2012. április 1., vasárnap

Bérelt autóval Langkawi körül (11. nap)

Asia tour II., 11. nap
Langkawi, Malájzia

Átadom a billentyűzetet a (t)útitársamnak!
Üdv, Évi


Este összefutottunk egy nagyon kedves, ferde szemmel mosolygó hölggyel, aki egy aprócska asztal mögött ülve kínált szervezett utakat turistáknak. Mondtuk neki, azaz Sabrinanak, hogy autót szeretnénk bérelni. Semmi akadálya, 50 MYR (3500 Ft) az ára egy napra(24 óra), plusz 50 MYR a letét. Kikombináltuk, akkor járunk a legjobban, ha az autót reggel vesszük át, és a következő nap reggel a reptéren adjuk le, így megspóroljuk a reptéri taxi árát is.
Sabrina rövid telefonálás után közölte, hogy menni fog a dolog, reggel 9-re itt lesz az autó, ha most fizetünk. Asztalra tettük a "nagy" összeget, ő pedig megírta a szükséges papírokat. Kérdezte a jogosítvány számát, mi pedig mondtuk, hogy most csak a magyar van nálunk, de holnap hozzuk a nemzetközit is. Erre mondta, hogy neki igazából mindegy, nem is érdekli.
Nagyon laza volt a hölgy, semminemű igazolványt(jogsi, útlevél...) nem kért.
Kérdeztük milyen autó lesz, és mutatta, hogy "Hát ilyen.", amilyen szemben áll az út másik oldalán.
Érdeklődtünk milyen váltó lesz és, hogy van-e klíma. Közölte, ez az ár kézi váltós autóra vonatkozik, de mi szimpatikusak voltunk neki, ezért egy automata váltós autót kapunk, természetesen klímával. Mondtuk, hogy az nagyon jó, mert mi más világból jöttünk, olyanból ahol minden a másik oldalon van. Másik oldalon közlekedünk, másik oldalt van a kormány, és ehhez már csak egy kézi váltó kéne bal kézhez, és talán már el sem tudnánk indulni :).

Másnap reggel, miután megettük reggelire a kötelező napi Roti Canai-t, visszacappogtunk a szállodához, és kerestük az autót. Egyszer csak egy aranyos kis KIA-ból kiszállt egy hölgy és miután látta hogy nagyon figyelünk, odajött hozzánk és átadta a kulcsot. Mondta, hogy van benne 10 MYR-nyi benzin, ami bővel elég lesz az első kútig, az autót pedig holnap reggel hagyjuk a repülőtéren, a slusszkulcsot pedig hagyjuk a helyén, az autó maradjon nyitva. Kérdeztük, hogy nem fogják-e így ellopni. Erre ő vigyorgott, "Hát ez egy sziget! Nem lehet ellopni.".

Bepakoltuk cumóinkat (egy napi hidegvíz, fürdőbugyi, aprópénz...), és megPRÓBÁLTUNK elindulni. Nagy szerencsénk volt, hogy az autó irányban állt, és nem kellett sáv váltással és megfordulással kezdeni.
Megbeszéltül előre, hogy nem baj, ha röhögnek rajtunk amiért lassan megyünk, és az sem ha dudálnak vagy szentségelnek. Szép lassan fogunk menni, míg meg nem tanulunk újra autót vezetni :). Különben is ez egy muszlim ország, felőlünk nyugodtan szidhatják Allah-ot :) .

Kicsit nehéz volt megszokni, hogy ha indexelek, miért töröl az ablaktörő(fordítva vannak!), aztán elfogadtam a tényt, és a továbbiakban ablak törlés néven indexeltem.
Első utunk egy benzinkúthoz vezetett, majd később a harmadik is, de erről majd később.
Próbáltunk tankolni, de a benzin nem foglalkozott velünk. Segítséget kértünk, és kiderült, hogy először fizetni kell, aztán jön a benzin :). Vettünk is 10 litert kerek 19 MYR-ért, azaz egy liter benzin 138 FT-ba került.

Tankolás után ABLAK TÖRLÉS, majd indexelés, majd kikanyarodás, majd újra ABLAK TÖRLÉS, majd robogtunk is tovább mint Józsi az úthengerrel. Megcéloztuk a sziget egyik fontos turistacsalogatóját, a Cable car + Sky Bridge-t. Maradék pénzünkből jegyet vettünk és felmentünk kabinos felvonóval a hegy tetejére.

Felérve gyönyörű panoráma tárult elénk. S hab a tortán, építettek egy fantasztikus hidat a völgy felé. Egyszerűség kedvéért a híd nem egyenes, hanem egy szép nagy kiflire hasonlít, természetesen vízszintes síkban képzeljük el. Ezt a két végén feltámasztott kiflit egy a völgy mélyéből ferdén ágaskodó rácsos tartóoszlop tetejéről lenyúló kötelek tartják. Igen látványos mérnöki alkotás.



S ha már ott voltunk a sziget tetején, egy hídnak a közepén, akkor csak kéne csinálni valami emlékezeteset :). Szerencsére volt nálunk jegyzet füzet, mely sűrű programunkat tartalmazta üres lapokon, és igen alkalmasnak tűntek papír repülők készítésére.

Sajnos gyermekkorom tovatűnt, és egy igazán jó papírrepülő hajtogatásának mikéntje a feledés homályába merült. Ez semmi mást nem jelent, minthogy az első repülő csupán csak függőleges irányban lefelé volt hajlandó repülni, sőt zuhanni.
Próbáltam felidézni, sok éve ezt hogy csináltam, és csak előjött valami. Újabb üres papírka, apró hajtogatások, és elkészült a mű, mely igazán gyönyörűen közözött a völgy felett. Lassan távolodva percekkel később simán landolt egy fa tetején.
Miután kigyönyörködtük magunkat a maláj tenger madártávlati szépségében, visszatértünk autónkhoz. Stratégiai döntés született, hogy újra meglátogatjuk a benzinkutat, mert készpénzre van szükségünk, mert itt nem divat a kártyás fizetés(szinte sehol sincsen hozzá terminál).
Pénzt az automatától megkaptuk.

Újabb ABLAKTÖRLÉS, majd indexelés, autózás, majd cementgyár látogatás (eltévedtünk).
Egy idő után végül megtaláltuk a keresett vízesést, a Temurun Waterfall-t.
Igen kellemes környezetben, látványos magas sziklafalról aláhulló vízfüggöny, kicsi tó, kellemes hűvös vízzel felfrissülést kínál.

Fürdés majd fényképezés után ABLAKTÖRLÉS majd index, és hamarosan egy krokodilfarmon vagyunk. A belépő 20 MYR. Több kisebb-nagyon bekerített területen medencék és búvóhelyek, a vízből kiálló krokiszemek, valamint a parton sütkérező hüllők pihennek.

Üveges tekintettel néznek a semmibe, nem látszik rajtuk, hogy képesek lennének villám gyorsan elkapni a zsákmányt.
Azt ígérték, hogy 2 órakor etetés lesz. Megtaláltuk a helyszínt, a legnagyobb tavat, melyen keresztül egy fahíd húzódott. Erről néztük a műsort. Kettőkor ott termett egy gondozó, aki síppal jelezte jelenlétét, gondolom nem csak a krokiknak, hanem nekünk is, hogy akció lesz.

Volt nála egy vödör apró hal (kisebb csokrokba fűzve).
Állataink tudták mi vár rájuk, és felsorakoztak az etetőhelyen.
A gondozó bedobálta a halakat, melyek nem tudtak földet érni, mert röptükben elkapták a krokodilok. Félelmetes volt látni a lomha hüllők villám gyors reagálását.

Következő célunk ismét egy vízesés volt, és mivel tanulékony vagyok, sikerült ablaktörlés nélkül elindulni oda. Az első vízeséshez képest ez a hely felejtős volt.

Következő úti célunk egy mezőgazdsági park, ahol egzotikus gyümölcsök termelésével foglalkoznak. Újabb 20 MYR/fő belépő, majd felültünk egy padsorokkal ellátott kis járműre, amivel végigjártuk a parkot. Időnként megálltunk és megnéztük, hogy mi fán terem a papaya, mangó, sárkánygyümölcs, jackfruit, durian, guava és a többi...

Jackfruit, méz ízű gyümölcse van

Ezen terem a dragonfruit/sárkánygyümölcs


Ananász

Papaya

Lehetőség volt megkóstolni a gyümölcsöket, amit ki is használtunk.

A vezetőnk vicces fotókat készített rólunk, a sofőr pedig fűszobrokat hajtogatott a női vendégek számára, és mangó levél szárából sípot a férfiaknak.




Már későre járt, úgy döntöttünk ideje szállodánkhoz hajtani és csobbanni egyet a tengerben. A meleg vízben hasalva "csodáltuk", hogyan gyülekeznek a felhők, és cseppet sem váratlanul leszakadt az ég. A heves eső kizavart minket a vízből.


Mialatt esett, megnéztük a Maláj nagydíj (F1) végét, majd mikor elállt, visszamentünk a partra, én pancsolni, Évi pedig sétálni és fotózni.





Később szomorú ábrázattal láttam közeledni gyermekemet, hamar megtudtam tőle, hogy szuper fényképezőgépét(Nem is szuper, gagyi!!!! Évi.) sikerült bemártania a tengerbe, mert a fotó téma a vízben hevert.
Sajnos kiderült, hogy ez a művelet igazából a fényképezőgép vízbe folytatása volt, a továbbiakban mint elektronikai hulladékra tekintettünk.

Vacsorára grillezett rákot és tintahalat ettünk zöldséges sült rizzsel és csili szósszal.


Egy finom indiai és japán sör

Ismerős szavak a főutcán :)

8 megjegyzés:

  1. Nagyon szuper bejegyzés!!

    Mikor Évi pancsol a vízesésnél és utána jön a krokis kép, kicsit megijjedtem. huhh.
    A közte lévő írást hirtelen nem is figyeltem :)

    A mezőgazdasági park csúúcs és a gyümölcsök *.*, meg mekkora poénok a képek :D
    rákocskákat is falnám. nyaamm

    további jó utat! Fruzsi

    VálaszTörlés
  2. Gratulálok (t)utitárs, így elsőre igen jó bejegyzés lett!:-)
    EAndrás

    VálaszTörlés
  3. Nagyon jót nevettem az ablaktörlős indexelésen, már szebbé tette a napomat! Köszönöm:)
    Évi, sajnálom hogy tönkrement a géped, habár (t)utitárs szerint gagyi volt, én tudom, mennyire hozzá tud nőni az ember lányának szíve egy ilyen ketyeréhez...
    Remélem az út további része is jól telt.
    Üdv.:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Annabelle!
      Szerintem volt gagyi, nem pedig (t)utitárs szerint(én írtam oda zárójelbe, hogy gagyi:)).
      Örülök, hogy tetszett az ablaktörlős rész. Azt bele se írta (t)utitárs a beszámolóba, hogy egyszer bekanyarodás után nem értettük miért jönnek szembe, majd rájöttünk, hogy rossz oldalt vagyunk. Nagyon csodálkoztak a szembejövők :D. Hahahaha.
      Üdv, Évi

      Törlés
  4. Évike!
    Már azt hittem, elkapott egy krokodil benneteket, mert nem írtatok. Ezek szerint jól vagytok. Nincs folytatása az utazásnak?
    Üdv, Detti

    VálaszTörlés
  5. Befejezést kérünk!!! ~táblákkal hadonászik, és sztrájkol~ xoxo

    VálaszTörlés