Ékszerdobozban (Gili szigetek, 1-2.nap)

Szedtük a sátorfánkat, elmentünk minibusszal Padang Bai-be, ahol hajóra pattantunk, hogy célba vegyük "A három ékszerdoboz"-ként emlegetett Gili szigeteket.
Az út csöppet sem volt mesés. A hajó borzasztóan ringatózott, és folyamatosan csöpögött be ránk a tengervíz a rosszul szigetelt ablak mellől. Fájt a hasam, centrifuga működött a gyomromban, forgott a fejem, kiszáradt a szám... 5 percenként az órámat néztem , hogy mikor érünk már oda. Dóri csak kérdezgette, kérek-e Panadol-t, de valószínűleg csak placebo hatása lett volna, így kihagytam. Végre a szigethez értünk, aztán jött a nevetés, mert DC.Dóri Drága észrevette, hogy szétszakadt a nadrágom a lábam közötti részen, de nem is kicsit. Konkrétan leszakadt rólam a naci...
Dórinál szerencsére volt egy sál, amit kiszállásnál a derekamra kötöttem, de azt mondta Dóri, hogy nagyon hülyén néztem ki.

Gili szigetek az "Isten háta mögötti helyek" kategóriába tartozik, szóval még móló sincs, hogy kikössön egy hajó, sőt ha egy nagyobb vízijárműről van szó, akkor az meg se tudja közelíteni a partot, mert megfeneklene a korallzátonyokon.
Nagyot néztünk, mikor közölték, hogy kiszállás, mert az úgy zajlott, hogy levetted a cipődet, leléptél a hajóról a térdig érő vízbe, majd kisétáltál a partra - közben imádkoztál, nehogy belelépj egy korallba, mert akkor vérző lábbal fogsz partot érni - , a csomagjaidat pedig a matrózok kicipelték utánad. Apropó csomag... mindenki hátizsákkal jött, kivéve Dórika és Évike, akik megérkeztek a 4 keréken guruló Samsonite bőröndökkel. Nagyon vicces volt :). Az "Isten háta mögötti" helyek nem arról híresek, hogy nagyon előrehaladott a technika. Gili szigeteken csak egyféle "közlekedési eszköz" van, méghozzá a (mini)lovas kocsik. Azért mini, mert a lovak nagyon picik :). Szóval alig bírtuk abbahagyni a röhögést, mikor rájöttünk, hogy lovas kocsival kell majd közlekednünk.

Dórika és Évike bőröndjei :)

Szállásunk persze nem volt, mert felfejlődtünk a "szuper tökös csajok" kategóriába, ami azt jelenti, hogy a jövőben nem foglalunk sehová sem előre szállást, mert majd úgyis találunk.
Nem szálltunk hintóra, hanem elindultunk gyalog a part mentén, és szoba kiadó táblákat sasoltunk. Egy nagyon vicces extragöndörhajú pasika, akinek a kezében egy ennivalóan cukor kölyök volt, kérdezte, hogy nem kell-e szoba, mert neki van kiadó. Megnéztük a szobát, és úgy döntöttünk, hogy a célnak megfelel. Volt benne két franciaágy, tv, dvd-lejárszó, légkondi, fürdőszoba, és nem bolt benne bogár, viszont járt hozzá ingyen reggeli... (3000Ft/fő).

Gili szigetek a Bali-tól néhány órányi hajóútra lévő Lombok szigethez tartoznak. Három pici sziget van: Gili Trawangan, Gili Meno és Gili Air. Azért emlegetik őket "A három ékszerdoboz"-nak, mert messze vannak a világ zajától, és gyönyörű fehér homokos partjaik vannak. Az ideutazó turisták három különböző ok miatt jönnek:
1) el akarnak bújni egy csendes, nyugodt helyre friss levegőt szívni
2) imádnak búvárkodni
3) bulizni jönnek :)

Gili Trawangan a legnagyobb és legnépesebb sziget(1500 fő) a három közül. A nagy bulikról híres :), sokan "party-sziget"-ként emlegetik. Nagyon könnyen lehet füvet szerezni.
Azt tudni kell, hogy a szigeteken nincsen rendőrség. Ebből kiindulva el tudjátok képzelni, mi minden megengedett.
DC.Dórival be is terveztünk egy nagy bulit látogatásunk idejére, majd megtudtuk, hogy most kivételesen nincsenek party-k, mert pár napja elkezdődött a Ramadán(a legnagyobb iszlám ünnep, a muszlimok egy hónapon át böjtölnek napkeltétől-napnyugtáig), és mivel a sziget lakossága iszlám vallású, szó sem lehet szórakozásról.
Koppp.... :(

A másik két sziget Gili Meno és Gili Air csak nagyon kevés lakossal büszkélkedhet. Szóval akik igazi pihire vágynak, ide jönnek. Olcsó a szállás(partmenti bungalók), olcsó a kaja, olcsó a búvárfelszerelés bérlés... szóval jó móka itt vakációzni. A partmenti élővilág elképesztő, ami miatt a turisták többsége búvárkodni érkezik a szigetekre.

Bepakoltunk a szobánkba(Gili Trawangan szigeten vagyunk), én gyorsan nadrágot cseréltem(régit egy kukába helyeztem örök nyugalomra), majd el is indultunk "túrázni". Az volt a terv, hogy körbesétáljuk a part mentén a teljes szigetet, és ha találunk egy általam elképzelt teljesen lakatlan partszakaszt, akkor Évike csobban is egyet.
Az óceán hívogatóan kék volt, hétágra sütött a nap, szellőcske hűtötte a bőrünket... élveztük a látványt, a nyugalmat, a csendet, a friss levegőt(Bali-n(Kuta-n) borzasztóan szmogos volt). Néha megtörte az idilli tökéletességet a bokrok alatt itt-ott összegyűlt szemét látványa, de arra a következtetésre jutottunk, hogy olyan hely, ahol már járt ember, magával hordozza a szemét jelenlétét is. Nagyon szomorú... Az én gyermekeim biztosan nem fognak szemetelni, az hétszentség!!!
Szemét ide vagy oda, azt kell hogy mondjam, hogy még nem voltam nyugisabb helyen e Földön, így arra a véleményre jutottam, hogy a Gili szigetek tényleg nagyon jó hely.







A másnapi program mindkettőnk számára teljesen magától értetődő volt: búvárkodás!!!
Befizettünk fejenként 2000Ft-ot, amiért kaptunk felszerelést(szemüveg,pipa), és elvittek hajóval 3 különböző helyszínre. Palackos búvárkodáshoz egyébként nincsen engedélyünk, de azt mondták, hogy az igazán szép dolgokat a part közelében lehet látni, amihez bőven elegendő egy szemüveg és pipa(békatalp kölcsönzésért külön fizetni kellett volna, de arra nem volt szükségünk).
Az első helyszín egy elsüllyedt hajó, a második egy turtle-place(teknősbéka-lelőhely), a harmadik pedig "feed the fishes" (etesd a halakat) megállóhely volt.
Még sose láttam ennyi korallt, még sose láttam ennyi félét, szóval nagyon nagy élmény volt. Nagy élmény volt teknősbékákat is látni :) , pont úgy úsznak, mint ahogy azt már annyiszor láttam a tévében, de most ott történt előttem, a közvetlen közelemben :) . A haletetős megálló is poén volt. Kaptunk egy maroknyi kenyérhéjat, amit én szépen lassan morzsoltam szét a víz alatt, és eközben odagyűlt körém egy halom gyönyörű színű és formájú hal, aminek a látványa hihetetlen volt. Olyan boldog voltam mint egy kisgyerek :D. A csapatban, akikkel búvárkodni jöttünk volt egy kb. 7-8 éves fiúcska, aki hangosan énekelve búvárkodott, és iszonyatosan kalimpált a vízben, így párszor legszívesebben megfojtottam volna, mert többször a közelembe került, és elüldözte a "halaimat", bár összességben vicces volt a kölyök, Dórival sokat röhögtünk rajta. Miközben a vízben úszkált, hangosan kiabálta "Hol vagy teknős? Hol vagy teknős??? ". Ezt persze a legcukibb kölyökhangon :).

Mikor reggel feliratkoztunk a búvárkodós listára, megakadt a szemünk egy Emília néven, akihez oda volt írja, hogy magyar nemzetiségű. Megkértük a házigazdánkat, hogy ha újra fölbukkan a lány, feltétlen mondja meg neki, hogy van két magyar lány a 7-es szobában, akik várják őt nagy szeretettel. Este kopogtattak is az ajtón, a házigazda volt, aki közölte, hogy meglepetése van számunkra... és tényleg nagy meglepetés volt :). Emi Szegeden tanul orvosin, és nyári gyakorlatra utazott Jáva szigetre, onnan pedig vakációzni jött Gili-re. Elmentünk együtt vacsorázni(piacon ettünk halat), és trécsiztünk egy nagyot. Emi nagyon aranyos lány, reméljük Magyarországon is fogunk találkozni.

Az Gili szigeteken élő emberek nagyon viccesek. Nagy a lazulás :). Emi mesélte, hogy mikor hajóval utazott ide, az kikötött Lombok-on is, ahol a kapitány közölte, hogy a Ramadán miatt fáradt, így ma már nem vezeti el a hajót Gili-re. Az utasok persze mondták, hogy ők kifizették az utat Gili-ig, de nem segített rajtuk, Lombok-on ragadtak egy éjszakára.
Mi a kiszolgálásnál tapasztaltuk meg legjobban a helyiek laza életfelfogását. Rendeltünk friss gyümölcs turmixot, majd 20 perc után jöttek szólni, hogy bocsi, de nincsen papaja, rendeljek mást... hogy miért tartott 20 percig erre rájönni? Az igazság odaát van. Ja és persze folyton nevetnek. Ha elütnének autóval, akkor is nevetve mennének oda hozzád: "Hahaha, elütöttelek?? Hahaha, bocsika. Hahaha.." Lazulás van...
Olyan is volt, hogy kihozták a kajánkat, de evőeszközt nem. 15 perc alatt háromszor szóltam, hogy hozzanak már kérem szépen kést meg villát, majd aztán elfelejtették kihozni. Míg eljutottak az asztaltól a konyháig, kiment a fejükből. Mikor jöttek vissza és rámnéztek majd rájöttek, hogy kértünk evőeszközt a kajához, csak röhögtek: "Hahaha, már megint elfelejtettük, hahaha ez nagyon vicces, hahaha, bocsi, mindjárt hozzuk, hahaha." Végül képesek voltak hozni, de először csak kést, majd félúton visszafordult a srác, utána már hozott villát is, de aztán 5 méterrel az asztal előtt az egyiket elejtette a földre... megint jött a "hahahahah, hopááááá". Lazulás vaaaaaaaan.
Végül ideadták azt, amelyik nem esett le, és mondta, hogy mindjárt hoz még egyet, de mondtuk, hogy inkább hagyja a fenébe, amit persze nem hallott meg, de nem is hozott végül. Lazulás vaaaaaan :).
Itt nincs vége a Gilin tapasztalt éttermi kalandoknak, de már nem fárasztalak Titeket többel, mert nem lehet túl nagy élmény olvasni, ezt tapasztani kell, szóval menjetek el Gili-re, de jobb ha felveszitek majd Ti is a Lazulááás vaaan!!!életszemléletet, mert különben hamar ki lesztek hozva a sodrotokból :D.

Az út vissza Bali-ra még az ideútnál is kalandosabban zajlott. A hajó nem tudta megközelíteni a partot, így bepakolták a csomagokat egy kis csónakba, majd felrakodták a hajóra, és utána visszajött a csónak az utasokért. Flipflop le, vízbe be, csónakra föl, egyensúlyozás, hogy ne ess ki belőle míg a hajóhoz ér, két ember segítségével fölmászás a hajóra(egyébként már az ablakon bedobtam a táskámat, 1) hogy ha befordulnánk a vízbe, túlélje a notebook-om 2)az ablak melletti hely le legyen foglalva nekem(a hányósnak), mert ha nem tudok az út során kifelé koncentrálni, azt sokan meg fogják bánni.
Dóri nem fért föl az első csónakra, így ő a második fordulóval jött, de őket egy másik hajóra vitték, arról másztak át arra, amin már mi voltunk... kész téboly. Vagy ötször megkérdeztem hova megy ez a hajó, mert a nagy "Lazuláás vaaan!!!" közepette simán megtörténhet, hogy máshová visznek pusztán véletlenül, aztán majd csak röhögnek rajta...
Megint jött az órákon át tartó szenvedés. Elég hosszú volt az út, mert megálltunk még pár ki tudja milyen szigetnél, hogy csónakkal a hajónkhoz szállítsanak egy-egy utast.
Reggel 10-re mentünk Gili-n a hajóhoz, és délután 2-kor szálltunk partra Bali szigetén. Kisbuszra ültünk, hogy visszavigyenek minket Kuta-ra, de azon tuti nem volt lengéscsillapító, mert a tükörsima úton is úgy rázkódott a jármű, mintha egy centrifugáló mosógépben ültünk volna. Mondtam is Dórinak, ha a hajón nem is hánytam össze magamat, majd itt összefogom... az út nagyon hosszú volt rengeteget álltunk dugóban, ha pedig nem, állandóan előztünk nem törődve azzal, hogy pl. jönnek szembe. Nagy volt a csodálkozás mikor láttunk egy jelzőlámpát, hogy wohooo, ilyet se nagyon látni a szigeten, persze szinte meg sem lepődtünk azon, hogy átmentünk a piroson. Párszor velünk is jöttek szemben(szembejövők előztek), aztán a sokadiknál a sofőrünk bekapcsolta a biztonságiövét. Velünk utazott kér orosz fiatal is, akik valószínűleg azt hitték szívtunk valamit, mert Dórival az út nagy része alatt fuldokolva röhögtünk. Tudjátok amikor pl. csirke rohangál az úton, azon nem tudjuk magunkat nevetés nélkül túltenni. Ja és képzeljétek végre láttunk egy rendőrt is(motoron), persze rajta sem volt bukósisak. Lazuláááás vaaaaaaan!!!! :)

Reggel 10-kor indultunk el, és 4-re értünk Kuta-ba. Reggelire én gyümölcsöt, Dóri pedig 1 darab palacsintát evett, szóval sejthetitek délutáni érkezésünkkor mennyire kopogott a szemünk az éhségtől. Miután kivettük a legolcsóbb szobát a Puri Tanah Lot-ban(ahol korábban is voltunk), rohamlétekkel célba vettük a Hard Rock Cafe-t, majd pedig a Starbucks-ot, mert úgy éreztük, hogy minimum megérdemlünk egy hatalmas adag finom kaját, majd csokis frappuchino-t és dupla csokis brownie-t.
Most a szobánkban lazulunk, azaz passzívan készülünk az esti bulira. Sky Garden, here we come!