Ott tartottunk tehát, hogy ma ellátogatunk Makaó szigetére. Mi tényleg időben el akartunk indulni, csakhát...nem is tudom már megint hova tűnt az a sok idő, mindenesetre futólépést nyomtunk a kompkikötőig. Mivel Makaó nem Hong Kong-hoz, és nem is Kínához tartozik közigazgatásilag, megint át kellett kelnünk a bevándorlásiakon. Elvették a kis papírjainkat, majd hajóra szálltunk. Évi az ablak mellett kapott helyet, mert mondta, hogy ő csak úgy nem lesz rosszul, ha kinézhet az ablakon. Az időjárás miatt elég nagy hullámok voltak, meg hajózni alapból sem egy egyenletes mutatvány. Én csukott szemmel ültem végig az egy órát, Évi meg csak bámult ki az ablakon rendületlenül. Osztogattak hányós zacskókat is, csak annyit mondok volt akinek szüksége volt rá :) .
Miután megérkeztünk, újabb sorban állás következett, megint kispapír, útlevél, pecsét. Amúgy már egy csomó pecsétet kaptunk az útlevelünkbe mióta úton vagyunk, tök jó! Bejutottunk Makaóba, majd buszt kerestünk, de nem találtunk, így végül az egyik kaszinóhotel (Hotel Lisboa) vendégeinek fenntartott különjárattal utaztunk a city központba :) .
Makaó 400 évig portugál fennhatóság alatt állt, manapság pedig a szerencsejátékról, és a luxusüzletekről híres. Itt is rengeteg pénzt el lehet költeni, de meglátásunk szerint inkább csak a szállodákban. Az utcán nincs annyi dizájner üzlet, mint Hong Kong-ban (mondjuk ékszer az van). Viszont a kaszinó, ahol voltunk tele volt, úgyhogy biztos nem megy rosszul az üzemeltetőknek.
A kikötőben kapott térképpel felszerelkezve, néhány ember megkérdezése után elindultunk a főbb látnivalók felé. Első megállónk a Largo de Senado nevű tér volt, ami az ott álló kolonális házikókról híres. Nagyon aranyos kis színes épületek, szépen felújítva. Azonban csak 2-3 utca az egész, mikor az ember továbbmegy, szembetalálja magát a valósággal. Elhanyagolt épületek, és inkább szegényebb mint gazdagabb emberek.
Miután körbejártuk az egész helyet, a Ruinas de Sao Paulo templom megmaradt részét (a homlokzat, amit pár éve restauráltak, és hátulról megtámogatták egy kis acéllal) néztük meg. Ez egy gyönyörű templom lehetett, nézzétek:
Még a templom előtt bementünk egy boltba, ahol mindenféle édességet árulnak. Majdnem mindent végig lehetett kóstolni, aminek nagyon örültünk. Bátor ember lévén Évi volt az, aki először a szájába vett dolgokat, én meg csak figyeltem a reakcióit. Az első próbálkozásnál a következő párbeszéd hangzott el:
*Évi beleharap egy sütibe*
Dóri: Na milyen? Édes vagy sós?
Évi (fura arccal): Nem tudom.
Dóri: ??? Mi az, hogy nem tudod, nincs íze?
Évi (naggyon fura arcot vágva): Ez halas bmeg!!!! *Évi lerakja a maradék sütit egy üres dobozba :))))*
Szóval ebben a boltban mindenféle furcsa ízesítésű rágcsák voltak (sertés, babos, fincsi banános...). A helyi konyha mondjuk bővelkedik furcsaságokban, mert láttunk még cápalevest csirkehússal, szárított sózott halat, mindenféle egyéb szárított tengeri herkentyűt, na meg a halas sütit :D
A templom után tehát továbbmentünk, a temetőt keresve. Előbb azonban egy parkot találtunk, ami nagyon szép volt. Itt Évi kiélte művészi fotós hajlamait (nagyon kedves Tőled Evita, köszi:) :)).
A temetőt kisebb nehézségek árán bár, de megtaláltuk. Nagyon érdekes hangulata volt, egyrészt mert a sírok akár több száz évesek is lehetnek, másrészt a természeti közeg nem idegeníti el annyira. Érdekes volt, pedig én irtózom a temetőktől, de ilyen helyen szívesen nyugodnék.
Ezután a partra sétáltunk, de csak egy szállodáig jutottunk, ahol megérdeklődtük hogyan juthatunk vissza Kowloon-ba (a negyed, ahol a szállásunk van). Miután az infós bácsi segített, elindultunk vissza a sétányon, majd a már előadott "mi kaszinóvendégek vagyunk csak már megyünk haza" szöveggel felszálltunk a Hotel Lisboa különjáratára(shuttle busz), a kikötőben vettünk komp jegyet vissza Hong Kong-ban, és újabb hullámlovas-hűtőkamra életérzés után már ott is voltunk :).
Ma mindketten feltankoltunk csokiból, mert éreztük a komoly energiaveszteséget. Aztán ha nem pótoljuk, akkor ki fog blogot írni??? :))))))
Puszi,
Évi&DC.Dóri
Miután megérkeztünk, újabb sorban állás következett, megint kispapír, útlevél, pecsét. Amúgy már egy csomó pecsétet kaptunk az útlevelünkbe mióta úton vagyunk, tök jó! Bejutottunk Makaóba, majd buszt kerestünk, de nem találtunk, így végül az egyik kaszinóhotel (Hotel Lisboa) vendégeinek fenntartott különjárattal utaztunk a city központba :) .
Makaó 400 évig portugál fennhatóság alatt állt, manapság pedig a szerencsejátékról, és a luxusüzletekről híres. Itt is rengeteg pénzt el lehet költeni, de meglátásunk szerint inkább csak a szállodákban. Az utcán nincs annyi dizájner üzlet, mint Hong Kong-ban (mondjuk ékszer az van). Viszont a kaszinó, ahol voltunk tele volt, úgyhogy biztos nem megy rosszul az üzemeltetőknek.
A kikötőben kapott térképpel felszerelkezve, néhány ember megkérdezése után elindultunk a főbb látnivalók felé. Első megállónk a Largo de Senado nevű tér volt, ami az ott álló kolonális házikókról híres. Nagyon aranyos kis színes épületek, szépen felújítva. Azonban csak 2-3 utca az egész, mikor az ember továbbmegy, szembetalálja magát a valósággal. Elhanyagolt épületek, és inkább szegényebb mint gazdagabb emberek.
A főbb terek és járdák ilyen kis tengeri állatkákkal voltak kirakva:
Miután körbejártuk az egész helyet, a Ruinas de Sao Paulo templom megmaradt részét (a homlokzat, amit pár éve restauráltak, és hátulról megtámogatták egy kis acéllal) néztük meg. Ez egy gyönyörű templom lehetett, nézzétek:
Még a templom előtt bementünk egy boltba, ahol mindenféle édességet árulnak. Majdnem mindent végig lehetett kóstolni, aminek nagyon örültünk. Bátor ember lévén Évi volt az, aki először a szájába vett dolgokat, én meg csak figyeltem a reakcióit. Az első próbálkozásnál a következő párbeszéd hangzott el:*Évi beleharap egy sütibe*
Dóri: Na milyen? Édes vagy sós?
Évi (fura arccal): Nem tudom.
Dóri: ??? Mi az, hogy nem tudod, nincs íze?
Évi (naggyon fura arcot vágva): Ez halas bmeg!!!! *Évi lerakja a maradék sütit egy üres dobozba :))))*
Szóval ebben a boltban mindenféle furcsa ízesítésű rágcsák voltak (sertés, babos, fincsi banános...). A helyi konyha mondjuk bővelkedik furcsaságokban, mert láttunk még cápalevest csirkehússal, szárított sózott halat, mindenféle egyéb szárított tengeri herkentyűt, na meg a halas sütit :D
A templom után tehát továbbmentünk, a temetőt keresve. Előbb azonban egy parkot találtunk, ami nagyon szép volt. Itt Évi kiélte művészi fotós hajlamait (nagyon kedves Tőled Evita, köszi:) :)).
A temetőt kisebb nehézségek árán bár, de megtaláltuk. Nagyon érdekes hangulata volt, egyrészt mert a sírok akár több száz évesek is lehetnek, másrészt a természeti közeg nem idegeníti el annyira. Érdekes volt, pedig én irtózom a temetőktől, de ilyen helyen szívesen nyugodnék.
Ezután a partra sétáltunk, de csak egy szállodáig jutottunk, ahol megérdeklődtük hogyan juthatunk vissza Kowloon-ba (a negyed, ahol a szállásunk van). Miután az infós bácsi segített, elindultunk vissza a sétányon, majd a már előadott "mi kaszinóvendégek vagyunk csak már megyünk haza" szöveggel felszálltunk a Hotel Lisboa különjáratára(shuttle busz), a kikötőben vettünk komp jegyet vissza Hong Kong-ban, és újabb hullámlovas-hűtőkamra életérzés után már ott is voltunk :).Ma mindketten feltankoltunk csokiból, mert éreztük a komoly energiaveszteséget. Aztán ha nem pótoljuk, akkor ki fog blogot írni??? :))))))
Puszi,
Évi&DC.Dóri
