Haza a Paradicsomból; videók

Üdv Mindenkinek!

Egy "kicsit" késtem ezzel a bejegyzéssel :).


Indonéziában, Balin töltött utolsó napunkon szerettünk volna ellátogatni Denpasar-ba(Bali "fővárosa"). Miután rájöttünk, hogy ehhez a művelethez túlságosan kimerültek vagyunk, Kuta-ban maradtunk. A központban sétálgattunk a tűző napon, melyet megpróbáltunk hősiesen tűrni (ezt igen nehéz a közeli egyenlítő miatt).
Még egyszer megnéztük a vízpartot, mert ezt minden tengerparti nyaralás végén kötelező megtenni :) .
Délután a hotel taxija kivitt minket a reptérre.
Sokként ért mindet, hogy az országból való kilépéskor fizetni kell. Nálam még pont volt annyi helyi pénz, Dórinak pedig be kellett áldoznia némi eurót(igen rosszul váltják). Viszonylag sok időnk volt a gép indulásáig. Az tuti, hogy senkinek se lesz kedvenc reptere Bali reptere. Miközben a beszállásra várakoztunk, percenként benéztem a székem alá, hogy véletlenül nem tévedt-e arra egy-két csótány(hemzsegett tőlük a hely). Nem félek semmitől(kígyó,béka...), kivéve persze a csótánytól. Ez az egyetlen lény a világon, amiről még nem sikerült megfejtenem, hogy miért is teremtette Isten :D.
Már éhesek voltunk mikor beszálltunk a gépbe. Két átszállás is várt ránk. Az első Kuala Lumpurban (Malájzia fővárosa), a második Párizsban.
Az volt a tervünk, hogy majd a Kuala Lumpur-i reptéren jól bevacsorázunk, amivel kibírjuk hazáig. TÉVEDTÜNK!
A terminálban alig volt nyitva pár étterem/bolt, és ahol rendes főtt kaját árultak, sehol sem lehetett kártyával fizetni(készpénzünk nuku...).
Szóval végül egy pékségben vettünk némi kaját, amit csak a nagy éhségnek köszönhetően tudtunk lenyelni. Elkezdődött a beszállás a Párizsba tartó gépre, Dórit és engem is kiállítottak a sorból. Már nem emlékszem mi volt a gond... de fura kütyükkel vizsgálták az útleveleinket(lámpa, nagyító..), és mikor végre az egyenruhások arcába toltam a Párizs-Budapest repjegyet, na akkor elengedtek. Nem értem miért tekintették problémának egy uniós állampolgár beutazását egy uniós országba... Na mindegy, nem tudnak ezek semmit se. Csak a fontoskodáshoz értenek :D.
Kb. hajnali egy volt, indult a gép Európa felé. Gondoltuk majd alszunk egy jót a 7 órás út alatt, és majd Párizsban jól bereggelizünk. Igen ám, de aludni nem igazán sikerült, ráadásul letelt a 7 óra, és még nem voltunk sehol, aztán mikor újra átszámoltuk az órákat...időeltolódás, átszállás, várakozás, helyi idő... esett le a tantusz, hogy nem 7, hanem egy 13 órás út vár ránk. Na ekkor már nagyon éhesek voltunk, és kajára HIÁBA vártunk ezen a NAGYON-NAGYON-NAGYON FAPADOS gépen. A 13 órás út alatt még egy kekszet se hoztak. Szóval úgy döntött a két fős döntőbizottságunk, hogy beáldozunk némi eurót, így 4 euró fejében hozzájutottam némi rizshez és curry-s csirkéhez, Dóri pedig egy croissan-t tüntetett el a bendőjében.
Végre(!!!) megérkeztünk Párizsba. Azzal kezdtük a terminállal való ismerkedést, hogy beestünk egy kávézóba, ahol degeszre tömtük magunkat kajával, forró csokival/kávéval.
Repcsire újra föl... a Budapestre tartó gépen először ültem nem ablak mellett. Biztosan egész úton Dórihoz beszéltem aki majdnem megőrült ettől :).
Sikeresen landoltunk Magyarországon a 33 napos távollét után.
A barátom egy nagy piros szív alakú párnával fogadott a kijáratnál.
Dórival elköszöntünk egymástól. Furi volt elválni, hiszen az elmúlt bő hónapban úgy éltünk, mint sziámi ikrek :D.

Gondoltam a hazaérkezés után pihenek egy nagyot, majd pár nappal később megírom a záró bejegyzést, és szerkesztek pár cool videót. Gondolom már észrevettétek, hogy NEM így történt.
Az Asia tour után pár nappal elkezdődött a nagybetűs ÉLET. Szeptember 1-től belekezdtem fogorvosi pályafutásomba, aminek köszönhetően a következő fél évben semmire sem volt időm. Most viszont eljött a téli szünet(azaz szabi), és már itt is a záró bejegyzés!
Útitársam, DÓRI néhány nappal ezelőtt tért haza Finnországból. Az elmúlt szemesztert a Mikulás hazájában töltötte, sőt találkozott magával a Mikulással is. Jupííí!
Szóval pont itt az ideje, hogy felmelegítsem őt a nyári videókkal, mert biztosan fázott a messzi északon :).

Hat országban(ill. önálló közigazgatási területen) jártunk. Három videót szerkesztettem.
Előre szólok, hogy nem vagyunk annyira idióták, mint ahogyan az a videó egyes részei mutatják, hanem szimplán csak a végkimerülés beszélt belőlünk :D. Általában akkor készítettünk videót, mikor másra már nem voltunk képesek :).

A kedvenc részem az, mikor Dóri azt mondja:
" Ha ezt bemered tenni egy videóba, lesújtok rád!!!"
Remélem azért ezt nem gondolta komolyan.

Linkek:

Asia tour I. - (1.)Peking
Asia tour II. - (2.)Hong Kong, (3.)Makaó
Asia tour III. - (4.)Malájzia, (5.)Szingapúr, (6.)Indonézia(Bali; Gili szigetek)


A továbbiakról...
Mint utazás-fanatikus, a jövőben is be szeretnék számolni azokról a helyekről, ahová eljutok. Idén ez lehet csak szeptemberben lesz(az úti cél titok!), de ami késik, nem múlik.

Mindenkinek Boldog Új Évet Kívánok!!!!!

Élményáradat (Bali, 7-9.nap)

Uluwatu-ból hazaérve este aludtunk egy keveset, majd ismét korai kelés következett. Nagyon kómásak voltunk, mert buli miatt az ezt megelőző este sem sikerült kipihenni magunkat.
Amikor belegondoltunk, hogy most biciklitúrára megyünk, már csak röhögtünk.
Az a helyzet, hogy mindjárt megyünk haza, így megpróbáljuk maximálisan kihasználni a hátralévő időt, és egyébként az az életszemlélet járja, hogy "majd alszunk a sírban".
Késett a sofőr, én már paráztam, hogy nem is fog jönni, de aztán jött. Már két ausztrál ült a kisbuszban, aztán lett még kettő, szóval végül 4 ausztrál és 2 magyar alkotta a kis csapatot.
A Mount Batur-hoz(hegy, jelenleg is aktív vulkán) vittek minket, mert onnan indult a túra.
A vezetőnk egy fiatal helyi srác volt, aki nagyon viccesen röhögött. Vagy inkább vihogott.
Biciklizés előtt még meglátogattunk egy helyi tea/kávé/kakaó ültetvényt. Ilyet még nem láttunk sose, nagyon nagy flash volt!!! Megmutatták a frissen szedett kávébabokat, hogy hogyan pörkölik, őrlik... Megmutatták azt az állatot(valami macsek) is, amelyik megeszi, kisz*rja, és abból készül a világ legdrágább kávéja. Megillatoztunk teafüveket, láttunk fán növögető kakaó-termést, és persze már érett, leszedett, 100%-os "csoki" darabokat. Végül hoztak mindenből kóstolót is(kávé, forró csoki, ginzenges és citromfüvet tea).


Visszaszállt a 6 fős csapat a kisbuszba, hogy még feljebb vigyenek minket a hegyen, ahol aztán elindult a legurulás. A biciklitúra nagy részét a nagyim is letolta volna, mert rengeteget gurultunk lefelé. Mind a két féket tövig húztam, de még így is gurult a bicikli. Néha annyira félelmetes lejtőkön mentünk, hogy totál be voltunk tojva. Aztán persze jött egy-egy emelkedő, ahol föladtuk a dolgot, és inkább föltoltuk a biciklit. Autóúton csak keveset,viszont félreeső, pici, rizstermesztő falukon át vezető kis elvarázsolt utakon annál többet mentünk. A táj leírhatatlan volt. Rizsteraszok, mandarinfák, pálmafák és csili ültetvények. Láttuk a helyieket, hogyan jönnek-mennek a faluban, dolgoznak a földeken távol, a világ zajától, elkülönülve minden modern dologtól. Szuper volt olyan helyen járni, ahol nem látunk turistákat, ahol még szinte teljesen érintetlen minden.

Az ausztrálok és Dóri:

Hajrá magyarok! :) :

Sok ház mellett ketreckék állnak, bennük tyúkokkal(a többi pedig az utcán rohangál ):

Az persze kis szomorúsággal töltött el, hogy ennyi szegény embert látunk, de ha jól belegondolunk, megvan nekik is mindenük. Ez azért van, mert amijük nincsen, arról nem is tudnak, hogy lehetne.

Szépen sorban, egymás mögött biciklizve haladtunk. Legelöl ment a túravezetőnk, leghátul pedig követett minket egy autó(volt ahol persze más úton ment), hogy ha valami történik, legyen segítség. Néha megálltam fotózni, amikor is szépen megállt mögöttem az autó is(úgy 10 méterre), megvárta míg kifotózom magamat, majd mikor folytattam az utat, az is jött utánam. Ezt csak azért írom le, hogy tudjátok milyen nagyon vigyáztak a biztonságunkra. Mind a 6 főre nagyon odafigyeltek, senki sem tudott volna lemaradni vagy elveszni.
Egyszer tartottunk egy pihenőt is, bementünk egy család udvarába. Egy tálból evett a disznó és a fekete színű kacsa, annyira viccesek voltak. Szegény kacsa próbált volna csenni valamit, de a disznó nem igazán hagyta :D.

Negyven kilométer biciklizés után kellemesen elfáradva megérkeztünk a célhoz, ami egy kis úszómedencés vendéglő volt Ubud-ban, ahol helyi ételekkel vártak minket. Fincsi volt minden.
Egy asztalnál ültünk a 4 ausztrállal, és arról beszélgettünk, hogy milyen vicces, hogy ők nem értenek semmit, de mi viszont meg tudjuk érteni őket, így nem beszélhetnek ki minket. A négy kenguruföldiből egy fiú volt, aki kétszer is akkorát böfögött, hogy befagyott a beszélgetés. Komoly előfeszítés volt, hogy Dórival ne röhögjük el magunkat, és a többi lány arcáról is hasonlókat olvastam le.
Kora este értünk vissza Kuta-ba. A sofőrt kértük, hogy ne a szállásunkra vigyen vissza, hanem dobjon ki minket a főutcán, a Legian Street-en, mert egy utazásszervezőnél be akartunk fizetni egy holnapi túrára is(vulkán túra). Egyik helyről mentünk a másikra, de csak nem akarták nekünk megszervezni a programot fillérekért. Mikor már majdnem föladtuk a dolgot, találtunk egy srácot, aki leszervezte nekünk a programot az általunk megszabott árért.
Azzal a gondolattal indultunk vissza a szállásra, hogy igaz, hogy totál ki vagyunk merülve, de mi akkor is felkelünk hajnali 1-kor(!!!), hogy fölmásszunk a Mount Batur vulkán tetejére.

Megpróbáltunk időben lefeküdni aludni, de nem sikerült. Ott kezdődött a dolog, hogy amikor zuhanyoztam, hallottam , hogy Dóri nagyon nevet vagy sír...vagy hasonló. Gyorsan kiugrottam a kádból, hogy megtudjam mi történt, nehogy kimaradjak valami izgalmasból.
Dóri fekszik az ágyon és visítva nevet, "Évi van egy gekkó a plafonon, Úriiiisssssten!!!"

Nagyon örültem a gekkónak, mert imádom az ilyen kis vicces dögöket. Befejeztem a pancsit, majd visszajöttem a szobába, hogy megpróbáljak kezdeni valamit a lénnyel, hogy Dóri majd képes legyen átaludni az éjszakát...
Először párnával próbálkoztam, majd törölközővel, amivel sikerült elérni, hogy eltűnjön a négylábú, de nem tudtuk merre ment, mert olyan gyorsan közlekedett a falunkon, hogy nem tudtuk szemmel követni. Végül úgy döntöttünk, biztosan kiment a szobából :) :) :).
Megpróbáltunk aludni, de nem tudtam, mert egy lyuk volt az ágyam közepén(hát ezért volt ez a legolcsóbb szoba??). Dóri szerint nem is volt ott lyuk, és ágyat cserélt velem, ő aludt a lyukas ágyon, nem tudom hogy volt képes rá, de köszi Dóri, hogy cseréltünk :).
Végre tényleg aludtunk volna, de jött a szokásos esti szúnyogtámadás, Dóri fel is kelt, és tetőtől talpig befújta magát Off-al. Persze ezek a dögök nem félnek az Off-tól...

Talán sikerült aludni egy keveset, és már csörgött is az ébresztő hajnali 1-kor. Dórival egymásra néztünk és röhögtünk, hogy mégis mi a fene ütött belénk, hogy képesek vagyunk bevállalni egy hajnali hegymászást??? Napok óta nem aludtuk ki magunkat, erre most felkelünk hajnali 1-kor???? IGEN! Mert mi mindenre képesek vagyunk, ha élményszerzésről van szó :) :).
Időben, már fél2-kor megjött a sofőrünk, és útnak is indutunk a Mount Batur hegy felé.
A sofőr nagyon fáradt volt, egyszer meg is állt elszívni egy cigit, mondta, hogy elnézésünket kéri, de nem tud koncentrálni, és ő a felelős a biztonságunkért, ezért ejtenie kell egy kis pihenőt. Pár perc múlva újra úton voltunk, majd egyszer csak megérkeztünk a hegy lábához.
Kiszálltunk az autóból, már ott is állt előttünk egy aprócska mosolygós helyi emberke, aki ügyes angoljával közölte velünk, hogy ő lesz a túravezetőnk. Neve Wayan, 12-en testvérek, és már neki is van családja. Szegény nagyon komoly krónikus fogínysorvadásban szenved(persze ezt szúrtam ki először).
Kaptunk egy-egy elemlámpát a kezünkbe, majd elindultunk. Valószínűleg elég jól edzett emberek lehetünk, mert sorra hagytuk le a többi túrázó csoportokat. Végül mi is megálltunk párszor, mert Évi éhes volt, vagy Dóri nem kapott levegőt. Vezetőnk szuper édes volt :). Mindig szólt, hogy vigyázzunk, és mikor nem hegymászásra való cipőmmel picit megcsúsztam, rögtön hátrafordult megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Úgy közepes erősségűnek lőném be a terepet, de mivel kialvatlanul mentünk, inkább legyen erős.
Megérkeztünk "napfelkelte néző pont"-hoz, Dóri talán mondott is egy imát. Pár perc pihi és egyezkedés után megbeszéltük Dórival, hogy ő itt is marad(akadt jó társaság, egy szintén pszichológus német fiú képében), én pedig a túravezetővel nekivágtam a még hátralévő útnak, hogy a csúcsról nézhessem a napfelkeltét. Hát 5 perc után majdnem ki is köptem a belemet, olyan nehéz volt a pálya. Léptem hármat, visszacsúsztam egyet...
Cuki vezetőnk mondta, hogy csak adjam oda neki a kezemet és húz, de nem volt rá szükség :).
Mikor már elkezdtem anyázni, végre fölértünk. Le is ültem gyorsan megreggelizni :).
A kilátás fenomenális volt! Egyik oldalt a kráter, másik oldalt egy hatalmas tó(mögötte szintén két hely), szemben pedig a rózsaszínes felhők.
Még egy jó óra volt a napfelkeltéig, amit beszélgetéssel, spanolással ütöttem el. Wayan nagyon édes volt, 10 percenként odajött megkérdezni hogy vagyok, és hogy készítsen-e rólam fényképet. Hahahaha...

Aztán eljött a pillanat. Reggel 6.25, megcsillantak a Nap sugarai, majd pár másodperc után már a teljes napkorong látható volt. Az emberek tapsoltak és ujjongtak, örültek, hogy bekövetkezett az, amiért képesek voltak hajnalban fölkelni, és felmászni ide.

És rögtön el is takarta a látványt egy felhő :) :

Úgy egy szűk órát még csodáltam a látványt, aztán mikor egy felhő úgy döntött "belénk jön", és nem lehetett látni semmit, Wayannal leindultunk, vissza Dórihoz.

Wayan-nal :)

Mögöttünk a kráter:

Mikor újra együtt volt a csapat, megetettünk pár majmot, körbesétáltuk a kráter egy részét, majd bementünk egy barlangba is megnézni egy kis hindu templomot, na és megcsodáltunk pár lyukat a földön/sziklában amiből forró pára jött ki(mert ugye ez egy aktív vulkán), aztán visszaindultunk lefelé.
Hajnalban tök sötétben jöttünk föl és nem láttunk semmit, de most minden ott volt előttünk, és annyira csodálatos volt, hogy az élménytáram teljesen feltöltődött.

Wow, pár órája még a tetején voltunk :) :

Wayan megmutatta hol állt egy falu, amit a 1926-os kitöréskor megsemmisített. Képzeljetek el egy zöld tájat, majd egy óriási nagy fekete pacát - nos a paca a fekete láva.
Leértünk, már majd bepisiltünk. Kitöltöttünk vezetőnkről egy kérdőívet, amiben agyonajnároztuk, és adtuk neki némi plusz pénzt, mert nagyon megérdemelte.

Már csak egy kis autókázás várt ránk, hogy visszajöjjünk Kuta-ba. Azt hittem beledöglök, olyan fáradt voltam, de aludni nem tudtam a mozgó járműben. A hotelben Dóri ágynak is esett.
Este újabb móka következett a visszatérő gekkóval. Le akartam fotózni, de rossz szögben állt, így kicsit megdobáltam szappannal, ami véletlen icipicit el is találta, de az úgy megijedt tőle, hogy ahelyett hogy arrébb ment volna egy picit, eltűnt.
Alvás, másnap egy utolsó séta a központban, majd egy pillantás a partra, és vissza a hotelbe blogot írni.
Ebben a pillanatban Malájziában, Kuala Lumpurban vagyunk. Itt szállunk át a Párizsba menő gépre, ott pedig majd egy harmadikra is :). Holnap délután háromra érünk haza. Már várom, hogy megölelgessen a párom, na meg én Őt :) :) :).

EvitaNagyhercegnő és Dc.DóriKirálylány

Buli Balin és Uluwatu (Bali, 5-6.nap)

Miután helyrehoztuk a vércukor szintünket, visszaindultunk a szállásra. Út közben azonban még beugrottunk Ricsihez, hogy megkérdezzük akar-e csatlakozni az esti bulihoz. Mondta, hogy persze, megbeszéltük, hogy éjjel 1 körül visszamegyünk az étterembe (és igen, ő az a Ricsi, aki abban a párkeresős műsorban volt:D). Aludtunk egy kicsit, majd magunkhoz ragadtuk a maradék pálinkát, és útnak indultunk.
Mire odaértünk Ricsi már húzta le a redőnyt, azt hitte nem is jövünk. Úgy döntöttünk a pálinkát ülve fogyasztjuk el, aminek egyből neki is fogtunk. Igazából főleg Ricsi beszélt, és főleg mindenről :)). Elmesélte hogyan válogatták be a műsorba, meg hogy milyen az élet Balin (lazaaa:). A pálinka közben fogyott rendesen, bár Evitát néha noszogatni kellett egy kicsit, de végül ő is beadta a derekát. Kísérőnek valami BORZalmas jegesteát ittunk, de a célnak megfelelt. Úgy a negyedik és az ötödik kör között valahol elkezdtünk a hajakról beszélni, és Ricsi mondta, hogy engedjem ki az enyémet (egyes számú foglalkozása fodrász). Rendben, ha az boldoggá teszi, akkor miért ne. Évivel egyből elkezdték, hogy jajj ilyen meg olyan frizura kéne nekem...
Nem telt el 5 perc, és Ricsi kijelentette, hogy ihletet kapott, és levágja a hajamat!! Pardon me? My hair??? LOL. Na de ha már egyszer ilyen szépen összegyűltünk így hajnali 3 körül, és lehúztunk néhány felest, miért is ne? Elvégre ez csak HAJ, ha nagyon elrontja, letoljuk az egészet, és visszanő :))))). Ilyen gondolatokkal a fejemben bólintottam, mire benyúlt a pult alá, és elővette a fésűket, ollókat, köpenyt, waxot, mindent :)))). Évi egyből fel is vette a köpenyt majd kifutott benne az utcára és azt kiabálta, hogy ő Batman. OMG!! Az a jó ebben a helyben, hogy itt nem igazán néznek hülyének ilyen dolgokért, mindenki veled együtt nevet :) Én meg kifésültem a hajam, majd kiültem a teraszra, hogy azért mégse az étteremben vágjunk már hajat :D A procedúra közben elment mellettünk pár turista kidülledt szemekkel, és Évi folyton kérdezgette, hogy ő is vághat-e a hajamból (NEM!). All in all Ricsi nagyon ügyesen vág, és ez volt életem legviccesebb hajvágása. Még a pultot mondjuk felgyújthattuk volna közben (csak a látvány kedvéért), de a bulis zenei aláfestéssel így is nagyon poén volt. Pont másnap akartam e-mailt írni anyának, hogy hívja már fel a fodrászt, hogy majd mennék, ha hazaérek, de ezt a kört már nem kellett lefutni.



Gyorsan összesöpörtük a hajat, majd készült pár sztárfotó mindenkiről. Évi mindenáron ki akarta próbálni Ricsi robogóját, de végül is sikerült lebeszélnünk róla, így csak pózolt vele :).

Olyan 4 körül úgy döntöttünk, hogy ideje elindulni valami táncikálós helyre, így szedtük a sátorfánkat , és robogóra pattantunk. Mivel Ricsi közölte, hogy már öten is ültek rajta egyszerre, így nem aggódtunk. Wohoo, tök jó volt suhanni az éjszakában :)). A hely ahová mentünk (Sky Garden) kb. egy utcányira volt, úgyhogy hamar odaértünk. Ha jól emlékszem 3 emeletes, de az is megeshet, hogy csak kettő. Jó volt a zene, itt is voltak ausztrál szörfösök, na meg feka csávó (aki egyből kiszúrta Evitát:). Ittunk valami mentolos lángoló piát, de nem ízlett túlzottan. Úgy vettük észre, hogy a helyi lányok nem szeretik a külföldi lányokat, főleg akkor, ha azok külföldi fiúkkal szocializálódnak :).
Úgy egy órát maradtunk, majd Ricsi visszavitt az étteremig (koccantunk egy picit egy másik robogóval, Ricsi bokája bánta :S), ahonnan hazagyalogoltunk. Ez volt olyan fél 6 körül, be is dőltünk az ágyba, és e-mail csekkolás után be is aludtunk. Fél tíz körül ébredtünk, majd megreggeliztünk, és vártuk, hogy jöjjön értünk az autó, ami elvisz majd Uluwatu-ba. Ez egy templom, ahol naplementekor hagyományos balinéz táncot járnak.
Kicsi fáradtak voltunk, mikor délben felvett minket a sofőr, de ő mondta, hogy menjünk el valami szoborparkba, meg beach-re, mi meg bólogattunk. Rengeteg időnk volt, úgyhogy 3-kor végül beültünk a legkirályabb kilátással rendelkező étterembe, ahol eddigi életünkben jártunk, és ott is maradtunk egy darabig :).

Később megcéloztuk Uluwatu híres(lakóiról) templomát, ahol megint kaptunk szoknyát (sarong). Itt is vannak majmok, de nem olyan aranyosak, mint Ubud-ban. Inkább pofátlanok. Semmit nem szabad viselni, amit el tudnak venni, mert habozás nélkül megteszik. Mikor ott voltunk, az egyik embertől elvették a papucsát (!!). Egyébként vicces, mert mindenki ilyen nagy husángokkal mászkál, a gyerekek meg össze-vissza sikítoznak :). Elsétáltunk a peremen, ahonnan gyönyörű volt a kilátás, majd vettünk jegyet, és be is ültünk a színházba, hogy jó helyünk legyen. Jól tettük, mert annyi ember volt, hogy a végén már csak a betonon tudtak ülni.
Az előadás egészen egyedi volt, soha nem láttunk még hasonlót. Volt egy férfikórus, és ők kántáltak végig, miközben folyamatosan jöttek a szereplők, és eltáncolták a történetet (amit egyébként a belépéskor megkaptunk papíron, hogy azért tudjuk mi is történik - tiszta brazil szappanopera:). Volt tűzön átugrálás, és egyéb show elemek, tehát senki sem unatkozott. Az egész csak egy óráig tartott, és a végére tényleg sötét lett.



A hazaút hosszú volt, végig dugóban jöttünk(max. 30-al). Utána még jártuk az utcákat egy ideig programot vadászva, és elköszöntünk Ricsitől is. Reméljük még találkozunk! :) Hajnali egy körül ágyba dőltünk, de reggel megint korai kelés várt ránk, mert jött az egyik legjobb program: biciklitúra.
Erről Évi fog tudósítani, és a mai nap krónikáját is ő beszéli majd el. Nagyon fun volt mindkettő, majd meglátjátok.
Hamarosan indulunk haza!!!! Hihetetlen, hogy ilyen gyorsan eltelt az idő.
Mindenkinek szép napot, ha még mindig hideg van, akkor hozzuk a meleget!!!!!

DC.Dóri & Evita Nagyhercegnő

Ékszerdobozban (Gili szigetek, 1-2.nap)

Szedtük a sátorfánkat, elmentünk minibusszal Padang Bai-be, ahol hajóra pattantunk, hogy célba vegyük "A három ékszerdoboz"-ként emlegetett Gili szigeteket.
Az út csöppet sem volt mesés. A hajó borzasztóan ringatózott, és folyamatosan csöpögött be ránk a tengervíz a rosszul szigetelt ablak mellől. Fájt a hasam, centrifuga működött a gyomromban, forgott a fejem, kiszáradt a szám... 5 percenként az órámat néztem , hogy mikor érünk már oda. Dóri csak kérdezgette, kérek-e Panadol-t, de valószínűleg csak placebo hatása lett volna, így kihagytam. Végre a szigethez értünk, aztán jött a nevetés, mert DC.Dóri Drága észrevette, hogy szétszakadt a nadrágom a lábam közötti részen, de nem is kicsit. Konkrétan leszakadt rólam a naci...
Dórinál szerencsére volt egy sál, amit kiszállásnál a derekamra kötöttem, de azt mondta Dóri, hogy nagyon hülyén néztem ki.

Gili szigetek az "Isten háta mögötti helyek" kategóriába tartozik, szóval még móló sincs, hogy kikössön egy hajó, sőt ha egy nagyobb vízijárműről van szó, akkor az meg se tudja közelíteni a partot, mert megfeneklene a korallzátonyokon.
Nagyot néztünk, mikor közölték, hogy kiszállás, mert az úgy zajlott, hogy levetted a cipődet, leléptél a hajóról a térdig érő vízbe, majd kisétáltál a partra - közben imádkoztál, nehogy belelépj egy korallba, mert akkor vérző lábbal fogsz partot érni - , a csomagjaidat pedig a matrózok kicipelték utánad. Apropó csomag... mindenki hátizsákkal jött, kivéve Dórika és Évike, akik megérkeztek a 4 keréken guruló Samsonite bőröndökkel. Nagyon vicces volt :). Az "Isten háta mögötti" helyek nem arról híresek, hogy nagyon előrehaladott a technika. Gili szigeteken csak egyféle "közlekedési eszköz" van, méghozzá a (mini)lovas kocsik. Azért mini, mert a lovak nagyon picik :). Szóval alig bírtuk abbahagyni a röhögést, mikor rájöttünk, hogy lovas kocsival kell majd közlekednünk.

Dórika és Évike bőröndjei :)

Szállásunk persze nem volt, mert felfejlődtünk a "szuper tökös csajok" kategóriába, ami azt jelenti, hogy a jövőben nem foglalunk sehová sem előre szállást, mert majd úgyis találunk.
Nem szálltunk hintóra, hanem elindultunk gyalog a part mentén, és szoba kiadó táblákat sasoltunk. Egy nagyon vicces extragöndörhajú pasika, akinek a kezében egy ennivalóan cukor kölyök volt, kérdezte, hogy nem kell-e szoba, mert neki van kiadó. Megnéztük a szobát, és úgy döntöttünk, hogy a célnak megfelel. Volt benne két franciaágy, tv, dvd-lejárszó, légkondi, fürdőszoba, és nem bolt benne bogár, viszont járt hozzá ingyen reggeli... (3000Ft/fő).

Gili szigetek a Bali-tól néhány órányi hajóútra lévő Lombok szigethez tartoznak. Három pici sziget van: Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air. Azért emlegetik őket "A három ékszerdoboz"-nak, mert messze vannak a világ zajától, és gyönyörű fehér homokos partjaik vannak. Az ideutazó turisták három különböző ok miatt jönnek:
1) el akarnak bújni egy csendes, nyugodt helyre friss levegőt szívni
2) imádnak búvárkodni
3) bulizni jönnek :)

Gili Trawangan a legnagyobb és legnépesebb sziget(1500 fő) a három közül. A nagy bulikról híres :), sokan "party-sziget"-ként emlegetik. Nagyon könnyen lehet füvet szerezni.
Azt tudni kell, hogy a szigeteken nincsen rendőrség. Ebből kiindulva el tudjátok képzelni, mi minden megengedett.
DC.Dórival be is terveztünk egy nagy bulit látogatásunk idejére, majd megtudtuk, hogy most kivételesen nincsenek party-k, mert pár napja elkezdődött a Ramadán(a legnagyobb iszlám ünnep, a muszlimok egy hónapon át böjtölnek napkeltétől-napnyugtáig), és mivel a sziget lakossága iszlám vallású, szó sem lehet szórakozásról.
Koppp.... :(

A másik két sziget Gili Meno és Gili Air csak nagyon kevés lakossal büszkélkedhet. Szóval akik igazi pihire vágynak, ide jönnek. Olcsó a szállás(partmenti bungalók), olcsó a kaja, olcsó a búvárfelszerelés bérlés... szóval jó móka itt vakációzni. A partmenti élővilág elképesztő, ami miatt a turisták többsége búvárkodni érkezik a szigetekre.

Bepakoltunk a szobánkba(Gili Trawangan szigeten vagyunk), én gyorsan nadrágot cseréltem(régit egy kukába helyeztem örök nyugalomra), majd el is indultunk "túrázni". Az volt a terv, hogy körbesétáljuk a part mentén a teljes szigetet, és ha találunk egy általam elképzelt teljesen lakatlan partszakaszt, akkor Évike csobban is egyet.
Az óceán hívogatóan kék volt, hétágra sütött a nap, szellőcske hűtötte a bőrünket... élveztük a látványt, a nyugalmat, a csendet, a friss levegőt(Bali-n(Kuta-n) borzasztóan szmogos volt). Néha megtörte az idilli tökéletességet a bokrok alatt itt-ott összegyűlt szemét látványa, de arra a következtetésre jutottunk, hogy olyan hely, ahol már járt ember, magával hordozza a szemét jelenlétét is. Nagyon szomorú... Az én gyermekeim biztosan nem fognak szemetelni, az hétszentség!!!
Szemét ide vagy oda, azt kell hogy mondjam, hogy még nem voltam nyugisabb helyen e Földön, így arra a véleményre jutottam, hogy a Gili szigetek tényleg nagyon jó hely.







A másnapi program mindkettőnk számára teljesen magától értetődő volt: búvárkodás!!!
Befizettünk fejenként 2000Ft-ot, amiért kaptunk felszerelést(szemüveg,pipa), és elvittek hajóval 3 különböző helyszínre. Palackos búvárkodáshoz egyébként nincsen engedélyünk, de azt mondták, hogy az igazán szép dolgokat a part közelében lehet látni, amihez bőven elegendő egy szemüveg és pipa(békatalp kölcsönzésért külön fizetni kellett volna, de arra nem volt szükségünk).
Az első helyszín egy elsüllyedt hajó, a második egy turtle-place(teknősbéka-lelőhely), a harmadik pedig "feed the fishes" (etesd a halakat) megállóhely volt.
Még sose láttam ennyi korallt, még sose láttam ennyi félét, szóval nagyon nagy élmény volt. Nagy élmény volt teknősbékákat is látni :) , pont úgy úsznak, mint ahogy azt már annyiszor láttam a tévében, de most ott történt előttem, a közvetlen közelemben :) . A haletetős megálló is poén volt. Kaptunk egy maroknyi kenyérhéjat, amit én szépen lassan morzsoltam szét a víz alatt, és eközben odagyűlt körém egy halom gyönyörű színű és formájú hal, aminek a látványa hihetetlen volt. Olyan boldog voltam mint egy kisgyerek :D. A csapatban, akikkel búvárkodni jöttünk volt egy kb. 7-8 éves fiúcska, aki hangosan énekelve búvárkodott, és iszonyatosan kalimpált a vízben, így párszor legszívesebben megfojtottam volna, mert többször a közelembe került, és elüldözte a "halaimat", bár összességben vicces volt a kölyök, Dórival sokat röhögtünk rajta. Miközben a vízben úszkált, hangosan kiabálta "Hol vagy teknős? Hol vagy teknős??? ". Ezt persze a legcukibb kölyökhangon :).

Mikor reggel feliratkoztunk a búvárkodós listára, megakadt a szemünk egy Emília néven, akihez oda volt írja, hogy magyar nemzetiségű. Megkértük a házigazdánkat, hogy ha újra fölbukkan a lány, feltétlen mondja meg neki, hogy van két magyar lány a 7-es szobában, akik várják őt nagy szeretettel. Este kopogtattak is az ajtón, a házigazda volt, aki közölte, hogy meglepetése van számunkra... és tényleg nagy meglepetés volt :). Emi Szegeden tanul orvosin, és nyári gyakorlatra utazott Jáva szigetre, onnan pedig vakációzni jött Gili-re. Elmentünk együtt vacsorázni(piacon ettünk halat), és trécsiztünk egy nagyot. Emi nagyon aranyos lány, reméljük Magyarországon is fogunk találkozni.

Az Gili szigeteken élő emberek nagyon viccesek. Nagy a lazulás :). Emi mesélte, hogy mikor hajóval utazott ide, az kikötött Lombok-on is, ahol a kapitány közölte, hogy a Ramadán miatt fáradt, így ma már nem vezeti el a hajót Gili-re. Az utasok persze mondták, hogy ők kifizették az utat Gili-ig, de nem segített rajtuk, Lombok-on ragadtak egy éjszakára.
Mi a kiszolgálásnál tapasztaltuk meg legjobban a helyiek laza életfelfogását. Rendeltünk friss gyümölcs turmixot, majd 20 perc után jöttek szólni, hogy bocsi, de nincsen papaja, rendeljek mást... hogy miért tartott 20 percig erre rájönni? Az igazság odaát van. Ja és persze folyton nevetnek. Ha elütnének autóval, akkor is nevetve mennének oda hozzád: "Hahaha, elütöttelek?? Hahaha, bocsika. Hahaha.." Lazulás van...
Olyan is volt, hogy kihozták a kajánkat, de evőeszközt nem. 15 perc alatt háromszor szóltam, hogy hozzanak már kérem szépen kést meg villát, majd aztán elfelejtették kihozni. Míg eljutottak az asztaltól a konyháig, kiment a fejükből. Mikor jöttek vissza és rámnéztek majd rájöttek, hogy kértünk evőeszközt a kajához, csak röhögtek: "Hahaha, már megint elfelejtettük, hahaha ez nagyon vicces, hahaha, bocsi, mindjárt hozzuk, hahaha." Végül képesek voltak hozni, de először csak kést, majd félúton visszafordult a srác, utána már hozott villát is, de aztán 5 méterrel az asztal előtt az egyiket elejtette a földre... megint jött a "hahahahah, hopááááá". Lazulás vaaaaaaaan.
Végül ideadták azt, amelyik nem esett le, és mondta, hogy mindjárt hoz még egyet, de mondtuk, hogy inkább hagyja a fenébe, amit persze nem hallott meg, de nem is hozott végül. Lazulás vaaaaaan :).
Itt nincs vége a Gilin tapasztalt éttermi kalandoknak, de már nem fárasztalak Titeket többel, mert nem lehet túl nagy élmény olvasni, ezt tapasztani kell, szóval menjetek el Gili-re, de jobb ha felveszitek majd Ti is a Lazulááás vaaan!!!életszemléletet, mert különben hamar ki lesztek hozva a sodrotokból :D.

Az út vissza Bali-ra még az ideútnál is kalandosabban zajlott. A hajó nem tudta megközelíteni a partot, így bepakolták a csomagokat egy kis csónakba, majd felrakodták a hajóra, és utána visszajött a csónak az utasokért. Flipflop le, vízbe be, csónakra föl, egyensúlyozás, hogy ne ess ki belőle míg a hajóhoz ér, két ember segítségével fölmászás a hajóra(egyébként már az ablakon bedobtam a táskámat, 1) hogy ha befordulnánk a vízbe, túlélje a notebook-om 2)az ablak melletti hely le legyen foglalva nekem(a hányósnak), mert ha nem tudok az út során kifelé koncentrálni, azt sokan meg fogják bánni.
Dóri nem fért föl az első csónakra, így ő a második fordulóval jött, de őket egy másik hajóra vitték, arról másztak át arra, amin már mi voltunk... kész téboly. Vagy ötször megkérdeztem hova megy ez a hajó, mert a nagy "Lazuláás vaaan!!!" közepette simán megtörténhet, hogy máshová visznek pusztán véletlenül, aztán majd csak röhögnek rajta...
Megint jött az órákon át tartó szenvedés. Elég hosszú volt az út, mert megálltunk még pár ki tudja milyen szigetnél, hogy csónakkal a hajónkhoz szállítsanak egy-egy utast.
Reggel 10-re mentünk Gili-n a hajóhoz, és délután 2-kor szálltunk partra Bali szigetén. Kisbuszra ültünk, hogy visszavigyenek minket Kuta-ra, de azon tuti nem volt lengéscsillapító, mert a tükörsima úton is úgy rázkódott a jármű, mintha egy centrifugáló mosógépben ültünk volna. Mondtam is Dórinak, ha a hajón nem is hánytam össze magamat, majd itt összefogom... az út nagyon hosszú volt rengeteget álltunk dugóban, ha pedig nem, állandóan előztünk nem törődve azzal, hogy pl. jönnek szembe. Nagy volt a csodálkozás mikor láttunk egy jelzőlámpát, hogy wohooo, ilyet se nagyon látni a szigeten, persze szinte meg sem lepődtünk azon, hogy átmentünk a piroson. Párszor velünk is jöttek szemben(szembejövők előztek), aztán a sokadiknál a sofőrünk bekapcsolta a biztonságiövét. Velünk utazott kér orosz fiatal is, akik valószínűleg azt hitték szívtunk valamit, mert Dórival az út nagy része alatt fuldokolva röhögtünk. Tudjátok amikor pl. csirke rohangál az úton, azon nem tudjuk magunkat nevetés nélkül túltenni. Ja és képzeljétek végre láttunk egy rendőrt is(motoron), persze rajta sem volt bukósisak. Lazuláááás vaaaaaaan!!!! :)

Reggel 10-kor indultunk el, és 4-re értünk Kuta-ba. Reggelire én gyümölcsöt, Dóri pedig 1 darab palacsintát evett, szóval sejthetitek délutáni érkezésünkkor mennyire kopogott a szemünk az éhségtől. Miután kivettük a legolcsóbb szobát a Puri Tanah Lot-ban(ahol korábban is voltunk), rohamlétekkel célba vettük a Hard Rock Cafe-t, majd pedig a Starbucks-ot, mert úgy éreztük, hogy minimum megérdemlünk egy hatalmas adag finom kaját, majd csokis frappuchino-t és dupla csokis brownie-t.
Most a szobánkban lazulunk, azaz passzívan készülünk az esti bulira. Sky Garden, here we come!

Ubud, Tanah Lot (Bali, 4.nap)

Pontban 9-kor elindultunk bérelt autónkkal/sofőrünkkel Ubud felé. A városka híres ezüstjéről, aranyáról, fafaragóiról, palotáiról, rizsteraszairól és majmairól. Odaúton megálltunk itt-ott, ahol sofőrünk tanácsolta. Az ezüst ékszereket áruló helyen rájöttünk, hogy azért ide lettünk hozva, mert ha vásárolunk, akkor a sofőrünk jutalékot kap az elköltött pénzből. Semmi sincs ingyen, és mindennek megvan az oka.
A palota azét volt izgi, mert a helyiek sürögtek-forogtak, hiszen nagyban folynak az előkészületek az aug.18-án megtartandó temetési szertartáshoz. Ekkor égetik el a közelmúltban elhunyt halottakat.
A majomerdő is poén volt, Dóri mai kedvence. Mikor elkezdett a táskájában mandula után kutatni, egyből letámadták a majmok :). Aztán adott a kezembe pár darabot, amit részben odaadtam, részben elvett a kezemből egy emberszabású, majd mikor látta, hogy nincsen már több nálam, elkezdett kutatni. Kiforgatta a zsebemet, de a legnagyobb poén az volt, mikor felemelte a felsőmet, hogy bekukkantson alá...
A városkát nagyon szerettük, de miután jól megnéztük, továbbálltunk Tanah Lot irányába. Kérésünkre útközben megállt a sofőr, hogy közelebbről szemügyre vegyük a rizsteraszokat. A srác nem volt túl beszédes(valószínűleg a gyengécske angolja miatt), de mi azért bombáztunk rendesen kérdésekkel.
Tanah Lot-ban érkezésünk után toltunk némi kaját(Dóri spagettit, és curry-s tofus rizses izét), majd gyorsan megkerestük a híres tengerből kiemelkedő sziklára épített templomkát. Nem volt túl nagy flash, mert éppen apály volt, azaz nem a tengerben volt a cucc, hanem a "szárazföldön". Szépen le is másztunk a visszahúzódott tenger helyére, hogy Dóri lőjön pár képet Éviről, de aztán jöttek a húúúú de nagy hullámok, amik gyorsan visszatették a tengert a helyére, Évike meg csak nézett, hogy "WTF?!?!". Pár turista lefotózta a nagy szívást, én meg kis ijedtség után kijutottam a "veszélyzónából" :D. Visszaérve Kuta-ba, pihiztünk egyet a szálláson, majd elindultunk programot keresni holnapra. Egyik irodában üzleteltünk egy nagyon nagy arc helyi programszervezővel, akire Dóri azt mondta, hogy ő lesz mostantól a példaképe. A holnapi program valószínűleg az lesz, hogy elutazunk Baliról. Részleteket majd később, ha már ott leszünk, és ha internet is lesz, amivel szemben komoly kétségeim vannak :).

Kuta (Bali, 2-3.nap)

Két "apró" problémánk volt a szállással(Champlung Mas Hotel Legian). Túl drága volt (Kb. 7000 Ft/éj) és nem volt wifi. Évikének az élet nem élet wifi nélkül. Dórikának elég, ha van meleg víz és nincs bogár. Persze sikerült bogarat találnia az ágyban(bedbug?), én meg eltapostam valami ugráló izét a földön, amiből egy adag vér fröccsent ki. Indult a találgatás, vajon mik ezek a lények. Szerintünk az ugráló egy bolha volt, az ágy-lény pedig bed bug(ettől nem lehet aludni úgy csíp).
Elhúztuk az ágyat a helyéről, hogy alá nézzünk(találtunk szemetet), és tüzetesen átvizsgáltuk az ágyneműt és matracot, hogy van-e még bogár. Nem volt, nagy röhögés közepette lefeküdtünk aludni. Egyszer csak elkezdtem kiabálni, hogy "Dóri, vigyázz egy csomó bogár!!!!". Sikítva ugrott arrébb. Poén, de elhitte :) :) :). Nem könnyű DC.Dórival egy ágyban aludni, mert még demarkációs vonalat is húz. Ami jó, hogy nem hallja hogy horkolok(pedig állítólag néha igen), én meg nem hallom hogy csikorgatja a fogát(pedig állítólag néha igen). Úgy döntöttünk, két estét maradunk.
Azzal szórakoztunk az első két nap, hogy felfedezzük Kuta-t, ami arról híres Balin, hogy a világ minden tájáról érkeznek ide szörfösök. Van egy halom turista(főleg kigyúrt testű szőke ausztrál szörfösök), millió szuvenír bolt, este nagy bulik...beach hangulat.
Végigsétáltunk a Legian street-en (központi utca) egészen a központig, majd visszafelé már a tengerparton jöttünk. Atya ég mekkora partra vetett medúzákat láttunk! Gyermekfej nagyságúak... Hát ha egy ilyen szembe jönne a vízben, tuti ki tudna nyírni :).

Kuta ici-pici utcákból áll, gyakran járda sincsen. Erős szmogot érezni a levegőben, amit a melletted másodpercenkét elhúzó 10 robogós okoz. Baromi félelmetes az egész, bár mi már csak röhögünk rajra, hogy "ilyen nincs!".. Totál káosz. Nincsen trafi, nincsen szondázás... mindenki azt csinál amit akar. A helyiek azt szokták, hogy családostul ülnek fel egy robogóra(papa,mama, mama egyik karjában újszülött, és lóg valahol rajtuk még egy nagyobbacska gyerek is). Bukósisak nuku, de az sms-t azt írják mikor éppen nem kell kanyarodni :). Millió bolt, de turistát alig láttam bennük, szóval nem értem miből élnek meg. Alkudozni tuti lehet :). Árulnak szappant, teát/kávét, üvegbetétes tálakat, ruhát, hamis rolex órát, fából faragott hatalmas műbránereket(végén sörnyitó)...etc. Percenként szólítanak le akarsz-e masszázst, manikűrt, transzportot(robogóval elvisz pénzért bárhová)...stb. A helyiek picik, sötétek(bőrszín), picit vágott szeműek, többségük beszél angolul, kedvesek, segítőkészek. Volt egy csávó, aki miután segített belőni a térképen, hogy hol is vagyunk, megpróbált szájon csókolni. Na ő túl kedves volt.... :).
Egyébként hatalmas nagy arcok vannak, ti is spanolnátok velük, egyszerűen nem lehet megállni röhögés nélkül mikor egyik-másik ilyen figurába belebotlasz. Nagy a szövegük, meg az egész kisugárzásuk egy poén. De itt ez a feeling. Szörfös élet, sunshine, drog, szabályok sehol, mindenki happy és kicsit buta, buli van, barátkozás ezerrel.



Találtunk egy bőgő kislányt, leesett a bicikli lánca, segítettünk visszarakni, nagyon cuki volt.... aztán próbáltam lefotózni egy csapat suliból hazafelé tartó kölyköt, akik zavarba jöttek a fotózástól és összeütköztek egymással, fel is borultak jópáran, nagyon viccesek voltak.

Van a hotelben két öreg lány, akik szuper nagy arcok. Ölelgetik a hotel dolgozóit, totál be van mázolva a képük, vicces ahogyan vonulnak :). DC.Dóri kiszúrt egy Hungarian and seafood restaurant táblát, hát megnéztük mi az :D. Már a sarkon megszólított minket egy magyar hang, Richárd volt az, aki már jó pár éve itt él édesapjával, és nyitottak egy éttermet is. A srác nagyon poén, Bali-hoz illően szuper laza. Kaptunk pár jótanácsot, bulitippet a szigettel kapcsolatban, és megbeszéltük, hogy másnap is visszanézünk.

Szétnéztünk szállás ügyben, találtunk 10ezerFt/fő és 500Ft/fő/éj-ért is, de végül győzött a szomszéd hotel, mert nincs bogár, van szép medence, ingyen reggeli és WIFI!!!, ára pedig úgy közepes... majd meglátjuk meddig maradunk(Puri Tanah Lot). Mikor jöttünk kifelé az előző hotelből, kérdezték kell-e taxi, aztán csodálkoztak, hogy mondtuk, hogy nem. Valószínűleg akkor csodálkoztak csak igazán, mikor látták, hogy csak átsétáltunk az út túloldalán lévő hotelbe.
Holnap kirándulni megyünk, sms-ben beszéltük egy helyi emberrel, aki nagyon kedvező áron rendelkezésünkre fog állni(kocsi,idegenvezetés) egy napra. Egyébként Bali-n nincsen tömegközlekedés, így vagy bérelsz robogót(ez veszélyes), vagy bérelsz sofőrt/kocsit(mint mi), vagy marad a "drága" taxi...
Kajával nincsen gondunk, kérdeztétek fogytunk-e. NEM. Kínában fogytunk, majd Kuala Lumpur-tól végig volt jó kaja, így nem éhezünk. Szerintem a súlyunk a régi, de az állóképességünk hihetetlenül megedződött. Ja a Magnum jégkrém itt csak 200 Ft, szóval ma az volt vacsira az előétel :).