ennyi fapallót, hogy megkönnyítsék és biztonságosabbá tegyék a túrázást. Jó móka áthaladni rajtuk. Legtöbbször csak egy ember fér el rajta, így ha szembejön valaki, egyikünknek ki kell állnia oldalra. Nagyon vicces nagy hátizsákkal egyensúlyozni a fapalló szélén :).



18 km gyaloglás után elértük Kebnekaise station-t. Ez egy profin felszerelt hatalmas menedékház.
Fizethetsz a menedékház (továbbiakban "station") szolgáltatásaiért.
Itt még lehet (utoljára) zuhanyozni, van áram, wifi, meleg étel. Azért is ilyen jól felszerelt, mert hétvégi kirándulók is látogatják a helyet. Kicsi gyerekekkel is eljönnek idáig.


Megérdeklődtük a recepción, hogy hol lehet sátorozni, mennyit kell fizetni a szolgáltatásokért.
A menedékházak közvetlen közelében sátorozni tilos. A területre be-, illetve kivezető túraútvonal mentén lehet sátorhelyeket keresni.
Ha kifizetünk 350 koronát (ez most kb. 12.000 Ft), akkor adnak egy karszalagot amivel használhatjuk a közös konyhát, fürdőszobát, zuhanyzót, szaunát és szárító szobát. Leesett az állunk a magas áraktól.
Hamar kiderült, hogy a wifi annyira gyenge, hogy nem sok mindenre lehet használni. A zuhanyzóban pedig nincsenek függönyök és mindenki belát mikor nyílik az ajtó.
A konyha szuper volt, csak nem volt szabad hely leülni, de a fiúk ezt is megoldották, behoztak kintről egy hosszú padot. Később asztal is lett. Nagy főzést rendeztünk, jól fel volt szerelve a konyha. Legjobban a recepció melletti fotelek tetszettek. Este és reggel is elfoglaltam egyet olvasáshoz és teázáshoz. Kiélveztük a civilizáció adta lehetőségeket, mert tudtuk, hogy holnap bevetjük magunkat a vad tundrába és néhány napig nélkülözni fogjuk a vezetékes vizet, áramot és térerőt. Ez lesz a szépsége az egésznek. Ugyanakkor megpróbáló is lesz, hiszen erősen ki fogunk lépni a komfortzónánkból.
A terv része volt, hogy másnap megmásszuk a Kebnekaise-t. Ez Svédország legmagasabb hegye, 2106 m. Azt mondták klimatikus okokból elmarad a Kebnekaise mászás, mert most speciális felszerelésre lenne szükség, túl nagy a hó odafent. Elég csalódott voltam, mert szerettem volna felmenni. Ha látok egy hegyet, fel kell rá menni és kész. A közös helységben szóba elegyedtem néhány külföldivel és kiderült, hogy voltak akik ma mászták meg, illetve holnap is mennek fel csapatok, mert vagy egy olyan út, ami abszolút járható, csak fel kell rajta "sétálni", nem igényel semmiféle felszerelést, csak kitartásra és állóképességre van szükség. Ekkor kicsit el voltam szomorodva, átverve éreztem magam, mert nem azért nem másztuk meg a Kebnekaise-t mert kivitelezhetetlen, hanem mert egyszerűen senkinek sem volt kedve. Választhattam, vagy leválok a csapatról és megyek a hegyre, azaz egy napi hátrányba kerülök és végleg leszakadok a csoportról, vagy elengedem a dolgot és megyünk együtt tovább. Az utóbbit választottam, de a mai napig lógatom az orrom a Kebnekaise kihagyása miatt.

Kebnekaise --> Sälka  (26km)


Eltűntek a fák, a cserje lett a jellemző növényzet. Gyakran találtunk áfonyát és sóskát. 
Sosem kellett sok vizet cipelni, mert kb. negyedóránként volt vízpótlási lehetőség. Az időjárás is mellettünk volt, sütött a nap és elképesztő gyönyörű volt Lappföld. Mindenütt csillogó vízfolyások, buja zöld növényzet, kristálytiszta levegő. 
Lankás területen, sokszor pallókon haladtunk. A hegyek felé haladtunk egy hatalmas völgybe. A táj változatos volt. Tipikus tundra képét mutatta, melyet itt-ott sziklás, kavicsos részek tarkítottak. 







Gyapjúsás
Jókat beszélgettünk az úton. Többek között megtanultam olyan fogalmakat, mint "negatív fekvőrendőr" és "kődúsítás". 
Nagy hátizsákkal a 26 km-es gyaloglás elég fárasztó volt. Jól esett a napi szakasz végén ledobni magunkat a földre.
Salka Station volt a kedvenc helyem az egész úton. Sikerült felállítani a sátrat közvetlen a patak partjára. Itt nem fizettünk a station szolgáltatásaiért. 
Már nem volt vezetékes víz, se áram, se wifi. A stationra napelemek voltak rögzítve, így nyertek energiát a legalapvetőbb dolgokhoz. Persze ha valaki mégis fizetni szeretett volna szolgáltatásért, megtehette bankkártyával. Ezen sokat mosolyogtam magamban, fel se fogta az agyam. Itt a semmi közepén ahol se meleg víz és se térerő, lehet fizetni kártyával. 
Sälka stationnál voltak pici FAHÁZAK amikben lehetett fekhelyet bérelni - nagyon rossz idő esetén ez jó opció; KÖZÖS KONYHA helység ahol van gáz, főző, edények, evőeszköz;  SZAUNA - vicces volt, ahogyan a skandináv fiatalok anyaszült meztelenül futkostak a szauna és a jéghideg patak között;  SZÁRÍTÓ HELYSÉG - nagyon hasznos a hozzám hasonló túrázóknak, akinek muszáj mosnia, mert minimális mennyiségű ruhát hoztak.

Big Agnes Copper Spur HV UL 2 mntGLO


Vacsira legtöbbször csicseriborsó tésztát főztem, amihez hozzáöntöttem egy konzerv tonhalat és valami zöldséget vagy babot. A profi ultralight túrázók nem cipelnek konzervet, de annyira szeretem az olivaolajos rio-mare minit, hogy mindig viszek magammal 3-4 darabot. Ami pedig sosincs nálam az a zacskós leves. Nem tudom megenni, szerintem szörnyű és nem is lehet vele jóllakni. De majd ha egyszer megkívánnám, kérek valakitől, mert ez bezzeg mindenki másnál szokott lenni :).
Este fogmosás és "pancsolás" a patakban. 
Nagyon jót aludtam volna, ha nem fáztam volna. Elő kellett vennem az Izlandon tanult jól bevált módszert. Vizet forraltam és töltöttem a Klean Kanteen fém palackomba, azt bedobtam a hálózsákba, és a jó alvás érdekében egész éjjel ölelgettem :). 


Sälka --> Alesjaure (23km)

Ez a szakasz azért volt változatos, illetve azért tetszett, mert volt benne picike "hegymászás". 
Elértük a túraútvonal legmagasabb pontját, ahonnan fenomenális kilátás nyílt a völgyre.
Ezután egy sziklás, köves szakasz következett, és mivel magányra vágytam, előre mentem, eltávolodtam a csapattól. Ekkor éreztem magam a legjobban. Egyedül voltam. Hangosan énekeltem, élveztem minden ingert ami ért és ráeszméltem, hogy valószínűleg egyedül kellett volna jönni.



Forralom a vizet az ebédhez, ami mindig Adventure Food volt.



Egészen idáig megúsztuk a szúnyoginváziót. Alesjaure-ban viszont annyi volt a szúnyog, hogy ha szélcsendes helyen álltál meg, megettek egy perc alatt. Szerencsére a station egy domb tetejére volt építve, ahol jól mozgott a levegő. A sátrak lentebb helyezkedtek el, közel a patak partjához.
Úgy kezeltem a problémát, hogy a sátorba való ki-be mászást 0,000001 másodperc alatt végeztem el, majd szélsebesen a szúnyogokat lehagyva felfutottam a dombra a stationhoz, ahol egy szeles helyen leültem vacsit főzni. Majd amikor készen lett a vacsi, elbújtam a station közös, zárt helységébe falatozni a szúnyogok és a szél elől. Elővettem az e-bookot és lazítottam. Csatlakozott pár vicces túratárs is, így jó hangulatban telt az este. Az egyik túratárs, aki gyógytornász, sokat mesélt a munkájáról, és tartott bemutatót is. Mindenki nagyon élvezte.

Azt, hogy mikor jött el az este, csak az óráról lehetett leolvasni. Ha jól emlékszem naplemente kb. éjfélkor és napfelkelte kb. hajnali háromkor volt. De éjfél és három között sem volt soha teljes sötétség. Ha a Kunkgsledenre készülsz, vigyél szemtakarót az alváshoz. Vagy egy zokni is megteszi :).


Alesjaure --> Abiskojaure (17km)
Jó volt innen továbbállni. Még egy darabig követett minket a szúnyogfelhő, majd szépen lassan csökkenni kezdett a kis repülő vámpírok száma. A táj óriásit változott. Egy hatalmas tó mellett gyalogoltunk, aminek nagyon menő homokos partja volt. Néhány túrázó a part menti cserjék között sátrazott.



 
A tó partján a mólónál tartottunk pihenőt. Volt egy doboz, benne egy walkie-talkie, ami mellé pótakksi is ki volt készítve. Ezen lehetett hívni csónakost, ha át szerettünk volna kelni a másik oldalra.


A táj és a növényzet gyorsan változott. Egyre magasabbak voltak a cserjék, majd megjelentek a fák is. 
Elértük az Abisko Nemzeti Parkot. Innentől már szigorúbb szabályok vonatkoztak a túrázókra. Nem lehetett bárhol vad-kempingezni, csak kijelölt kempingben, ahol 300 koronát (kb. 10.000 Ft) kellett fizetni. Volt minden ami kellett: kisbolt, szauna, konyha, szárítószoba helyett szárítókötél két fa közé kifeszítve :). És ami nagyon tetszett, hogy akadálymentesítve volt a hely. Annyira szuper volt minden, hogy szívesen maradtam volna még 1-2 napig.
A sátrakat az erdőben lehetett felállítani, nagyon hangulatos volt az egész. Úgy 10 perc sétára volt a "sandy beach", egy homokos parttal rendelkező tó, ahol a vízpart sekély volta miatt nyugodtan bele lehetett gázolni vízbe. Tizenkét fokos volt a víz, de már nagyon meg akartam rendesen mosakodni. Mivel mindenki idejött fürdeni, le kellett vetkőzni a gátlásokat (és az összes ruhát) és abban bízni, hogy senki sem néz téged, hanem remélhetően csak saját magával és a pancsolással van elfoglalva. A jéghideg fürdés egész jól esett, kicsit újjászülettem tőle.
Ezzel a művelettel sikerült sokkal kintebb tolni a komfortzónám határait. Már csak emiatt is érdemes volt eljönni az útra :). 

 

Kora este hátrahagyva a sátrakat hátizsákok nélkül elmentünk felfedezni a környéket. Degeszre ettük magunkat áfonyával és rengeteg rénszarvast láttunk. Sötétedésig olvastam a meleg konyhában, majd szokás szerint utolsóként éjfél körül mentem aludni. 

 Abiskojaure --> Abisko (13km)

a csapat
Az utolsó túra szakasz nagyon laza volt. Fák között haladtunk, nagyrészt pallókon gyalogoltunk és természetesen volt néhány függőhíd is. Átvonult előttünk egy hatalmas rénszarvascsorda.
Mikor beértünk Abiskoba, sajnáltuk, hogy vége a kalandnak a tundrán, és ugyanakkor örültünk a civilizációnak. Gyorsan lőttünk pár "beértünk a célba" fotót, majd a turistacentrumban ledobtunk magunkat egy-egy fotelba. Mindenki keresett egy szabad konnektort és elkértük a wifi jelszót. Körülbelül egy órán át csend volt, mindenkit beszippantott az internet és a térerő :). 
Később befizettük a kemping díját és felvertük a sátrakat. A kempingben a közös konyha nevetségesen kicsi volt. Nem volt semmilyen zárt tér, ahova le lehetett volna ülni, ezért este visszabattyogtunk a turistacentrumba és éjfélig ott ejtőztünk. 

Érkezés a célhoz


Volt aki ennyi cuccal kelt útra :o



Az interneten mindenki megvette magának a menetjegyeket és visszavonatoztunk Kirunába, ahol a jól bevált Camp Ripan kempingben állítottuk fel a sátrakat. Nem volt könnyű szabad sátorhelyet találni, mert már megérkeztek a
Fjällräven Classic-ra gyülekező túrázók és elfoglalták a legtöbb szabad helyet. Jó élmény volt látni a teljesítménytúrára való készülődést. Menőbbnél menőbb sátrak álltak mindenhol. A kemping mellett volt a regisztrációs hely is, ahol a sportcsarnokban nyitottak egy Fjällräven Classic márka boltot. Bementünk szétnézni, hogy mi kapható, csak úgy csorgattam a nyálamat a menő túrafelszerelések láttán :).





Este elmentünk a csapattal street food-ot enni. Ezt az élményt kár lett volna kihagyni. Ha Kirunában jártok feltétlen menjetek el Stejk Street Food-hoz! Igaz a tulaj valószínűleg be volt szívva mert totál kattantan viselkedett és majdnem mindenkinek más ételt hozott ki mint amit rendelt, de baromira jól szórakoztunk ezen és az ízek felejthetetlenek voltak.
A "konyha" mellé volt felállítva egy hatalmas sátor ahol gyertyafénynél vacsoráztunk.



 
Végre úgy telt az éjszaka, hogy nem fáztam. Mint minden évben most is megfogadtam, hogy jövőre veszek egy melegebb hálózsákot. Aztán majd lehet jövőre is megfogadom... :).
Ha a Kungsledenre készülsz, a Tconf 5 fokos hálózsák nem elég, mert éjszaka nulla-egy fokra is lehűlhet a levegő. A mi leghidegebb éjszakánkon 2 fok volt. 
Északabbra vagyunk az északi-sarkkörtől, közel azonos szélességi fokon Izlanddal, így fel kell készülni a hidegre.

A csapattagokkal még Kirunában elköszöntünk egymástól, mert majdnem mindenki másik géppel repült haza.
Én nem haza mentem, hanem csak Stockholmig, hogy ott eltöltsek pár napot egyedül.



Stockholm

Ilyen menő busz vitt a reptérről a belvárosba
 A City Backpackers Hostelben foglaltam szállást három éjszakára egy nyolc ágyas lányszobában. Bemutatkoztam mindenkinek. Az összes szobatárs egyedül utazó volt. Volt aki egy éjszakára és volt aki egy egész hétre jött. Helyesek voltak a lányok. Volt egy francia, holland, német, angol, koreai, új-zélandi és egy svájci lány. 


a szoba és a nedves sátor :)


A szobában a mennyezeten futott egy cső amire kiterítve fellógattam a nedves sátramat száradni (Kirunában az utolsó éjszaka volt egy kis eső). A lányok mondták, hogy nem zavarja őket, hogy kerülgetni kell. Mindenkit nagyon érdekelt a túra. Beszélgetés közben kiderült, hogy egy másik lány is a Kungsledenről jött, és a táskájában van a nedves sátra. Gyorsan szabaddá tettem a cső felét és innentől kezdve már két sátor száradt a szoba közepén.
Este elmentem bevásárolni a szupermarketbe, majd isteni vacsit főztem a közös konyhában. Többen is főztünk és megosztottuk az alapanyagokat. Spenót leveleket és lilahagyma karikákat tudtam bedobni a közösbe. A kaját amit magamnak főztem nem bírtam megenni, de szerencsére akadt egy két méteres francia srác akiben másodpercek alatt eltűnt a megmaradt étel.

A konyha még a nagy főzés előtt :).
Párolt gombás spenótos paradicsomszószos vöröslencsetészta Évi receptje alapján :)


Vacsi után végigdőltem a közös helység egyik kanapéján és hagytam, hogy besszippantson On Sai író egyik zseniális sci-fi műve a Calderon, avagy hullajelölt kerestetik
A közelemben egy néhány fős fiúcsapat heverészett és nagy sebességgel igyekeztek eltüntetni magukban egy rekesz sört. Nem figyeltem, hogy mi a téma, csak annyi információ kúszott be az agyamba, hogy angolul beszélnek. Aztán leesett, hogy az a téma, hogy a Kindlt olvasó lány vajon honnan jött? Ezen elnevettem magam... "I am from Budapest, Hungary." 
Erre a reakciójuk taps és üdvrivalgás volt. A kitüntetett figyelemtől annyira zavarba jöttem, hogy a fejem pirosabb lett mint egy érett paradicsom. 
Kiderült, hogy a srácok épp a Sziget fesztiválra igyekeznek és szerintük ultra menő, hogy Magyarországon élek. Az öt ausztrál srác Sydney-ből és Melbourne-ből érkezett Európába körutazásra, és természetesen Budapestet a Szigetfesztivál idején fogják meglátogatni. Megkérdezték, hogy igaz-e, hogy a Szigeten 7/24 megy a buli? :) :) :)
A későbbiekben akármikor összefutottunk a folyosón vagy a konyhában, taps kíséretében köszöntek a srácok.

Mivel ez egy low budget út volt, utána néztem a városban elérhető ingyenes programoknak.  
Stockholmban nagyon jó hírük van a Free Walking Tour-nak. A hotel recepcióján megérdeklődtem mikor és hol indulnak az ingyenes városi túrák. Kiderült, hogy nem kell elmenni sehova, mert a túravezetők reggel végigmennek a népszerű hosteleken és összegyűjtik a túrára jelentkező fiatalokat. Reggel a megadott időpontban a hostel bejárata előtt vártam. Percre pontosan megérkezett a jó fej horvát származású túravezető. Már egy közel 10 fős csoport volt vele, hozzájuk csatlakoztunk még hárman. Egy nagy térre vezetett minket, ott volt a fő gyülekezési hely. 
Kétféle túrára lehetett menni: Old Town tour (Gamla stan) és a City tour. Minkét túra indult angol és spanyol nyelven is, azaz négy felé oszlott a tömeg. Az angol Old Town programot választottam. 
A túravezető nagyon izgalmasan és viccesen adta elő a történeteket. Például megtudtam, hogy vikingek igazából jó fejek voltak.
A világon itt található a legtöbb sziget (igaz ők minden vízből kiálló kavicsot szigetnek számolnak).
Gustav volt az első modern király és megduplázta a birodalmat.
Elmesélte a "Ghost story-t" - a nyolc hónapos terhes Princess Margaret meghalt fülgyulladásban és azóta is visszajár a szelleme kísérteni.

Megnéztük a Stockholm legkisebb, 15 cm-es szobrát a "Järnpojke, Little boy looking at the moon"-t, ahova pénzt lehetett tenni, de elvenni már tilos volt, mert az rossz szerencsét hoz, méghozzá azt, hogy az ember terhes lesz tőle. Így én nem vettem el pénzt, de le se raktam, sőt rá se néztem a szoborra, meg se mertem közelíteni, nehogy rossz szerencse érjen.
Meglátogattuk Saint George szobrát és meghallgattuk a híres "bloodbath story"-t is. 
Megtudtuk, hogy az épületek színének jelentése van. A szegényebbek piros, míg a gazdagabban sárga festéket használtak. Az üveg drága volt, így a tehetősebb emberek otthonán több ablak volt. A szegények pedig az csinálták, hogy ablakokat festettek a házra, ezeket hívják "fake window"-nak. Jól nézzétek meg a következő fotót.


Hamar elrepült a két óra. A túravezetés végén aki szeretett volna adhatott borravalót a túravezetőnek, de az sem volt baj, ha valaki nem tudott adni. 
A csoportban többen voltunk egyedül utazók és gyorsan összebarátkoztunk négyen lányok. A három új barátom német, lengyel és új-zélandi volt. Mikor véget ért a vezetett túra, mi négyesben továbbfolytattuk az óváros felfedezését. Először elmentünk enni, majd megbeszéltük ki mire kíváncsi még, és sorban meglátogattunk pár helyet. Sajnos ők másik hostelben laktak, ezért este elköszöntünk egymástól, de megbeszéltük, hogy másnap újra találkozunk.



Stockholm pajtik


Másnap ismét a hostel előtt vártam a free walking tour-ra. A három lánnyal a gyülekező helyen futottunk össze. Ma mind a négyen City tour-t választottuk. Ez a túra is fantasztikus hangulatban telt. természetesen szóba került az IKEA. Tudtátok, hogy az Európában élő 30 év alatti fiatalok 50%-nak van Ikea bútora? :)
Szó volt az Abbáról, a Spotify-ról, a Nobel-díjról és a H&M sem maradhatott ki. 
A Stockholm-szindróma is ehhez a városhoz köthető. Meglátogattuk annak az 1973-as híres bankrablásnak a helyszínét, ahol a rablók 5 és fél napig tartották fogva a túszokat, akik annyira megszerették és kötődni kezdtek a bűnözőkhöz, hogy később pénzgyűjtést szerveztek a rablók jogi védelmére.  
Megálltunk egy konditerem előtt is. Ez a hely azért fontos és izgalmas, mert itt szeretett bele Princess Victoria a személyi edzőjébe. Azóta az edzőt már Prince Danielnek hívják és boldog házasságban élnek a hercegnővel, akivel gyermekük is született. 

Délutánra mindenkinek más programja volt, így különváltunk a lányokkal. Megnéztem a Skansent és meglátogattam a Vasa Museum-ot.  Ez utóbbi szerintem a legjobb múzeum a városban. A hajóroncs óriási és gyönyörű. Nagyon vicces a hajó története. A múzeumba be lehet ülni vetítésre, ahol dokumentumfilmben mesélik el a "Vasa story"-t.

Sajnos az időjárás leszavazott. Esett az eső. 
Igazán hülyén néztem ki. A hátizsákomból nagyon kevés ruha közül válogathattam. Sportnadrágban, gyapjú zokniban és túraszandálban jártam a várost. A dolgaimat egy drybag-ben vittem. Legalább nem ázott el a telefonom. 
A "mindegy minden" és a "menjünk és majd lesz valami" elvek alapján nagyjából belőttem a térképen az irányt , és elindultam. Néha kicsit jobbra, majd balra... hagytam magam elveszni, és élveztem a várost.
Este a hostelben páran összeültünk. Minden beszélgetés azzal kezdődik, hogy ki honnan jött, mi az amit már megnézett a városban és tetszett, mikor és hova utazik tovább. Mindenki arra panaszkodott, hogy ilyen drága városban még sosem járt.
Egy német bölcsődei dadus lánnyal és egy kaliforniai meleg sráccal megvitattuk az élet nagy dolgait. Mindenki mutatott fotót a kutyájáról, macskájáról, én pedig a gyerekeimről :). 

Teljesen feltöltődve hagytam el Svédországot.

Sok terv van a jövőre nézve, de a bakancslista legtetején most Dél-Amerika áll. Peru (egy 6.000m-es hegy meghódítása, trekking a dzsungelben...), Ecuador, Galápagos-szigetek...
Remélem sikerül elmenni és majd tudok írni róluk.
Ha valaki csatlakozni szeretne, keressen meg!

Üdv és pacsi: Évi

2019, augusztus



Megérte kicsekkolni :)