Bird park és dzsungeltúra (Malajzia, 4-5. nap)

BIRD PARK
DC.Dórival reggel ketté vált utunk. Én a híres Kuala Lumpur Madárparkba, ő pedig egy gyógyszertár felé vette az irányt. Szegény reggelre olyan rosszul érezte magát, hogy jobbnak látta beszerezését egy doboz Panadol-nak és Strepsils-nek.

A térkép szerint a parkig 30 perc séta az út, viszont a kedves mindentudó helyieknek sikerült áttranszformálnia ezt 1,5 órára úgy, hogy teljesen más felé irányítottak. Egyik pillanatban borzasztóan megijedtem, mert megmozdult mellettem valami. Egy majom mászott fel a korlátra...



Megéheztem a sok gyaloglás után, de persze csak fagyit árultak a park környékén. Mikor elkezdtem panaszkodni egy árusnak, hogy milyen rossz nekem, hogy fagyi lesz az ebédem, elmagyarázta hogyan jutok el egy közeli étteremhez. Sült hal, tetején vékony burgonyapüré(leöntve lime szósszal), hozzá párolt zöldségek, és egy számomra ismeretlen gyümölcs, na meg friss görögdinnyelé, Nyamiiii!!!

Na mit láttam a Madárparkban? Madarakat. Na és mennyit láttam belőlük? Sokat!!! Hány félét??? Mindenfélét. Jah, pingvin az nem volt.
Szóval nem estem hasra a madárparktól, de azért szépek voltak a szárnyasok, kivéve pár pávát, amik vagy nagyon öregek, vagy nagyon betegek voltak.



Visszaindultam a hotelbe, de belebotlottam egy muszlim spéci helybe, ahová sorban álltak a turisták, hogy bemenjenek megnézni. Egy bolond százat csinál, én is beálltam a sorba. Közölték túl sok mindenem lóg ki, ezért rám adtak egy szuper nagy fátylat(csador), hogy az arcomon kívül nehogy látható legyen bármi is. Bementem, szétnéztem, szép volt, jó volt... egy régi ismerősöm által jól ismerem a muszlimok szokásait, életét, szóval ennek köszönhetően nem láttam vagy tanultam semmi újat.
A kijáratnál összeismerkedtem Antonio-val, aki olasz. A srác nagyon cuki volt, és jól tudott angolul, és mivel Chinatown-t kereste ahová én is mentem, velem tartott. Persze hamar elmeséltem neki, hogy már több mint két hete nem láttam a szerelmemet, hogy vegye a lapot, velem csak beszélgetni lehet, de szerintem egyébként sem akart volna semmit, csak azt amit én: társaságot Chinatown-ig. Jót beszélgettünk, megmutattam neki a környéket(mivel errefelé van a szállásunk is), bevásároltunk együtt a piacon, majd facebook elérhetőség csere után elköszöntünk egymástól. A szállásra belépve ismét barátkozás következett, ahol is a Izlandon élő Tony-val spanoltam úgy 20 percig. Aztán leültem egy asztalhoz, ahol rám talált a Kanadában élő Lee-Ann.
Úgy látszik ez ismerkedős nap. A tanárnővel vagy két órát beszélgettünk, ami alatt kiderült, hogy egy időben leszünk Szingapúrban, szóval úgy tűnik csatlakozik majd hozzánk felfedezni a várost. Legalább használjuk angol tudásunkat :).

Felugrottam a szobánkba megnézni Dórit él-e még, és hála Istennek élt. Panadollal bedrogozva szundikált édesen. Végül felkelt, és elindultunk együtt a szórakozóhelyeiről és bárjairól híres Bukit Bitang utcára, mert azt mondták a recepción, hogy ma fesztivál lesz ottan. Mikor rájöttünk, hogy fesztivál valójában egy "dob felvonulás", gyorsan továbbálltunk, hogy megnézzük hogyan ragyog a sötétben a Petronas és a Kuala Lumpur Tower.
A látvány leírhatatlan, majd nézzétek meg őket.

Nővérem óva intett, nehogy este sétálni merjünk a városban, mert attól drágább a mi életünk. Ezt valahogy elfelejtettük, mikor elindultunk a szállásra. Hangosan Walt Disney számokat énekeltünk, nem törődve semmivel, majd néha megálltunk "fetrengeni" a röhögéstől, aztán egyszer csak hazaértünk. Túl kóma voltam bejegyzést írni, bocsi. Legalább Ti is kaptatok egy pihenő napot :).



DZSUNGELTÚRA
Eljött a másnap reggel, és mi a Subway-ban csücsültünk, hogy megfelelő tápértékű reggelihez jussunk, mert úgy éreztük a szálláson kapható ingyen kajából nem kérünk többet. Miután benyomtunk egy-egy szendvicset, következett a Starbucks, hogy Dóri feltankoljon egy adag karamellás csodakávéval.
Felszálltunk a jó buszra, ami letett minket valahol, ahol taxit kellett fognunk. Rémtörténetek végett mielőtt beszálltunk a taxiba, jól láthatóan lefotóztam telefonnal a taxis rendszámtábláját, majd közöltük vele, hogy minden kocsi számát, amibe beszállunk, el kell küldenünk a férjemnek.
Na erre nem mondott a taxis semmit, viszont meg is érkeztünk épségben a FRIM-hez(dzsungel-rezervátum), amely útért csak filléreket fizettünk. Szóval nem rabolt el és vitt minket a dzsungelbe, hogy csináljon velünk ezt vagy azt(sajnos sokakkal megtörtént már errefelé).
Azt se tudtuk hol vagyunk meg mi van, így bementünk a legközelebbi épületbe, és próba, cseresznye, kértünk egy térképet, és hurrá kaptunk is. Nagyon bénának tűnhettünk, mert megszánt minket valaki, és odajött tanácsokat adni, hogy merre is induljunk el. Majd olyan lelkessé vált a srác, hogy úgy döntött velünk tart túrázni. Mivel ő itt lakik a közelben, és itt, a rezervátumban dolgozik, nagyon tudta a dolgát. Megállt egy halom növénynél, és elmesélte mit hogy hívnak, mi mire jó... "ebből ceruza készül, ebből csónak, ennek jó az illata, ezen gyümölcs terem...". A pasi valami hihetetlen volt. Órák múlva sem apadt a lelkesedése. Nekünk már minden vizünk elfogyott(ő persze nem is hozott magával), Dóri már alig bírt jönni, mire végül megálltunk egy "hegy" tetején pihenni. Mutatott a durian fát a távolban, és kérdezte ettünk-e már ilyet, de mondtuk, hogy talán ma este majd veszünk a piacon. Na erre meg megindult a gyerek be a dzsungelbe, hátha talál nekünk durian-t(a gyümölcsök királyának nevezik). Kiabálta messziről, hogy "Éva, szerencséd van!". Meg is ijedtünk, hogy akkor most mi van, mehetünk utána??? Igen, mehettünk...
Odavezetett minket valami viskóhoz, amiben dzsungelben élő emberkék voltak, akiknél volt durian, amiből szívélyesen megkínáltak minket. Ettetek már pukiszagú gyümölcsöt? Hát már a kinézetéről sejthettük volna, hogy ez nem embernek való. Gondoltam attól hogy büdös, még lehet, hogy finom, így lélegzetvisszafojtva haraptam az ételből, de jobb lett volna ha nem teszem, mert utána órák múlva is pukiízű volt a szám.


Gyaloglás, gyaloglás, dombra föl, majd le... ilyen növény, olyan fa, pici bogár, gyík(két lábon fut!!), pillangó, sár, patak, vízesés, forrásvízzel kulacsot feltöltjük, never mind, it's ok, szúnyog, vakarás, óriáshal from Amazonas River (2 méter, 65 kg), varánusz(sárkány!!!), hatalmas hangya, még több gyaloglás, még több zöld növény, liánok, egy csapat majom...
Szóval szuper jó volt a dzsungel túra :) .













A vezetőnk nagyon megszeretett minket, mert telefonálgatott, hogy elintézze, valaki visszavigyen minket Kuala Lumpur City-be, nehogy már megint kifizessünk fejenként 5 ringitet (320Ft), amibe került a busz+taxi idejövetkor. Nevetséges árak...
Azt mondta fél5kor, hogy pihenjünk egyet, mert 5kor lesz egy haverja, aki visszavisz minket a városba. Elkísért minket egy étterem féle valamibe, ahol mondta, hogy együnk meg igyunk, de mi mondtuk, hogy nem kell nekünk semmi sem. Azt hihette nincs rá pénzünk, mert hozott nekünk ingyen narancslevet, helyi maláj kaját(kókusszal töltött gőzölt gombóc) és indiai kaját(curry szószos tortilla-féleség...), amit egyébként gyorsan el is tüntettünk, szóval most már tutira azt hiszi enni sincs pénzünk. Előkerült egy haverja, aki betessékelt minket a "kocsijába", beült új barátunk is(mi ültünk hátul), aztán elindultunk valahová. Arról diskuráltunk, hogy vajon mi lesz, ha el akarnak minket rabolni, de Dóri mondta, hogy van nála bicska. A kocsi úgy ment mint egy hullámvasút, mondtam is Dórinak, h kezdek szédülni,aztán jött a "poénkodás", hogy mi van ha raktak vmit a kajánkba, mert Dóri is szédült :).
Nagyon erősködtünk, hogy nem kell minket egészen a city-ig vinni, amit ügyesen csinálhattuk, mert kiraktak minket egy vonatállomáson, ahonnan 100 Ft-ért 15 perc alatt bent voltunk Kuala Lumpurban. Ja én női kocsiba ültünk, mert van a vonaton külön kocsi a nőknek :D.
Megvacsiztunk a Subway-ben(ha ott kezdtük a napot, miért ne zárjuk ott? :) ). Én ettem indiai kaját egy indiai étteremben is, ahol fizettem érte kemény 1 ringitet(64Ft), hogy oda ne rohanjak de komolyan, úgy ott hagytam volna többet nekik, de aztán mégsem... Dóri szerint "olyan mocsok volt a helyen, hogy felkerülhetne a KÖJÁL top10 most wanted listájára".
Visszamentünk a szállásra pihenni, de két óra múlva ismerős hang üti meg a fülemet. Hát nem ott állt mellettem az a srác aki a dzsungelben vezetett minket körbe??? Mondtuk neki még túra alatt, hogy lehet este elmegyünk sétálni, aztán ő mondta is, hogy velünk jönne, mert nincs estére programja. Persze mi nem gondoltuk, hogy tényleg eljön... eljött.
Beültünk a kocsijába(zöld, dzsungel színű), és mentünk pár kört, azaz végig álltunk a dugóban. Végül már "könyörögtünk" neki, hogy vigyen vissza a szállásra, ő meg kitalálta, hogy ha reggel 4-kor kell mennünk a reptérre, majd ő kivisz minket, nehogy már pénzt költsünk rá. Atya ég, alig tudtuk rávenni, hogy bízza ránk a dolgot, képesek vagyunk mi kimenni, és telik is rááá!! A csávó megállás nélkül csak magyarázott, de olyan érthetetlen angolul, hogy Dóri végig csak röhögött, így enyém volt az a feladat, hogy komoly fejjel figyeljek rá, és néha mikor kérdő hangsúlyt hallok, mondjak egy "ok"-t.... Hát végül mondtam is Dórinak, ha most azonnal nem veszi át tőlem a kommunikácó feladatát, ki fogok szállni a kocsiból és sikítok az őrülettől, mert kész, én ezt nem bírom tovább, nem akarok fiatalon megőrülni egy maláj cukigyerek szövegétől.
Szóval kb. 11-kor végre magunkra maradtunk. Dóri ivott egy kávét(11-kor!!! ugye hogy függő???!!!), én meg egy ultra cukros ice-teát, mert a vércukorszintem a béka segge alá került a mai naptól, most pedig nagyon gyorsan megyek aludni, mert fejfájást kaptam a nevetéstől. Ezek szerint igaz, jóból is megárt a "sokk".

Holnap repülünk Szingapúrba.
Csókkk