Élményáradat (Bali, 7-9.nap)

Uluwatu-ból hazaérve este aludtunk egy keveset, majd ismét korai kelés következett. Nagyon kómásak voltunk, mert buli miatt az ezt megelőző este sem sikerült kipihenni magunkat.
Amikor belegondoltunk, hogy most biciklitúrára megyünk, már csak röhögtünk.
Az a helyzet, hogy mindjárt megyünk haza, így megpróbáljuk maximálisan kihasználni a hátralévő időt, és egyébként az az életszemlélet járja, hogy "majd alszunk a sírban".
Késett a sofőr, én már paráztam, hogy nem is fog jönni, de aztán jött. Már két ausztrál ült a kisbuszban, aztán lett még kettő, szóval végül 4 ausztrál és 2 magyar alkotta a kis csapatot.
A Mount Batur-hoz(hegy, jelenleg is aktív vulkán) vittek minket, mert onnan indult a túra.
A vezetőnk egy fiatal helyi srác volt, aki nagyon viccesen röhögött. Vagy inkább vihogott.
Biciklizés előtt még meglátogattunk egy helyi tea/kávé/kakaó ültetvényt. Ilyet még nem láttunk sose, nagyon nagy flash volt!!! Megmutatták a frissen szedett kávébabokat, hogy hogyan pörkölik, őrlik... Megmutatták azt az állatot(valami macsek) is, amelyik megeszi, kisz*rja, és abból készül a világ legdrágább kávéja. Megillatoztunk teafüveket, láttunk fán növögető kakaó-termést, és persze már érett, leszedett, 100%-os "csoki" darabokat. Végül hoztak mindenből kóstolót is(kávé, forró csoki, ginzenges és citromfüvet tea).


Visszaszállt a 6 fős csapat a kisbuszba, hogy még feljebb vigyenek minket a hegyen, ahol aztán elindult a legurulás. A biciklitúra nagy részét a nagyim is letolta volna, mert rengeteget gurultunk lefelé. Mind a két féket tövig húztam, de még így is gurult a bicikli. Néha annyira félelmetes lejtőkön mentünk, hogy totál be voltunk tojva. Aztán persze jött egy-egy emelkedő, ahol föladtuk a dolgot, és inkább föltoltuk a biciklit. Autóúton csak keveset,viszont félreeső, pici, rizstermesztő falukon át vezető kis elvarázsolt utakon annál többet mentünk. A táj leírhatatlan volt. Rizsteraszok, mandarinfák, pálmafák és csili ültetvények. Láttuk a helyieket, hogyan jönnek-mennek a faluban, dolgoznak a földeken távol, a világ zajától, elkülönülve minden modern dologtól. Szuper volt olyan helyen járni, ahol nem látunk turistákat, ahol még szinte teljesen érintetlen minden.

Az ausztrálok és Dóri:

Hajrá magyarok! :) :

Sok ház mellett ketreckék állnak, bennük tyúkokkal(a többi pedig az utcán rohangál ):

Az persze kis szomorúsággal töltött el, hogy ennyi szegény embert látunk, de ha jól belegondolunk, megvan nekik is mindenük. Ez azért van, mert amijük nincsen, arról nem is tudnak, hogy lehetne.

Szépen sorban, egymás mögött biciklizve haladtunk. Legelöl ment a túravezetőnk, leghátul pedig követett minket egy autó(volt ahol persze más úton ment), hogy ha valami történik, legyen segítség. Néha megálltam fotózni, amikor is szépen megállt mögöttem az autó is(úgy 10 méterre), megvárta míg kifotózom magamat, majd mikor folytattam az utat, az is jött utánam. Ezt csak azért írom le, hogy tudjátok milyen nagyon vigyáztak a biztonságunkra. Mind a 6 főre nagyon odafigyeltek, senki sem tudott volna lemaradni vagy elveszni.
Egyszer tartottunk egy pihenőt is, bementünk egy család udvarába. Egy tálból evett a disznó és a fekete színű kacsa, annyira viccesek voltak. Szegény kacsa próbált volna csenni valamit, de a disznó nem igazán hagyta :D.

Negyven kilométer biciklizés után kellemesen elfáradva megérkeztünk a célhoz, ami egy kis úszómedencés vendéglő volt Ubud-ban, ahol helyi ételekkel vártak minket. Fincsi volt minden.
Egy asztalnál ültünk a 4 ausztrállal, és arról beszélgettünk, hogy milyen vicces, hogy ők nem értenek semmit, de mi viszont meg tudjuk érteni őket, így nem beszélhetnek ki minket. A négy kenguruföldiből egy fiú volt, aki kétszer is akkorát böfögött, hogy befagyott a beszélgetés. Komoly előfeszítés volt, hogy Dórival ne röhögjük el magunkat, és a többi lány arcáról is hasonlókat olvastam le.
Kora este értünk vissza Kuta-ba. A sofőrt kértük, hogy ne a szállásunkra vigyen vissza, hanem dobjon ki minket a főutcán, a Legian Street-en, mert egy utazásszervezőnél be akartunk fizetni egy holnapi túrára is(vulkán túra). Egyik helyről mentünk a másikra, de csak nem akarták nekünk megszervezni a programot fillérekért. Mikor már majdnem föladtuk a dolgot, találtunk egy srácot, aki leszervezte nekünk a programot az általunk megszabott árért.
Azzal a gondolattal indultunk vissza a szállásra, hogy igaz, hogy totál ki vagyunk merülve, de mi akkor is felkelünk hajnali 1-kor(!!!), hogy fölmásszunk a Mount Batur vulkán tetejére.

Megpróbáltunk időben lefeküdni aludni, de nem sikerült. Ott kezdődött a dolog, hogy amikor zuhanyoztam, hallottam , hogy Dóri nagyon nevet vagy sír...vagy hasonló. Gyorsan kiugrottam a kádból, hogy megtudjam mi történt, nehogy kimaradjak valami izgalmasból.
Dóri fekszik az ágyon és visítva nevet, "Évi van egy gekkó a plafonon, Úriiiisssssten!!!"

Nagyon örültem a gekkónak, mert imádom az ilyen kis vicces dögöket. Befejeztem a pancsit, majd visszajöttem a szobába, hogy megpróbáljak kezdeni valamit a lénnyel, hogy Dóri majd képes legyen átaludni az éjszakát...
Először párnával próbálkoztam, majd törölközővel, amivel sikerült elérni, hogy eltűnjön a négylábú, de nem tudtuk merre ment, mert olyan gyorsan közlekedett a falunkon, hogy nem tudtuk szemmel követni. Végül úgy döntöttünk, biztosan kiment a szobából :) :) :).
Megpróbáltunk aludni, de nem tudtam, mert egy lyuk volt az ágyam közepén(hát ezért volt ez a legolcsóbb szoba??). Dóri szerint nem is volt ott lyuk, és ágyat cserélt velem, ő aludt a lyukas ágyon, nem tudom hogy volt képes rá, de köszi Dóri, hogy cseréltünk :).
Végre tényleg aludtunk volna, de jött a szokásos esti szúnyogtámadás, Dóri fel is kelt, és tetőtől talpig befújta magát Off-al. Persze ezek a dögök nem félnek az Off-tól...

Talán sikerült aludni egy keveset, és már csörgött is az ébresztő hajnali 1-kor. Dórival egymásra néztünk és röhögtünk, hogy mégis mi a fene ütött belénk, hogy képesek vagyunk bevállalni egy hajnali hegymászást??? Napok óta nem aludtuk ki magunkat, erre most felkelünk hajnali 1-kor???? IGEN! Mert mi mindenre képesek vagyunk, ha élményszerzésről van szó :) :).
Időben, már fél2-kor megjött a sofőrünk, és útnak is indutunk a Mount Batur hegy felé.
A sofőr nagyon fáradt volt, egyszer meg is állt elszívni egy cigit, mondta, hogy elnézésünket kéri, de nem tud koncentrálni, és ő a felelős a biztonságunkért, ezért ejtenie kell egy kis pihenőt. Pár perc múlva újra úton voltunk, majd egyszer csak megérkeztünk a hegy lábához.
Kiszálltunk az autóból, már ott is állt előttünk egy aprócska mosolygós helyi emberke, aki ügyes angoljával közölte velünk, hogy ő lesz a túravezetőnk. Neve Wayan, 12-en testvérek, és már neki is van családja. Szegény nagyon komoly krónikus fogínysorvadásban szenved(persze ezt szúrtam ki először).
Kaptunk egy-egy elemlámpát a kezünkbe, majd elindultunk. Valószínűleg elég jól edzett emberek lehetünk, mert sorra hagytuk le a többi túrázó csoportokat. Végül mi is megálltunk párszor, mert Évi éhes volt, vagy Dóri nem kapott levegőt. Vezetőnk szuper édes volt :). Mindig szólt, hogy vigyázzunk, és mikor nem hegymászásra való cipőmmel picit megcsúsztam, rögtön hátrafordult megkérdezni, hogy jól vagyok-e. Úgy közepes erősségűnek lőném be a terepet, de mivel kialvatlanul mentünk, inkább legyen erős.
Megérkeztünk "napfelkelte néző pont"-hoz, Dóri talán mondott is egy imát. Pár perc pihi és egyezkedés után megbeszéltük Dórival, hogy ő itt is marad(akadt jó társaság, egy szintén pszichológus német fiú képében), én pedig a túravezetővel nekivágtam a még hátralévő útnak, hogy a csúcsról nézhessem a napfelkeltét. Hát 5 perc után majdnem ki is köptem a belemet, olyan nehéz volt a pálya. Léptem hármat, visszacsúsztam egyet...
Cuki vezetőnk mondta, hogy csak adjam oda neki a kezemet és húz, de nem volt rá szükség :).
Mikor már elkezdtem anyázni, végre fölértünk. Le is ültem gyorsan megreggelizni :).
A kilátás fenomenális volt! Egyik oldalt a kráter, másik oldalt egy hatalmas tó(mögötte szintén két hely), szemben pedig a rózsaszínes felhők.
Még egy jó óra volt a napfelkeltéig, amit beszélgetéssel, spanolással ütöttem el. Wayan nagyon édes volt, 10 percenként odajött megkérdezni hogy vagyok, és hogy készítsen-e rólam fényképet. Hahahaha...

Aztán eljött a pillanat. Reggel 6.25, megcsillantak a Nap sugarai, majd pár másodperc után már a teljes napkorong látható volt. Az emberek tapsoltak és ujjongtak, örültek, hogy bekövetkezett az, amiért képesek voltak hajnalban fölkelni, és felmászni ide.

És rögtön el is takarta a látványt egy felhő :) :

Úgy egy szűk órát még csodáltam a látványt, aztán mikor egy felhő úgy döntött "belénk jön", és nem lehetett látni semmit, Wayannal leindultunk, vissza Dórihoz.

Wayan-nal :)

Mögöttünk a kráter:

Mikor újra együtt volt a csapat, megetettünk pár majmot, körbesétáltuk a kráter egy részét, majd bementünk egy barlangba is megnézni egy kis hindu templomot, na és megcsodáltunk pár lyukat a földön/sziklában amiből forró pára jött ki(mert ugye ez egy aktív vulkán), aztán visszaindultunk lefelé.
Hajnalban tök sötétben jöttünk föl és nem láttunk semmit, de most minden ott volt előttünk, és annyira csodálatos volt, hogy az élménytáram teljesen feltöltődött.

Wow, pár órája még a tetején voltunk :) :

Wayan megmutatta hol állt egy falu, amit a 1926-os kitöréskor megsemmisített. Képzeljetek el egy zöld tájat, majd egy óriási nagy fekete pacát - nos a paca a fekete láva.
Leértünk, már majd bepisiltünk. Kitöltöttünk vezetőnkről egy kérdőívet, amiben agyonajnároztuk, és adtuk neki némi plusz pénzt, mert nagyon megérdemelte.

Már csak egy kis autókázás várt ránk, hogy visszajöjjünk Kuta-ba. Azt hittem beledöglök, olyan fáradt voltam, de aludni nem tudtam a mozgó járműben. A hotelben Dóri ágynak is esett.
Este újabb móka következett a visszatérő gekkóval. Le akartam fotózni, de rossz szögben állt, így kicsit megdobáltam szappannal, ami véletlen icipicit el is találta, de az úgy megijedt tőle, hogy ahelyett hogy arrébb ment volna egy picit, eltűnt.
Alvás, másnap egy utolsó séta a központban, majd egy pillantás a partra, és vissza a hotelbe blogot írni.
Ebben a pillanatban Malájziában, Kuala Lumpurban vagyunk. Itt szállunk át a Párizsba menő gépre, ott pedig majd egy harmadikra is :). Holnap délután háromra érünk haza. Már várom, hogy megölelgessen a párom, na meg én Őt :) :) :).

EvitaNagyhercegnő és Dc.DóriKirálylány