Nagy Fal (Peking, 3.nap)

A Nagy Fal hódítói :)

Dórika-dórika táncol, körben a Nagy Falak ülnek...

Évi szereti, ezért megöleli a Nagy Falat :)

Valami csoda történik jelenleg Kínában, mert tegnap este, és ma reggel is elérem mind a blogomat, mind a facebookot. Yeahh!! :)
Persze ezt lehet nem holmi csodának, hanem Bertamnak, Jocónak és a két svájci srácnak köszönhetem, akik segítettek, megbügykölték a gépemet(valami szerver valamit csináltak vele...). Képeket is tudok feltölteni :). Kínáncsi vagyok, végül mennyit enged.

A Nagy Falhoz utazást megelőző estén a szállásunkon befizettünk egy kis csoportos túrára. Egy pici busszal, 15-en 8.40-kor indultunk el a Nagy Fal felé. Egyébként Pekingben a turistákat lépten nyomon megállítják különböző, a Nagy Flahoz vivő túra ajánlatokkal, de sajnos elég becsapósak, mégpedig azért, mert mindegyik a Nagy Fal más részére szállít el téged, és ha nem a Fal régi szakaszára visznek, egészen biztosan csalódni fogsz, mert ezek a szakaszok tömve vannak turistákkal, és a felújított falak elvesztették varázsukat. Mi azért a szállásunkon hirdetett ajánlatot választottuk, mert úgy gondoltuk, ők biztosan nem csapnak minket be. És igazunk volt :).
Megérkeztünk, egy a Nagy Fal régi szakaszához közeli parkolóba, ahonnan még egy kellemes 20 perces lépcsőzés(Dóri számolta, 1111 lépcsőfok) várt ránk ahhoz, hogy ténylegesen a Falon állhassunk. Nagy öröm volt végre fölérni, de nem csak azért, mert teljesült egy újabb álmunk, hanem mert örültünk annak, hogy nincs több lépcsőfok :) .

Kb. két órát sétafikáltunk a falon, élveztük a köd miatt csak halványan látott táj szépségét, és persze fotózunk sokat :). Picit féltem, hogy majd mikor egyszer ott fogok állni a Nagy Falon, csalódott leszek, de egyáltalán nem voltam. Ez talán annak köszönhető, mert rajtunk kívül csak kevesen voltak, a Falat körülvevő természet csodásan zöld volt, és át tudtuk érezni a Nagy Fal erejét. Hihetetlen milyen nagy, és hogy "végleten" a hosszúsága.

Nem maradhatott el a kötelező "ugrálós kép", és az "olyan pici minden, hogy eltudom torlaszolni a nyílást" kép :)

A következő képet a páromnak küldöm:

Mielőtt bárki megbotránkozna, hogy hogyan mertem bármit is ráírni a Nagy Falra :) , csak szólni szeretnék, hogy krétával írtam, és egy komolyabb eső le fogja mosni. A szerelem azért remélem örökké tart majd :D. Nem kell kiakadni a nyálas szövegen :), légy inkább Te is szerelmes :) :) :) Peace and Love :D

Úgy gondolom, hogy nem érdemes pár óránál többet sétálni a Nagy Falon, mert igazából végig úgysem érsz rajta, és semmi új nincsen az 1-2 km-rel arrébb lévő szakaszon se.

Miután lejöttünk, megkerestük a gyülekező csoportunkat, és ebédelni indultunk. Persze útközben meg kelett állni egy szamárnál, amit alig mertem megsimogatni. Ekkor Dóri előjött egy halom állatos sztorival, hogy ő kiskorában a tyúkok között rohangált....stb, talán nekem is azt kellett volna :D.

Az ebéd fantasztikus volt, sőt talán az első nagyon finom kaja amit Ázsiába érkezésünk óta ettünk. Többen ültünk egy asztalnál, ahol középre, egy forgó asztalra volt kitéve több féle kaja, és mindeni maga felé forgatta úgy az asztalt, hogy tudjon venni abból, amit szeretne. Erről majd mutatok videót, de csak miután hazaértünk. Ebéd után irány a Ming-sírok, ahová a Ming-császárokat temették.

Anno mikor megtalálták a helyet, alig merték kinyitni, mert féltek, hogy valami rossz történik velük, ezért eleinte csak bedobtak egy csirkét, és amikor az 4 nap múlva kijött, úgy gondolták, ki merik nyitni a sírokat :). Lementünk valami kamrába, ahol ott volt a császár koporsója(egy nagy piros doboz), két oldalán ott voltak még az ágyasa és a felesége koporsói. Azok két oldalán pedig 26 láda tele kincsekkel, mert a császár a túlvilágon is luxus életet akart élni.

A koporsók nem voltak igaziak, csak utánzatok, és szerintünk nem is voltak már bennük a maradványok. DC.Dóri úgy fogalmazott, hogy: "Szerintem csak gumicukor van bennük" . :)

A kamra után még megnéztünk 1-2 dolgot, de valójában csalódottak voltunk, mert annyira át volt már minden alakítva, felújítva, hogy egyáltalán "nem jött át" a hely "varázsa". Én azon agyaltam, hogy mi van, ha a turista vezető csak egy pici részét mutatta meg a Ming-síroknak, és valójában sokkal több látnivaló lett volna, ha egyénileg nézzük meg.

Azt mondják, aki megsimogatja a teknős orrát, hosszú életet fog élni.

Balra a nagy: koporsó, jobbra a picik: kincses ládák

Egy gyümölcsöt áruló néni a Ming-sírok közelében

Dóri megpihen az elefántos széken és asztalon :D

Az út vissza a szállásra elég komikus volt. A sofőr borzasztóan vezetett. Akkor is előzött, ha jöttek szembe. Alig nyomta a féket, de állandóan dudált :). Kész katazstrófa itt a közlekedés.

A túra során beszélgettünk egy angol lánnyal, aki mesélte, hogy az Ázsiában élő testvére figyelmeztette a gyakori átverésekre, ennek ellenére, őt is behúzták a csőbe. Ebből is látszik, mennyire profik itt a csalók.
A nap összefoglalásaként annyit, hogy nagyon szuper volt. Szeretnék egyszer majd újra visszajönni a Nagy Falhoz :).

Millió puszi,

Dóri és Évi

A "Tiltott Város" (Peking, 2.nap)

Üdv Mindenki!
Ma reggel, mikor nekivágtunk újra Peking Citynek, szóba került a "Szmog vagy köd?" téma.
Talán itt tényleg nagy a szmog, de az is biztos, hogy némi köd is társul hozzá.
Mikor este visszaértünk a szállásra és elolvastam a kommenteket, mosolyogtam azon, hogy Ti is szóba hoztátok a témát.
Nagyon köszi a kedves, bíztató szavakat. Másnap reggelre, mikorra már jól kialudtuk magunkat, nyoma sem volt az átverés okozta csalódottságnak, és újult erővel vágtunk neki Pekingnek.
A mai terv a "Tiltott Város"(Császári Palota) meglátogatása volt.
Reggel 7.30-kor csörgött az ébresztő, és miután kikapcsoltam, behunytam a szememet még pár percre. Mikor újra kinyitottam, már 10.15 volt :). DC.Dóri is mocorgott már, azt hiszem sikerült kialaudnunk a 2 napnyi nemalvás fáradalmait :). Jetlag legyőzve, yeahhh!!!
Gyorsan elkészültünk, Dóri a közeli pékségnél felmarkolt egy adag kávét, majd metróra szállva megcéloztunk a "Tiltott Várost".
A Császári Palotába 60(1750Ft) yuan a belépő. A látványosság egy valós város, ahol valaha császárok éltek. Több ezer ember élt benne, melyek közül az egyetlen nemzőképes férfi a császár volt maga, a többiek pedig eunuchok(kiherél férfiak) és nők(ágyasok, császárné és azok szolgálói, udvarhölgyei). A "Tiltott Bíbor Városban" még lakóik sem közlekedhettek szabadon, belépni pedig a császári család közvetlen rokonainak, és a legmagasabb rangú tisztségviselőknek volt szabad.
A város 9999 helységből áll, és csak 4 kapuja van. A páratlan számok a férfias erősséget szimbolizálják, melyek közül a 9-es a legerősebb, ezért hoztak létre 9999 helységet a palotában.
Miután elűzték az utolsó császárt, múzeummá nyilvánították a "Tiltott Várost", és megnyitották kapuit a nagyközönség előtt.

Lehengerlőek a hatalmas piros épületek. Egyre csak haladtunk beljebb és beljebb, de csak csodálkoztunk, hogy még mindig nem fogytak el a palota épületei. A város végén áll egy csinos, kihagyhatatlan kis park. Bárcsak fel tudnék tölteni több képet, de sajnos többszöri próbálkozásra sem sikerült. Jaj, ezek a kínai kommunisták olyan szigorúak ha a világháló elérhetőségéről van szó :( :( ...
Ma már többször eljutottunk arra a pontra, hogy következő állomásunkat, Hong Kong-ot emlegessük, a remélhetőleg szabad internet miatt.

Amit meg kell említenünk a közeljövőben Pekingbe utazó magyar társainknak, az az, hogy készüljenek fel arra, hogy a Császári Palota területén nem lehet hozzájutni sem ennivalóhoz, sem innivalóhoz, nem beszélve a mosdóról... A város legvégén, a park közelében van mosdó, és hozzá lehet jutni némi innivalóhoz is, de több óra, míg az ember eljut odáig a bejárattól számíva.

Ma is szembetalálkoztunk azzal a vicces helyzettel, hogy milyen érdekesek is vagyunk a kínaiak számára. Nagyon sokan kértek minket arra, hogy álljunk be melléjük egy fotó erejéig :) .
Képzeljetek el egy halom embert, akik mind ferdeszeműek, kivéve DC.Dóri és Évi, na meg az a pár fehér holló(fehér ember), akik nagy ritkán felbukkannak. Feketét még nem láttunk, romát pedig csak egyszer. Vizet árult a palota bejáratánál.
A "Tiltott Város" területe fölött rengeteg szitakötő repked. Ez biztosan a várost körülvevő vizes árok miatt van. DC.Dóri megfigyelte a kínai gyerekeket, méghozzá azt, hogy milyen jól bírják a gyűrődést(azaz jólneveltek). Az amerikai gyerekek ennyi séta és "unalmas" városnézés után már biztosan a földön fekve bömbölnének.
Itt-ott láttunk pár földön fekvő, alvó embert, na meg láttunk csupaszon rohangáló kiskölyköt is...
Le is fotóztuk őket, mert olyan nagyon eredetiek voltak. Igazi Kína :).
DC.Dóri meg is alkotta a "Real life picture" fogalmát :) .

A plalotában a tetők szélein kis szobrocskák állnak, melynek számai a benne lakók rangját jelzik.
Főleg sárkány szobrokat láttunk, de nem értettünk, hogy miért van nekik csápjuk :).
Úgy néztek ki mint a tücskök, így Dóri el is nevezte őket (tücsök+sárkány=) tücskány-nak :) .

Miután 4 óra alatt eljutottunk a "Tiltott Város" legdélebbi pontjától(bejárat) a legészakibbig (kijárat), egy dombbal találtuk magunkat szemben. A "Tiltott Város" építésekor keletkezett törmeléket hordták ide, és építettek belőle egy mesterséges dombot, a "Szén-dombot".

"Jót tesz a fenekünk alakjának" jelszóval felmásztunk a tetejére, ahonnan csodás panoráma nyílt a Császári Palotára. A fotók persze ramatyok lettek, köszönhetően a színeket elnyomó szmognak/ködnek.
A domb tetején van egy kis szentély, ahol tilos fotózni, de ugye Évike nem ismeri a "tilos" szó fogalmát, és mikor rászóltak, csak nézett bután a kirakott "NO PHOTO" kiírásra, mintha nem tudna angolul... :) . Szóval majd később feltöltök ide egy arany buddha képet.
(Az utólag feltöltött képek: )

Dóri szomjas volt :

A dombról lejőve megcéloztuk Peking déli részét, ahol állítólag láthatunk turistamentes "real Pekinget". Gyaloglás közben összebarátkoztunk egy jópofa brazil sráccal, aki útbaigazitást kért tőlünk. Mikor megkérdeztük, hogy pontosan mit is keres, az volt a válasza, hogy "kalandot!"... hahaha, igazi brazil :D .
Egy darabig együtt sétáltunk, miközben elmesélte, hogy szerinte mit érdemes megnézni Pekingben. Beszámoltunk neki a tegnap esti kis "kalandunkról", miután ő mosolyogva mesélte, hogy több ismerőse is hasonlóan járt, szóval ne aggódjunk, nem mi vagyunk az egyedüli idióta turisták a városban :).
Találtunk pár viccel falfestményt az egyik utcában, ami megihletett minket. Nekem a párom, Dórinak a bálnák védelme jutott eszébe:

Belebotlottunk egy esküvői fotózásba is:

A éhhalál szélén álltunk, így elkezdtünk a kisboltokban csokira vadászni, de nem volt egyikben sem. Lol...
Most már értem, miért olyan vékony az összes kínai. Se csoki, se cukor a boltokban, de csipszet árulnak, ki is próbáltam. A kissé érdekes íz miatt Dóri felolvasta a csomagolásról, hogy csirke ízű csipszet ettem.... lol :) . Dóri egyébként sikeresen hozzájutott egy csomag koala formájú csokikrémes édességhez, bravó Dóri :) !!!.
Eljutottunk valami nagy térhez, ami tele volt kommunista jelképekkel, ami miatt én önkényesen elneveztem "kommunista térnek". Dél felé haladva valami küldöldieknek épített shopping negyedbe jutottunk(sétálóutca), mert volt ott Zara, Starbucks..stb.
Letértünk az útról, hogy megtaláljuk a "real Peking" részt, és azt hiszem sikerült is.



DC.Dóri vásárolt zöld teás, én pedig fekete teás sütit. Nincsen különösebben tea ízük, de azért nagyon finomak :D.
Sötétben vacsorát keresve bementünk egy helyi étterembe, de megtudtuk, hogy semmi húsmentes kajájuk nincsen, így végül tudjátok hol kötöttünk ki? Hát a McDonalds-ban :) :



Dóri és Évi :)

A tanulópénz (Peking,1.nap)

Sziasztok!

Fél órás szenvedés után sikerült 10 perce feljutnom a facebook-ra(visszaszámolta az időt), majd újabb küszködés után, voalá, a blogspot-on is itt vagyok. Kínában ezek az oldalak tiltottak, és meg is tesznek azért mindent, hogy ne lehessen kijátszani a rendszert(több kevesebb sikerrel, haha).
Bocsi mindenkitől, ha félreírok meg hülyeségeket, de sajnos már számolni sem tudom, hogy hány órája nem aludtam(Dóri már alszik). Most meg aztán totál nem fog az agyam, miután DC.Dóri megkínált egy kis hazai pálinkával. Innunk kellett egy kortyot, mert egy kissé kiborulunk(a részletek alább).

Moszkvától folytatom a beszámolót.

Moszkvából időben szállt fel a gép. Ablak mellett ültem, de pont a szárny felett, így nem irigykednétek a panoráma miatt.
Megbeszéltük, hogy át kéne aludni a 7 órás utat, mert Pekingbe reggel érkezünk, és akkor kipihenve, energiával tele még aznap megnézhetünk valamit a városban.
Végül a gépen Dóri talán csak fél órát, én pedig 5 percet aludtam. A többi időben filmet néztünk, ettünk és ittunk, és próbáltunk aludni, de nem skerült kényelmes pozíciót találnunk.
Tapsoltunk mikor leszállt a gép. Kicsit félelmetes volt a dolog, mert tudtunk, hogy másodperceken belül földet ér repcsi, de nem láttunk semmit se odalent. Minden hófehér volt a ködtől. Miután sikeresen átjutottunk a vízumvizsgálaton, és megtaláltunk épségben a bőröndjeinket, majd pénzt is váltottunk, Airport Express-re szálltunk. Ez fél óra alatt bevitt Peking központjába. Még metróztunk kettőt, majd 5 perc séta, és megérkeztünk a szállásra. A szobánk még nem volt tiszta, így leültünk az előtérben, ahol összebarátkoztunk két cuki svájci sráccal. Egyikőjük már fél éve kint van, itt tanul. Kaptak DC.Dóri sütijéből, cserébe pedig megoldottál az internet problémánkat(blogom elérhetőségét). Nagyon rendesek voltak!
Bertramnak is ksözi a segítséget, sierkült elérni a facebookot is :).
Később elmentünk a srácokkal pénzt váltani, majd megmutatták, hogyan tudunk automatából metro jegyet venni.
Korábban, mikor a reptérről szerettünk voltna bejutni Pekingbe, egy kis jegyeladó ablaknál próbáltuk elmagyarázni, hogy két jegyet szeretnénk, de totál nem értette a nő, hogy mit akarunk. Képzeljétek el, hogy egyáltalán nem beszélnek angolul. Botrány. Mi ott álltunk nagyon bénán és tehetetlenül, és nem volt aki segítsen rajtunk. Hiába a talpraesettség, hiába a nyelvtudás, nem mentünk velük semmire sem.

Végül adott a nő két jegyet, majd utána végig azért imádkoztunk, hogy mikor megérkezünk metróval a célállomáshoz, nehogy megbüntessenek a rossz jegy miatt. Végül nem volt probléma...

Amikor elmentünk bankba pénzt váltani, az kész röhej volt. Már a bejáratnál vagy hárman felugrottak, hogy mit akarunk. Két nagyon furi bili-sapkás fejű, golyóálló mellényes biztonsági őr is volt, rajtuk már csak röhögtünk...
Kb. 15 percig szenvedtek, hogy beváltsanak nekünk 200 dollár. Ami a legviccesebb, hogy mielőtt ideadták a pénzt, hatszor számolták át újra, hogy tutira jól adnak-e.
Később kis boltot kerestünk. Ásványvizet kell vennünk, mert csapvizet inni ölgyilkosság lenne. Találtunk egy kis üzletet. A bejárata előtt ott állt egy magára hagyott babakocsi, gyerekkel együtt. A boltban jöttünk rá, hogy az anyja bent vásárol, csak kint hagyta a gyereket. Lol.
Ami még poén, hogy ezek a kínaiak össze-vissza köpködnek. Csak le ne köpjék egyszer a cipőnket. Jól megszívják az orrukat, majd nagy sebességgel, kb. két méterrel arébb hagyják a cuccot. Ááááááá.
A közlekedés nagyon szórakoztató. Mindenki arra megy, amerre csak akar. Sokaknak van bicajuk, amin tehén nagyságú csomagot cipelnek. Ha kedvük tartja, megállnak az utca közepén, otthagyják a kitámasztott kétkerekűt, átfutnak az autók között, vesznek a trafikban cigit, utána vissza a bicajhoz. Addig azt kerülgették az autók. ÁÁááá.
Miután elintéztük a legfontosabb dolgokat, visszamentünk a szobánkba, hogy átöltözzünk egy kellemes délutáni sétához. Ekkor toppantak be a szobatársaink. Ami poén, hogy 4 lány helyett(ált. lányokat lányokkal tesznek össze), egy család toppant be. Apa, anya, kisfiú, kislány. Hát majdnem dobtam egy hátast, hogy velük kell 6 estét együtt tölteni. DC.Dóri jó pszichológushoz mérten megnyugtatott, hogy ez itt Kínában természetes...
Na mindegy, már túl vagyok a dolgon. Most már poénnak fogom fel. Lesz mit mesélni az unokáknak :D.
A délutánt azzal töltöttük, hogy megnéztük a központot. Zombi módjára lépkedtük, teljesen ki voltunk merülve. Én éhes voltan, Dórinak pedig... már nem tudom, de ő is alig élt.
Suannai-t (ivójoghurt) kerestem mindenhol, mert korábban sokat hallottam róla. Szürke kerámiatálkákban árulják, és szalmaszállal kell meginni. Sikerült is találni, de nagyon poén volt a megvétele. Egyből az összes kínai körülvett minket. Dóri mondta, hogy ő a helyemben nem inna ebből, a kínaiak pedig buzdítottak engem, hogy feltétlen kóstoljam meg. Azt hiszem csalódtam volna önmagamban, ha nem próbálom ki :). Szuper finom volt!!!
A Tian'anmer teret kerestük, de eltévednünk. Nem sikerült összevetnünk a valóságot a térképpel :). Lol...
Hosszas agyalás után rájöttünk hol vagyunk.
A Császári palota szép volt, de sajnos a nagy köd(páratartalom?) miatt nem sikerül jó képeket készítenünk.
Nagyon vicces volt a kínai turisták között lenni, mert többen megállítottak minket, hogy közös fotót készítsenek velünk. Jókedvűen beálltunk mindenki mellé, felmutattuk a "peace" jelet, és vigyorogtunk mint a vadalma.

Néhány, a Tian'anmer téren készült kép:

Mire kitaláltunk a térről, már alig bírtam menni az éhségtől. Megint megállított minket két kínai turista lány. Nagyon barátságosak voltak. Kérdezték merre tartunk, mondtuk, hogy valami kajálós helyet keresünk, mert éhesek vagyunk. Mondták, hogy ők is, és menjünk együtt, mert ők ismernek tradicionális olcsó éttermeket. Velük mentünk. Miért ne? Mi folyton mindenkivel összebarátkozunk, majd abból előnyünk származik. Az egyik lány gyakran megfogta a karomat, és szinte húzott. Mondtam Dórinak, hogy nem szimpi a csaj. Mi van ha át akarnak verni valamivel....?
Bementünk egy nagyon aranyos helyre. Külön kis szobában volt az asztalunk. Csak mi voltunk ott.Variáltunk az étellel. Én csirkét, Dóri vega kaját akart. Néztük az árakat is. Amit én válaszottam 16 yuanba( = 460 Ft), a Dórié pedig 8 yuanba ( 230 Ft) került. Mondtuk a lányoknak, hogy a végén feltétlen külön akarunk fizetni. Mondták, hogy oké. Rendeltek mindenkinek narancslevet. Mikor látták hogy habozunk, az egyik lány mondta, hogy az italokat majd ő fizeti. Mondtuk, hogy oké.
Amíg készült az étel, hoztak teát és rágcsálnivalót, hogy ne éhezzünk amíg várakozunk.
A lányok nagyon aranyosan voltak, bár voltak olyan megmozdulásaik, amik miatt odafordultam Dórihoz, hogy: "Szerintem át akarnak vágni minket, valami nem stimmel." Tudták, hol lehet a zene erősségén változtatni, minden tudtak hol van, mire való. Gyanúsak lettek. Kérdeztem, hogy ők most vannak itt először? Nem, de már rengeteg hasonló helyen jártak...

Akkor igazolódott be, hogy nem csalt a megérzésem, mikor letették elénk a számlát. A számla szerint 4x340 yuanba került a vacsi, azaz fejenként 340-et kell fizetni( = 9800 Ft). Dórival lefagytunk, mikor rájöttünk, hogy átverés volt az egész. Hiszen a kajánk csak 16 és 8 yuan volt, mit keres itt az a 340 yuanos számla??? Kiakadtunk, mondtuk a lányoknak, hogy mi ennyit biztoan nem fizetünk ki, mert ez nem stimmel. Egyből elkezdetek magyarázkodni, hogy ebben az árban benne van a helyfoglalás(kis privát szobában ettünk), a tea, a narancslé, a ropogtatnivaló. Na elkezdtem nevetni, hogy ugye viccelnek... Senki sem szólt, hogy ezért fizetni kell!
Nagy vita kerekedett. Közölték, hogy ők szegény diákok, nem tudják kifizetni a mi részünket is. Majd az egyik lány mondta, hogy akkor fizessünk 340 helyett csak 300-at, a nagyobbik részt ő átvállalja.
A hosszú vitatkozás után sikerült eljönnünk, persze nem fizettük ki a csajók kitalált összeget, de sajnos így is röhejesen sok pénzt hagytunk ott.
Lényegében elfutottunk az étteremből, nehogy utánunk jöjjön valaki.

Dóri látta rajtam, hogy totál padlót fogtam annak a gondoltatától, hogy ilyen rászedhetőek voltunk, ezért folyton csak nyugtatott. Azt hiszem egy óráig nagyon mérgelődtem, de aztán pszichológus barátném kimondta a végszót: " Ez volt a tanulópénz, máskor okosabban leszünk. Mi sokra fogjuk vinni az életben, ezeknek a szerencsétleneknek pedig csak ez a mocskos munka marad".
Tudjátok úgy éreztem magamat, mint ha valaki egy nagyon váratlan helyzetben jól pofon vágott volna. Ááááááááá.
Mikor visszaértünk a szállásra, szerencsére a szobatársaink( a család) nem voltak ott, így nyugodtan át tudtunk öltözni.
A zuhanyzás végeztével leültünk az ágy szélére, és megbarátkoztunk a Dóri álta hozott házi pálinkával.
A pálinkát nem szeretem, de most mégis nagyon jólesett...