A tanulópénz (Peking,1.nap)

Sziasztok!

Fél órás szenvedés után sikerült 10 perce feljutnom a facebook-ra(visszaszámolta az időt), majd újabb küszködés után, voalá, a blogspot-on is itt vagyok. Kínában ezek az oldalak tiltottak, és meg is tesznek azért mindent, hogy ne lehessen kijátszani a rendszert(több kevesebb sikerrel, haha).
Bocsi mindenkitől, ha félreírok meg hülyeségeket, de sajnos már számolni sem tudom, hogy hány órája nem aludtam(Dóri már alszik). Most meg aztán totál nem fog az agyam, miután DC.Dóri megkínált egy kis hazai pálinkával. Innunk kellett egy kortyot, mert egy kissé kiborulunk(a részletek alább).

Moszkvától folytatom a beszámolót.

Moszkvából időben szállt fel a gép. Ablak mellett ültem, de pont a szárny felett, így nem irigykednétek a panoráma miatt.
Megbeszéltük, hogy át kéne aludni a 7 órás utat, mert Pekingbe reggel érkezünk, és akkor kipihenve, energiával tele még aznap megnézhetünk valamit a városban.
Végül a gépen Dóri talán csak fél órát, én pedig 5 percet aludtam. A többi időben filmet néztünk, ettünk és ittunk, és próbáltunk aludni, de nem skerült kényelmes pozíciót találnunk.
Tapsoltunk mikor leszállt a gép. Kicsit félelmetes volt a dolog, mert tudtunk, hogy másodperceken belül földet ér repcsi, de nem láttunk semmit se odalent. Minden hófehér volt a ködtől. Miután sikeresen átjutottunk a vízumvizsgálaton, és megtaláltunk épségben a bőröndjeinket, majd pénzt is váltottunk, Airport Express-re szálltunk. Ez fél óra alatt bevitt Peking központjába. Még metróztunk kettőt, majd 5 perc séta, és megérkeztünk a szállásra. A szobánk még nem volt tiszta, így leültünk az előtérben, ahol összebarátkoztunk két cuki svájci sráccal. Egyikőjük már fél éve kint van, itt tanul. Kaptak DC.Dóri sütijéből, cserébe pedig megoldottál az internet problémánkat(blogom elérhetőségét). Nagyon rendesek voltak!
Bertramnak is ksözi a segítséget, sierkült elérni a facebookot is :).
Később elmentünk a srácokkal pénzt váltani, majd megmutatták, hogyan tudunk automatából metro jegyet venni.
Korábban, mikor a reptérről szerettünk voltna bejutni Pekingbe, egy kis jegyeladó ablaknál próbáltuk elmagyarázni, hogy két jegyet szeretnénk, de totál nem értette a nő, hogy mit akarunk. Képzeljétek el, hogy egyáltalán nem beszélnek angolul. Botrány. Mi ott álltunk nagyon bénán és tehetetlenül, és nem volt aki segítsen rajtunk. Hiába a talpraesettség, hiába a nyelvtudás, nem mentünk velük semmire sem.

Végül adott a nő két jegyet, majd utána végig azért imádkoztunk, hogy mikor megérkezünk metróval a célállomáshoz, nehogy megbüntessenek a rossz jegy miatt. Végül nem volt probléma...

Amikor elmentünk bankba pénzt váltani, az kész röhej volt. Már a bejáratnál vagy hárman felugrottak, hogy mit akarunk. Két nagyon furi bili-sapkás fejű, golyóálló mellényes biztonsági őr is volt, rajtuk már csak röhögtünk...
Kb. 15 percig szenvedtek, hogy beváltsanak nekünk 200 dollár. Ami a legviccesebb, hogy mielőtt ideadták a pénzt, hatszor számolták át újra, hogy tutira jól adnak-e.
Később kis boltot kerestünk. Ásványvizet kell vennünk, mert csapvizet inni ölgyilkosság lenne. Találtunk egy kis üzletet. A bejárata előtt ott állt egy magára hagyott babakocsi, gyerekkel együtt. A boltban jöttünk rá, hogy az anyja bent vásárol, csak kint hagyta a gyereket. Lol.
Ami még poén, hogy ezek a kínaiak össze-vissza köpködnek. Csak le ne köpjék egyszer a cipőnket. Jól megszívják az orrukat, majd nagy sebességgel, kb. két méterrel arébb hagyják a cuccot. Ááááááá.
A közlekedés nagyon szórakoztató. Mindenki arra megy, amerre csak akar. Sokaknak van bicajuk, amin tehén nagyságú csomagot cipelnek. Ha kedvük tartja, megállnak az utca közepén, otthagyják a kitámasztott kétkerekűt, átfutnak az autók között, vesznek a trafikban cigit, utána vissza a bicajhoz. Addig azt kerülgették az autók. ÁÁááá.
Miután elintéztük a legfontosabb dolgokat, visszamentünk a szobánkba, hogy átöltözzünk egy kellemes délutáni sétához. Ekkor toppantak be a szobatársaink. Ami poén, hogy 4 lány helyett(ált. lányokat lányokkal tesznek össze), egy család toppant be. Apa, anya, kisfiú, kislány. Hát majdnem dobtam egy hátast, hogy velük kell 6 estét együtt tölteni. DC.Dóri jó pszichológushoz mérten megnyugtatott, hogy ez itt Kínában természetes...
Na mindegy, már túl vagyok a dolgon. Most már poénnak fogom fel. Lesz mit mesélni az unokáknak :D.
A délutánt azzal töltöttük, hogy megnéztük a központot. Zombi módjára lépkedtük, teljesen ki voltunk merülve. Én éhes voltan, Dórinak pedig... már nem tudom, de ő is alig élt.
Suannai-t (ivójoghurt) kerestem mindenhol, mert korábban sokat hallottam róla. Szürke kerámiatálkákban árulják, és szalmaszállal kell meginni. Sikerült is találni, de nagyon poén volt a megvétele. Egyből az összes kínai körülvett minket. Dóri mondta, hogy ő a helyemben nem inna ebből, a kínaiak pedig buzdítottak engem, hogy feltétlen kóstoljam meg. Azt hiszem csalódtam volna önmagamban, ha nem próbálom ki :). Szuper finom volt!!!
A Tian'anmer teret kerestük, de eltévednünk. Nem sikerült összevetnünk a valóságot a térképpel :). Lol...
Hosszas agyalás után rájöttünk hol vagyunk.
A Császári palota szép volt, de sajnos a nagy köd(páratartalom?) miatt nem sikerül jó képeket készítenünk.
Nagyon vicces volt a kínai turisták között lenni, mert többen megállítottak minket, hogy közös fotót készítsenek velünk. Jókedvűen beálltunk mindenki mellé, felmutattuk a "peace" jelet, és vigyorogtunk mint a vadalma.

Néhány, a Tian'anmer téren készült kép:

Mire kitaláltunk a térről, már alig bírtam menni az éhségtől. Megint megállított minket két kínai turista lány. Nagyon barátságosak voltak. Kérdezték merre tartunk, mondtuk, hogy valami kajálós helyet keresünk, mert éhesek vagyunk. Mondták, hogy ők is, és menjünk együtt, mert ők ismernek tradicionális olcsó éttermeket. Velük mentünk. Miért ne? Mi folyton mindenkivel összebarátkozunk, majd abból előnyünk származik. Az egyik lány gyakran megfogta a karomat, és szinte húzott. Mondtam Dórinak, hogy nem szimpi a csaj. Mi van ha át akarnak verni valamivel....?
Bementünk egy nagyon aranyos helyre. Külön kis szobában volt az asztalunk. Csak mi voltunk ott.Variáltunk az étellel. Én csirkét, Dóri vega kaját akart. Néztük az árakat is. Amit én válaszottam 16 yuanba( = 460 Ft), a Dórié pedig 8 yuanba ( 230 Ft) került. Mondtuk a lányoknak, hogy a végén feltétlen külön akarunk fizetni. Mondták, hogy oké. Rendeltek mindenkinek narancslevet. Mikor látták hogy habozunk, az egyik lány mondta, hogy az italokat majd ő fizeti. Mondtuk, hogy oké.
Amíg készült az étel, hoztak teát és rágcsálnivalót, hogy ne éhezzünk amíg várakozunk.
A lányok nagyon aranyosan voltak, bár voltak olyan megmozdulásaik, amik miatt odafordultam Dórihoz, hogy: "Szerintem át akarnak vágni minket, valami nem stimmel." Tudták, hol lehet a zene erősségén változtatni, minden tudtak hol van, mire való. Gyanúsak lettek. Kérdeztem, hogy ők most vannak itt először? Nem, de már rengeteg hasonló helyen jártak...

Akkor igazolódott be, hogy nem csalt a megérzésem, mikor letették elénk a számlát. A számla szerint 4x340 yuanba került a vacsi, azaz fejenként 340-et kell fizetni( = 9800 Ft). Dórival lefagytunk, mikor rájöttünk, hogy átverés volt az egész. Hiszen a kajánk csak 16 és 8 yuan volt, mit keres itt az a 340 yuanos számla??? Kiakadtunk, mondtuk a lányoknak, hogy mi ennyit biztoan nem fizetünk ki, mert ez nem stimmel. Egyből elkezdetek magyarázkodni, hogy ebben az árban benne van a helyfoglalás(kis privát szobában ettünk), a tea, a narancslé, a ropogtatnivaló. Na elkezdtem nevetni, hogy ugye viccelnek... Senki sem szólt, hogy ezért fizetni kell!
Nagy vita kerekedett. Közölték, hogy ők szegény diákok, nem tudják kifizetni a mi részünket is. Majd az egyik lány mondta, hogy akkor fizessünk 340 helyett csak 300-at, a nagyobbik részt ő átvállalja.
A hosszú vitatkozás után sikerült eljönnünk, persze nem fizettük ki a csajók kitalált összeget, de sajnos így is röhejesen sok pénzt hagytunk ott.
Lényegében elfutottunk az étteremből, nehogy utánunk jöjjön valaki.

Dóri látta rajtam, hogy totál padlót fogtam annak a gondoltatától, hogy ilyen rászedhetőek voltunk, ezért folyton csak nyugtatott. Azt hiszem egy óráig nagyon mérgelődtem, de aztán pszichológus barátném kimondta a végszót: " Ez volt a tanulópénz, máskor okosabban leszünk. Mi sokra fogjuk vinni az életben, ezeknek a szerencsétleneknek pedig csak ez a mocskos munka marad".
Tudjátok úgy éreztem magamat, mint ha valaki egy nagyon váratlan helyzetben jól pofon vágott volna. Ááááááááá.
Mikor visszaértünk a szállásra, szerencsére a szobatársaink( a család) nem voltak ott, így nyugodtan át tudtunk öltözni.
A zuhanyzás végeztével leültünk az ágy szélére, és megbarátkoztunk a Dóri álta hozott házi pálinkával.
A pálinkát nem szeretem, de most mégis nagyon jólesett...