A legesleghosszabb út hazafelé (12-13. nap)

Asia tour II., 12-13. nap
Langkawi, Malájzia

Ébredéskor arra koncentráltam, nehogy becsukjam a szemeimet, mert különben visszaalszom, és lekéssük a repcsinket.
Összeszedtem minden erőmet, és fölkeltem. Bementem a fürdőszobába, tettem-vettem, elkezdtem felöltözni... majd ránéztem az órára, na és ekkor jött a rádöbbenés, hogy még csak hajnali 5 van, azaz még nem is csörgött az ébresztőm, csak én képzeltem azt. Visszadőltem az ágyba, majd egy szűk óra múlva csörgött az ébresztő. Most valójában is.
Apával összeraktuk magunkat, a recepción bedobtuk a szoba kulcsát a "Keys" cetlivel ellátott dobozba, majd a kölcsönkapott dugót leraktam az egyik asztalra.
(A dugót egyébként azért kellett kölcsönkérnünk, mert az én átalakítómat ügyesen Kuala Lumpurban hagytam.).

Apa azt mondta mielőtt elindulunk a reptérre, hogy még ugorjunk el a közeli indiai étterembe és együnk reggelire egy adag Roti Canai-t, de én csak ráztam a fejemet "Majd eszünk a reptéren, induljunk, nehogy lekéssük a gépet". Ezzel óriási hibát követtem el, mert azóta sem sikerült túltenni magamat azon, hogy kihagytam egy Roti Canai reggeli lehetőségét :D .

Miközben a repülőgépen elfoglaltuk az ülőhelyünket, apával összenéztünk, hogy "Te is magyar szavakat hallasz?". Na ezután rátapasztottuk a szemünket egy srácra...és igen, magyarul beszélt :). Mikor leült mögénk, következett a szokásos, széles vigyorral kísért köszönés: "Sziasztok Magyarok!".
Laci Szingapúrban dolgozik, és ott él vele barátnője is, Krisztina. Miután landolt a gépünk Szingapúrban, még vagy 20 percet beszélgettünk a reptéren. Jó társaságtól nehéz búcsút venni :).

Szingapúr repterén, a Changi Airport-on Skytrain-re csücsültünk. Ez vezető nélkül működik, és rögzített pályán kerekeken gurul.
Egyébként a vezető nélkül működő tömegközlekedési járművek Ázsiában teljesen általánosak!!! Ezt először Kuala Lumpurban vettük észre. Nagyon néztünk azon, hogy a metrót nem vezeti senki :).

Changi Airport-on a Skytrain-t arra találták ki, hogy a reptéren belül könnyen eljuss egyik terminálról a másikra.
Szépen átvonatoztunk arra a terminálra, ahonnan majd este indul a gépünk, és bedobtuk a motyónkat a csomagmegőrzőbe, bár ez egy jó hosszú dobás volt, mert olyan sokat kellet várnunk a csiga lassan dolgozó bácsira, hogy majdnem beleőszültünk.
Később felraktuk magunkat a metróra, és bő fél óra múlva leszálltunk Esplanade megállónál. Az volt a célunk, hogy az eddig csak távolról látott Marina Bay Sands-et végre közelebbről is szemügyre vegyük, de nem oda jutottunk.
Egy oltári nagy plázában kötöttünk ki, ami a már Ázsiában megszokott módon tele volt luxusüzletekkel.
Az egyik szinten még egy kis folyó is volt, ahol gondolára lehetett szállni, amivel elvittek téged a pláza egyik végéből a másikba.

Az egész plázázást úgy éltem meg, mintha kínoznának. Ha lett volna nálam cellux, felragasztottam volna vele a szemeimet, mert egy kínszenvedés volt nyitva tartani őket. Na tessék, kellett nekem hülyeségből már hajnali 5-kor fölkelni. Ami jó volt a plázában, az a kaja. Itt is volt egy Food Court. Ezt a szót Ázsiába készülő olvasóim jól jegyezzék meg, mert ha éhesek, akkor ilyet kell keresniük. Mi ezt Magyarországon a pláza "kajás részének" nevezzük. Ázsiában egy ilyen helyen vagy 50 különféle konyha ételei megtalálhatóak. Nekem egy kicsit mind egyformának tűntek, de nem voltak azok :). Apával végignéztük az összeset, aztán az utolsónál felragyogott a szemünk.... na ez az, ez kell nekünk!!!!
Curry-s csirke, saláták, párolt zöldségek, algák, sült rizs és mungóbab tészták... Benyomtuk az adagunkat, majd leöblítettük csillag gyümölcs juice-al.
Mikor nagy nehezen végre rájöttünk hogyan lehet kijut a plázából, a
Art Science Museum bejáratához jutottunk, tudjátok ahhoz a kagyló formájú épülethez. Ha már ott voltunk, bementünk, hogy esetleg megnézzük a múzeumot, aztán mikor kiderült, hogy Titanik és Andi Warhol(azt se tudjuk ki az) kiállítás van, gyorsan kijöttünk.

Balra: Art Science Museum

Jobbra: Marina Bay Sands

Így festik az Art Science Museum-ot

Ezután végre megtaláltuk a Marina Bay Sands-et. Azt hittem az épület három lába tömör épület/hotel, de kiderült, hogy a lábak két ágúak, és át lehet közöttük sétálni.

Mögöttem a Marina Bay Sands

A Marina Bay Sands-ben.
Az "lábak", amiken a "hajó" áll, így néz ki belülről.

Megkérdeztük mennyi pénz felmenni a tetejére megnézni a SkyPark-ot (a lábakon álló "hajót"). Mondtak egy nevetségesen drága árat, és ráadásul ezért a "hajó"-nak csak az egyik végét nézheted meg, ahol kijelöltek egy kilátót a turistáknak. Azért nem lehet bejárni magát a teljes parkot, mert azzal zavarnánk a hotel vendégeit. Ez érthető.
Nincs mese, ha legközelebb Singapore-ban járunk, egyik éjszakára a szállást ide kell foglalni, és akkor VÉGRE meg tudjuk nézni mi van valójában odafönt.

Átmetróztunk Chinatown-ba. Laci és Krisztina még reggel a repülőn mesélte, hogy a kínai negyedben van egy nagyon szép hindu templom, és a kínai árusok között van egy osztrák árus, aki kolbászokat/virslit árul, és annyira híres, hogy már turistalátványosság lett belőle. Sajnos őt nem találtuk meg, de a templomot igen.
Arról híres a templom, hogy itt őrzik Buddha egyik fogát.
Ezen nevetnem kellett, mert ezek szerint ma eljött az ideje annak, hogy fogorvosként megvizsgáljam Buddha fogát :D. Krisztina reggel mesélte, hogy csak egy kis tv-n fogjuk látni, mert a fog viszonylag eltakart helyen van, és egy kamera van ráállítva.

Sajna ez a templom dolog nem jött be. Már ott elbukott a téma, hogy le kellett venni a cipőnket, és mivel a nap felforrósította a földet, pár másodpercnél tovább nem lehetett rajta állni.
Lényeg a lényeg, nem volt izgi a hely, a talpunk megégett és koszos lett, és még a fogat sem láttuk.

Kicsit bazároztunk a kínai negyedben, majd továbbálltunk.
Elmentünk Santosa Island-re. Tudom, hogy e sorokat olvasva DC.Dóri most fogja a fejét "Jajjjj Evita hogy tehettél ilyet az apukáddal!".
De tudod kedves Dóri, már nem tudtunk mit megnézni, ezért mentünk oda. Singapore nagyon kicsi, nagyon kevés a látnivaló.
Santosa Island lényegében olyan mint Disneyland, csak nincsenek játékok.

Nagyon giccses hely, amit azért hoztak létre, hogy Singapore-i kisgyerekes családok hétvégén kimozdulhassanak valahová. Van itt egy Universal Studio, sok-sok szökőkút, szobor, bolt, és egy nagyon klassz fagyizó, amit már DC.Dórival is kipróbáltunk, én pedig most leteszteltem újra, hogy még mindig finomak-e a fagyik, és igen, még mindig finomak!!!
A szigetről több féle módon lehet kijutni. Gyalog, libegőn, autóval(híd) és monorail-en(egy sínen futó vonat). Ez utóbbi ingyen volt, ki is próbáltuk.
A szigetről vissza a szárazföldre, ott pedig metró, majd érkezés City Hall megállóhoz. Ekkor már elkezdett sötétedni.
Igazából most jött el a nap csúcspontja. Azért terveztük még hónapokkal ezelőtt a hazautat úgy, hogy egy egész napot újra Singapore-ban tölthessünk, mert így még egyszer találkozhatunk tesómmal, Dórival.
Ölelések, puszik, majd pár perc múlva felbukkant Barna is, aki elkocsikázott minket egy Japán étterembe. Most utólag már sajnálom, hogy nem kóstoltam meg pl. a medúza husit, na de jövök én még Singapore-ba :).
Barna és Dóri kivittek minket a reptérre. Felvettük a motyónkat a csomagmegőrzőből, átvedlettünk kényelmes és meleg ruhákba. Így sokkal jobb lesz végigcsücsülni 13 óra repülőutat, na meg mégis csak jobb hosszú nadrágban hazaérkezni a hideg Európába.
Miközben a bőröndben pakolgattunk, láttam, hogy valami világít a ruhák között. A fényképezőgépem volt!!! Ezek szerint sikerült kiszáradni és újraéledt :). Persze belülről még az egész be volt párárodva, de legalább van remény arra, hogy egyszer újra működni fog.

A gépünk( Lufthansa, A380-as madárka) este 23.05-kor indult. Gondoltam majd megint végigfekszem egy sor ülésen, és szépen kialszom magamat. Apa szerint erre semmi esély, mert a Kuala Lumpurban tegnap véget ért Forma1 versen miatt tele lesz a gép. Sajnos igaza volt, fullos volt a gép, ajjjj...
Egy izzadságszagú, túl hangosan beszélő, buta német srác ült a balomon. No comment...
Apával filmet néztünk, aludtunk, ettünk, aludtunk(azaz csak próbáltunk).
Út közben azt találgattunk, hogy vajon mi fog minket Frankfurtban várni, ugyanis még induláskor közölték velünk, hogy Frankfurt-Budapest járatunkat sztrájk miatt törölték, és egyelőre nem tudják hogyan fogunk Frankfurtból hazajutni.
A repülőgépen többször bemondták, hogy nagyon-nagyon sajnálják ami Frankfurtban van, és érkezéskor majd rendelkezésünkre fognak állni a Lufthansa dolgozói. Azt mondták semmi sem biztos, nem tudnak semmi konkrétat, majd érkezéskor kiderül. Nem hangzik túl biztatóan, ugye?

Európai idő szerint kora reggel 05.40-kor leszálltunk Frankfurtban.

Több folyosón száll le a kb. 520 utas

A mosott sza* szebb látványt nyújtott nálunk, olyan fáradtak voltunk. És amikor megláttuk, hogy mennyien állnak sorban az információs pultnál, eldobtuk az agyunkat. Ami viszont tisztán látszott a kijelző táblán, hogy majdnem az összes járatot törölték.


Apával megbeszéltük, hogy nem hagyjuk magunkat egy vonatra tetetni, hanem kérünk egy bérautót, és majd apa hazavezet kb. 900 km-t. Hát ez sem hangzik túl fincsin...
A terminál tele volt kirakott tábori ágyakkal, ami azt jelenti, hogy reptér felkészült a sok ott ragadt utas "tárolására".
Apa el is foglalt egyet, hogy alszik addig, amíg én kiállom a sort, hogy legyen ereje hazavezetni, ha arra kerül sor.

Utálom a női magazinokat, de a biztonság kedvéért(ha nagyon unatkoznék) még Ázsiába utazás előtt vettem egyet. Most sajnos elő is került. Homlokot ráncolva olvasgattam az idiótábbnál idiótább szex tippeket, meg hogy milyen színű körömlakk lesz az idei nyári trend. Mire végeztem az újsággal, biztosan visszaesett az IQ-m pár egységet.
Úgy 2 órába telt, hogy eljussak a pulthoz. Ekkor már apa is ott állt mellettem. Azzal kezdte a kisasszony a mondandóját, hogy amit Szingapúrban kaptunk papírt, az felhasználható vonatjegynek. "Mi viszont vonattal nem szeretnénk hazamenni, tessék nekünk megpróbálni intézni egy repcsit."
Mondta, hogy meglátja mit tehet, feltesz minket várólistára. Apa ekkor súgta oda, hogy akkor kérdezzük meg a bérelt autót, mert ez a váró lista dolog nem hangzik elég jól. Egy perc múlva kiderült, hogy szerencsénk van, mert a hölgy máris kapott visszajelzést, hogy egy kora délutáni gépen van szabad hely. Hurrá!!!

Elbattyogtunk a csomagfeladóig, feladtuk a bőröndöket, majd reggeli után néztünk. Az Ázsiában megszokott árak után nyeltem egy nagyon az "5 euro egy szendvics" kínálaton. Apa nem tudom mit evett(bacon...), de én egy üvegtésztás, salátás, csirkés tortillát.

Vettem még egy dupla csokis brownie-t is, de olyan édes volt, hogy apának segítenie kellett.
Mivel még viszonylag sok idő volt hátra a repcsink indulásáig, kerestünk egy csendes helyet a reptéren, és leültünk netezni, blogot írni.
Egy idő után nem bírtam tovább ülni, végigfeküdtem az üléseken, beállítottam az ébresztőt egy órával későbbre, majd becsuktam a szemeimet. Ahogy becsuktam, azonnal csörgött is az ébresztő, mintha egy perc sem telt volna el. Alig bírtam felülni, mintha leütöttek volna. Apa nem volt sehol...
Megcsörgettem, megtaláltuk egymást, és mentünk a megfelelő kapu-hoz. Egy rövid repülés után már Budapesten voltunk.
Hiába volt rajtam hosszú felső, nadrág, majd meg fagytam. Még egy szélkabát is kellett volna :).

Apával az autóban arról beszélgettünk, hogy milyen sokáig tartott hazaérnünk.
Langkawin felkeltünk 6-kor(én 5-kor), repcsire szálltunk, és ezzel lényegében elindultunk hazafelé. Tettünk egy kitérőt Singapore-ba(13 óra), majd utaztunk 12 órát Európa felé. Dekkoltunk 7 órát Frankfurt repterén, és következett újabb 1,5 óra repülés.
Ez összesen 38 és fél óra. A legesleghosszabb út hazafelé :).

Másnap reggel újult erővel kezdtem a munkát. Ekkor jöttem rá, milyen nagy szükségem volt már arra, hogy tartsak egy kis szünetet. És erre helyszínnek a meleg Ázsia több mint megfelelt!