IZLAND

A felhasznált fotók nagy részét útitársam, V. Bertram készítette (link itt) . Köszönet neki!!! 

Az egymástól távolodó eurázsiai és az észak-amerikai kőzetlemezek közötti hasadékból feltört a magma, és megszilárdult. Így keletkezett Izland, egy szigetország, melyet  vulkánok építettek, és gleccserek pusztítanak mind a mai napig.

Települések kizárólag a tengerparton vannak, mert az ország belseje hideg, száraz, kopár, terméketlen terület, mely ugyanakkor csodálatos, nyugalmat árasztó hely.
Képzeljetek el Magyarországnyi terület, ahol Magyarországnál harmincszor kevesebben laknak. Tiszta levegő, hatalmas érintetlen területek, gyönyörű hegyek, vízesések, bugyogó források, gejzírek.... a világ egyik legszebb országa. Itt igazán szabadnak érezheti magát az ember. Mi 16 napon át lehettünk e ritkaság részesei.

Mint a korábbi utak, ez is egy régi terv volt. 2013 szeptembere volt a kiszemelt időpont, hogy a sarki fényt is lássuk. Hátizsákos túra, sátorral.
Közben beúszott a képbe egy kongresszus, melyet júniusban tartanak Reykjavíkban, és számomra szakmai okokból "kötelezően ajánlott", ami módosította az eredeti tervünk dátumát.  Lemondtunk a sarki fényről, cserébe a kongresszusért. A döntést azzal indokoltuk, hogy még biztosan lesz alkalmunk máskor, másik országból látni az északi fényt.
Szépen lassan beindult a szervezés, pörögtek az események, majd június egy kora hajnalán Bertrammal már megint ott toporogtunk Budapest Nemzetközi Repterén.
Ha sátorozni indul az ember, ráadásul 16 napra, lehetetlen bepakolni minden cuccot egy-egy bőröndbe. Persze mi ezt is megoldottuk okosan, és még tanulsága is volt a dolognak, Ryan airlinesal többet biztosan nem repülünk!

Reggel 8 körül már Londonban voltunk. A gépünk Izlandra csak másnap 11-kor indult, azaz egy teljes napon át élvezhettük a brit főváros pezsgését. Igazából csak én élvezhettem. Bertrammal barátság van köztünk, de most úgy cselekedtünk, mint egy "rendes" házaspár, azaz Bertram dolgozott, én pedig az Oxford Street-en shoppingoltam :D.
London nagyszerű volt arra, hogy kicsit ráhangolódjunk a hidegre. Márciusban jártam itt legutóbb és az időjárás most, ezeken a júniusi napokon semmiben sem különbözött a legutóbb tapasztalttól. Hideg, szemerkélő eső, szél. Mindketten Neocitránnal zártuk a napot :).

2013.06.14.
Reggel a reptér felé piros, emeletes buszon várost néztünk Londonban, délután már Izland Keflavík repterén álltunk sorban az autókölcsönzőnél fejünket verve a falba, amiért elfelejtettünk bevásárolni a duty free-ben. A szigetország köztudottan nagyon drága. Például az alkoholos italokon 300%-os adó van. Az a csoki ami nálunk 100Ft, ott 400. Egy szelet süti 2000, egy sima hamburger 2200Ft. Nem sorolom tovább, elég a szörnyülködésből :).

Felcsíptük a reptéren a Hyundai i30-as típusú, B kategóriás autónkat.Az első észrevételünk az volt, hogy hiba lett volna kisebb autót bérelni, mert a bőröndjeink ebben is csak úgy férnek el, ha lehajtjuk a hátsó üléseket

Irány a főváros, Reykjavík. Csodáltuk a tájat. Köröttünk lávamezők, melyeket benőtt a moha. Ilyet talán máshol nem is látni.

Bő fél óra és némi bolyongás után leparkoltunk egy pláza mellett. Csillapítottuk éhségünket egy-egy kis méretű pizzával (kb. 24cm-es, 4500Ft/db - auch! ). Megtaláltuk a Bonus-t, ami Izland talán legolcsóbb boltja, vettünk pár alapélelmiszert, hogy a következő napokban legyen mit reggeliznünk. Nem sikerült a polcokon szénsavmentes ásványvizet találni, ezért megkérdeztem egy tapasztalnak tűnő vásárlót a dologról, aki csak annyit válaszolt: "Nem árulnak ásványvizet, minek az, az folyik a csapból.". Pf....
Egy Intersportban még beszereztünk két kis gázpalackot (felkészülve minden rosszra) és néhány térképet a benzinkútnál, majd elindultunk kifelé a városból, magunk mögött hagyva a "modern világot".
A terv a következő:
16 napunk van. Cél 12 nap alatt teljesen körbemenni a szigeten (dél->kelet->észak->nyugat), majd június 26-ra bezárva a kört visszaérni Reykjavíkba, hogy az utolsó 4 nap, a kongresszus ideje alatt a fővárosban legyünk.
Persze ez még messze van és csak terv. Egyelőre az első napnál járunk :).

Izlandon nem csak az étel drága, hanem minden más is. Legtöbb pénzt szállásra lehetne költeni, de mivel egyikünk sem nyert a közelmúltban lottón, a sátorozásnál döntöttünk. Volt nálunk mindenféle felszerelés, amire kempingezésnél szükség lehet. Bertram már hónapokkal ezelőtt kiváltotta a kemping card-ot (link itt), mely 100 euróba kerül, egy éven át érvényes, két ember használhatja, és Izland kijelölt kempingeiben lehet sátorozni vele.
Térképen kinéztük, hogy az első éjszaka Víkben fogunk sátorozni. Az oda vezető 180km-es út több meglepetést tartogatott.
Rengeteg dologra rácsodálkoztunk. Először is, feltűnően sok dzsip-et láttunk. Amit pedig egyáltalán nem láttunk, azok a fák. A tundra jelentése a magyar értelmező kéziszótár szerint: "hideg éghajlatú, gyér növényzetű, fátlan vidék..."  És valóban :) .
Gyakran megálltunk. Annyira csodálatos dolgokat láttunk, hogy nem lehetett mellettük csak úgy egyszerűen elautókázni. Egyébként pont emiatt béreltünk autót, hogy bárhol megállhassunk, azaz a legtöbbet láthassuk Izlandból. Így nem függtünk senkitől, csak egymástól. Fotózással kapcsolatban pedig ugyanolyan kattantak vagyunk.
A fényképezőgépeket el sem raktuk, rövid időn belül újra és újra szükség volt rájuk. Csodáltuk az utakat, a hegyeket, a mindenütt feltörő gőzt, a fényeket, a naplementét és a mohával benőtt lávamezőket.

 

A vízeséseket már messziről kiszúrtuk. Megálltunk a Seljalandsfoss-nál, melyet az Eyjafjallajökull jégsapka olvadó jege táplál. A vízfüggöny azért volt különleges, mert be lehetett sétálni mögé. Csupa víz lettünk. Jól szórakoztunk, nehéz volt továbbindulni.

Seljalandsfoss

 A következő a Skógafoss . A tetejéhez lépcső vezetett, és azt hiszem ez volt az a hely ahol rácsodálkoztunk arra, hogy már éjfél múlt, de még mindig világos van :).
Izlandon egész nyáron világosság van. A ország nagyon közel fekszik az északi sarkkörhöz, sőt legészakibb szigetén át is megy. Nem csoda, hogy az ország egy részét jég borítja.
Nyáron a Nap ugyan lebukik a horizont alá, de a légkör fénytörésének köszönhetően világos marad. Óriási előnye, hogy napi 24 órában lehet kirándulni, és nem kell este elemlámpát használni.
Hátránya, hogy igencsak megvicceli a közép-európai embert, hiszen csak azt érzi, hogy valami nem stimmel, majd később leesik, hogy nahát, már régen aludni kellene :). Szervezet átverve!!!
Hátrány még, hogy a folyamatos világosságban nem lehet látni a sarki fényt. Sebaj, azt majd megnézzük máshol, máskor.
A Skógafossnál azzal ökörködtünk, hogy GoPro kamerával befutottunk a vízesés alá - megközelítettük - addig, amíg bírtunk harcolni a vízzel.
A felvétel éjjel fél kettőkor készült, már maximálisan besötétedett.


Skógafoss video from Eva Tokai on Vimeo.

2013.06.15.
Éjjel kettő körül értük el Vík Myrdal-t. A kemping az út és a hegy lába között feküdt. Befüvesített, zöld terület, középen egy környezetbe illő, fából készült kör alakú épülettel, mely 3 nagyobb szeletre volt osztva. Egyik a női és férfi mosdó/zuhanyzó, másik a közös helyiség -konyha-, míg a legkisebb az iroda.
Bertram hamar össze-legózta a sátrat.
Éjjel hideg volt. Dupla nadrág, dupla felső, sál...stb.
Reggel későn keltünk, a táborozók többsége már elment. Az irodában bemutattuk a Camping Card-ot, befizettünk 200Ft-nak megfelelő izlandi koronát (turista adó), megreggeliztünk a konyhában (asztalok, székek, mosogató, vízmelegítő), majd az út túl oldalán álló souvenir boltban vásároltunk egy izlandi gyapjúból készült pulcsit Bertramnak -"Hidegebb van mint gondoltam"-, és egy sapit Évinek - "Ez a piros jobb mint az én kék sapkám"-.

Szeretek úton lenni.

Első utunk Vík fekete homokos tengerpartjához vezetett. A vízben álló fekete formációkat Troll-szikláknak hívják. Eléggé drámaian nézett ki az egész. Innen is nehéz volt továbbindulni :).
Izland déli részén haladtunk nyugat felől keletre az 1-es úton. Egy a főútról letérő, a nagy semmi felé vezető kis földút felkeltette a kíváncsiságunkat, és megnéztük mi van arrafelé. Nagy sziklák, még több fekete homok, egy barlang, majd tenger. Fotó téma bőven akadt.

Bertram csodálja a környezetet

Fekete homokos tengerpart Troll-sziklákkal a messzeségben

Vulkanikus eredetű fekete homokos part és a szuper-járgányunk :)

A barlangnál kipróbáltuk a gázmelegítőt, elfogyasztottunk egy-egy Adventure Food-ot (link itt), mely jól jön olyan helyeken, ahol nem lehet ennivalóhoz jutni.
Utólag térképen néztük, Myrdalssandur-nál jártunk.

Hamar eltelt a nap. Bertram viccelődött is, "Évi, mindjárt este lesz!" - mintha attól kéne félnünk, hogy ránk sötétedik. Megálltunk egy benzinkútnál vacsorázni, ahol csak hamburgert, hot-dogot és fagyit árultak. Később már tudtuk, hogy Izlandon szinte csak a benzinkutaknál lehet meleg ételhez jutni, és ott is csak gyorskajához. Az ablak mellett ültünk és kifelé bámulva azon röhögtünk, hogy a helyiek kabátban fagyoskodva nyalják a fagyit, mert ugye nyár van, itt a fagyi szezon :).
Este fél10-re értünk Skaftafell-be, egy gleccser melletti turista központba, ahol egy nagyon drága kemping is volt, ahová nem volt érvényes a kemping bérletünk. Úgy döntöttünk, attól, hogy nem szállunk meg, azért a közeli gleccserhez elsétálunk. Már 10 óra múlt, mikor elindultunk a jégnyelvhez.

Életemben először láttam testközelből gleccsert. Fekete kőzettörmeléket magába foglaló jégből állt az egész. Félelmetes volt. Óvatosan léptünk a jégtakaróra, nem tudva, hogy vajon betörik-e alattunk, vagy sem. A megolvadt vízben úszkáló jégsziklák látványa is új élmény volt.

Az olvadó gleccser által táplált tó

Éjjel 1-kor teljesen kimerülve ültünk autóba és mentünk 40km-t Svínafell-ig, ahol a kempingben felvertük a sátrat.

2013.06.16.
A harmatcseppekkel borított füvön csillogott a reggeli napfény sugara. Körülöttünk hóval fedett hegyek.

 

A kilátás :).

Autóval a tengerpart mellett haladtunk. Szokás szerint megálltunk 20-30 percenként fotózni. Kis falvakat hagytunk el, melyek a térképen hatalmas betűkkel voltak jelölve, mintha nagy városokat jeleznének, valójában pedig csak egy-egy tanya állt ott 2-3 kis házzal. Poén :).
Minden gyönyörű zöld, élettel teli volt. Füvek és cserjék ameddig a szem ellát. Fa sehol, állatok kevés. Csak juhokat és lovakat láttunk. Egyszer jó nagy hanggal koppant valami a szélvédőn. Bertram meg is jegyezte, hogy "Valószínűleg most öltük meg Izland egyetlen bogarát.".

Letértünk a főútról. Valami ki volt táblázva. Pici, alig olvasható szöveggel. Gondoltuk utána járunk mi az. Az autó nem értett velünk egyet, szenvedett minden egyes megtett méternél. Szembejött egy-két autó, természetesen dzsipek.
Elállt a lélegzetünk mikor megláttuk hová jutottunk. Egy gleccser lábánál álltunk, ahol az olvadó jég által táplálta tóban jégtáblák úszkáltak.

 

Sütött a nap is, sugarai a jégtömbökbe jutva csodás színekben játszottak. Egy, a parthoz közel úszó jégtáblára sikerült fölmászni. Mozgott alattam, és a testem melegétől rögtön elkezdett olvadni. Gondoltam ha vízbe esek, majd Bertram kihúz. Szerencsére erre nem került sor, viszont olyan fotók születtek, amiket az unokáimnak is mutogatni fogok.



Az autóhoz visszasétálva gumicsónakjukat a fejük fölött cipelő izlandi család jött szembe. Azért az nem semmi, hogy mi Magyarországon hétvégén bicajozni járunk, az izlandiak pedig jégtáblák közé csónakázni :).

Még két ehhez hasonló helyen sikerült megállnunk. A második tó még hatalmasabb volt, vélhetően az előzőnek a folytatása. Rajtunk kívül senki más nem volt ott. Csodáltuk a gleccsert, a türkizkék jégtömböket. Nagyon picik voltunk, a jég pedig nagyon nagy.
Csend volt, sütött a nap, de nem fáztunk. A jeges víztől pár méterre a fűben lila virágok nyíltak.

Gleccsertó, jéghegyek és lila virágok.

A harmadik hely Jökulsárlón volt, mely népszerű turistalátványosság. Hátránya a helynek, hogy rajtad kívül egy halom ember van, előnye, hogy finom sütiket árulnak :) . Repetáztunk...
Befizettünk egy hajós túrára, hogy bejussunk a jégtáblák közé. Hajókázás közben poénkodtunk, vajon mi lenne ha megnyalnám a jeget. Valószínűleg odaragadnék a jéghez. Bertram szerint viszont a jég ragadna hozzám :).

 

Okosság: Jökulsárlón Európa legnagyobb gleccserének (Vatnajökull jégtakaró) a lábánál kialakult tó, mely azáltal, hogy kapcsolatban van az óceánnal, télen sem fagy be, hiszen édes vize keveredik a sós tengerivel.
A globális felmelegedés miatt a gleccser fokozatosan visszahúzódik. A tó az elmúlt 30 évben duplájára nőtt. Idővel el fog tűnni az egész, és csak egy tengeröböl marad a helyén :( .
A tó vize kis folyón keresztül ömlött a tengerbe. Megdöbbentő volt látni, ahogyan a "jégkockák" gyors sebességgel hagyják el a tavat. A rohanó jégtáblák között igen jól szórakoztak a fókák.
Miután elhagytuk Európa legnagyobb összefüggő jégtakaróját, a Vatnajökull térségét, kedves is halász falvak keresztezték utunkat.
Höfn végre tényleg egy város volt. Még egy Bonus-t is találtunk, gyorsan feltankoltunk kajával.
A kikötő mellett nagy narancssárga-rózsaszín bóják álltak a parton. Nagyon jól néztek ki, szerettem volna pár fotót. Igen ám, de mikor a területre merészkedtem, a sarki csérek nagyon ingerültté váltak, és elkezdtek támadni.

A pillanat, mikor feladtam a fotózást akkor következett be, amikor egy nagy adag madár ürülék csapódott a hátamnak. Még jó, hogy kapucni volt a fejemen!!! De tényleg annyira beterítették a kabátomat a madarak, hogy olyat még az életben nem láttam. Igen zokon vettem a dolgot, és a következő napokban mindennek elmondtam a sarki cséreket...
Az eset kapcsán megtanultuk, hogy ha azt a bizonyos kattogó hangot halljuk, mellyel a csérek jeleznek egymásnak, jobb fedezékbe vonulni, mert hamarosan támadásba lendülnek. Ilyenkor elkezdik a csőrükkel a fejedet kopogtatni, és még le is tojnak. Későbbiekben olyan táblákat láttunk az utakon, melyek jelezték, hogy madártámadás lehetséges a környéken. Ezeken a helyeken  madarak, melyek csak a tojásaikat védték.
Kifelé a városból elmentünk egy csúszdapark mellett. Néhány fürdőnadrágos emberkét láttunk a csúszdáknál. Na ezt magyarázza meg valaki. Rajtunk kabát és sapka, ők pedig egy szál semmiben pancsolnak :) .


Djúpivogur jóval kellemesebb élményeket hagyott bennünk. Az egész városka a másnapi National Day-re készült. A területileg három részre osztott városka három különböző színbe öltözött (sárga, narancssárga és rózsaszín). Nagyon jól nézett ki :). Egy helyi mesélte, hogy az országban több falu is indul a versenyen, és hétvége végén a zsűri győztest hirdet.


Az éjszakát Berunes-ben töltöttük. Ici-pici kemping, ahol csak mi voltunk, senki más :). A bokrokkal elkerített befüvesített területen két pici faviskó állt, egyik volt a fürdő, másik a konyha. Olyan forró víz folyt a csapból, hogy a teához nem kellett vizet melegíteni :).
Valamikor éjjel egykor egy fiatal amerikai párocska érkezett a kempingbe. Nagyon aranyosak voltak, örültünk a társaságnak.
Ezen az éjjel a szokottnál is hidegebb volt. Bertram díjnyertes ötlettel állt elő. Megtöltöttünk forró vízzel két üres flakont, és beraktuk a sátorba, hogy felmelegítse azt. Bevált!!!

2013.06.17.
Reggel vettük észre, hogy a kempingből gyönyörű kilátás nyílik a tengerre. Bárcsak az idő elég meleg lenne egy kis pancsoláshoz :). Persze olyan sose lesz, Izlandon vagyunk!
Ma szerencsénk volt, találtunk az út mentén egy rendes éttermet. A hangulatos éttermet fából építették, szép kilátása volt a tengerre. Felmerült a kérdés, ha a szigeten nincsen fa, ezt miből építették? Egy német felszolgálólánytól kaptuk meg a választ, miszerint a fát Finnországból szállították ide, de a partra sodródott fákat is fel szokták használni.

Stödvarfjördurnál egy kék templom miatt álltunk meg. Lemerészkedtem a kikötőbe, ahol éppen az aznapi zsákmányt rakodták ki egy halászhajóból. A halat daruval emelték ki. Átmosták vízzel, jeget lapátoltak rá, majd tartgoncával rögtön felrakták a kamionra. A levegőben érezni lehetett a hal, rozsda és tenger illatát.

 A fjord végében a hegy fölött hatalmas felhőtömeg közeledett a szél által. Ijesztő látványt nyújtott. 

Elhagyva a déli részt, megszaporodtak a fjordok. Fjordot fjord követett. Eleinte izgi volt, alig tudtuk eldönteni, melyiknek menjünk el a végéig, és melyiknek nem. Aztán később nem volt választásunk, mert a fő út, a Road 1 a tengerpart mentén vezetett, azaz végigment az összes fjordon, ami nagyon lelassította a haladást. Ekkor már túl voltunk legalább 1500km-en, és ilyen őrültségeket csináltunk az autóban :) :


Gagnam style from Vg Bertram on Vimeo.

Elmentünk Bakkagerdi-be (szintén egy fjord végén), hogy megnézzük a tündérkirálynőt. Ne kérdezzétek az mi a fene, mi sem jöttünk rá, viszont láttunk lundákat (puffins).
Réges-régen egy az északi sarkról leszakadt, dél felé úszó jégtáblára odarepült egy papagáj, mely összejött a jégtáblán utazó pingvinnel, és így keletkeztek a puffinok.
A story természetesen marhaság :). Az viszont igaz, hogy úgy kerültek sarki rókák Izlandra, hogy az északi sarkról  jégtáblák úsztak Izland partjaihoz.

Puffin

Tetszett neki a háromszög-wc :)

Nekem pedig a helyi templom :)

Neki pedig a tábla :D

Seydisfjördurban töltöttük az éjszakát. A falu egy havas hegyekkel körbevett fjord végében feküdt. A kemping szuper volt. Akadt mosógép, szárító, ingyen wifi. A zuhanyzóban apróval működött a meleg víz (200Ft/1,5perc). Éjfélkor flip-flopban átslattyogtam a közeli pub-ba pénzt váltani, kellett az apró a fürdéshez. A helyiek körében nagy sikert arattam, megkérdezték szerintem jó-e az idő, és meg akartak hívni egy sörre :).

2013.06.18.
Éjszaka meleg vizes palackot ölelve aludtam el. Reggel szemerkélő esőre keltünk. Mikor autóban ültünk, már sütött a nap. Első megállónk oka egy legelésző rénszarvas csorda volt.

A nap nagy részét földúton tettük meg. Nagyon kimerítő volt. Az autó is szenvedett. Óriási volt a por, az autón kívül, és belül is.
Izland Felföld részén haladtunk, mely új arcát mutatta a szigetországnak. Megint csak csodálkoztunk, "Még mindig ugyanabban az országban vagyunk?". Körülöttünk kopár hegyek. A magasabbak csúcsai hóval fedettek. A hegyek közötti területek sziklás, kavicsos, szürke sivatagra emlékeztetnek.

Bertram küzd a felföldi széllel.

A lávamezőket nagy nyári viharok és kemény téli fagyok koptatták ilyenné. Teljesen kihalt. Sehol egy növény, állat. Itt-ott foltokban jég, hó található. További 2-3 óra autókázás után a táj csak annyiban változott, hogy megszaporodtak a tavak, melyek körül fűfélék és cserjék nőttek. Az Izlandi-felföld útjai (F utak) ősszel, télen és tavasszal járhatatlanok, és nyáron is csak telepjáróval közelíthetők meg. Ha valaki bátor, és a tiltás ellenére fölmegy F útra, nemcsak veszélybe sodorhatja saját magát, de még jókora büntetésre is számíthat. Mi a főútról csak azért merészkedtünk le, hogy megnézzünk néhány látnivalót. Szerencsére ezek az utak nincsenek F-el jelölve, és zötykölődve ugyan, de képes végigmenni rajtuk az autó.

A Dettifoss vízesés az útikönyv szerint a világ legerőteljesebb vízesése. A Jökulsá kanyon sziklái között 45m-t zuhan alá. Óriási hangja van, hatalmas vízpárafelhőt hoz létre. Északról lehet megközelíteni, és csak a nyári hónapokban nyitják meg az utakat.
Ha valaki látta a Prometheus című filmet, akkor emlékezzen vissza a film elejére, mert abban mutatják a Dettifoss-t, csak odabiggyesztettek felé egy űrhajót :).

Az Izlandon látott rengeteg vízesés közül nálam a Dettifoss nyert, melyért az a pillanat volt a felelős, amikor néhány nagyobb kőre állva a vízesés leömlő víztömegét nézve úgy éreztem, hogy én is zúgok azzal együtt. 

A sziklás sivatag és óriási vízesés után következett Ásbyrgi, ami egy óriási nagy hasadék. Patkó alakú sziklával körbevett élénk zöld, sűrű, magas cserjék alkotta erdős terület. Valószínűleg vulkáni tevékenység és egy folyó alakították ki (földrengés majd árvíz). A végében van egy kis tó is, melyben kacsák úszkálnak. Madárcsicsergés és rovarzümmögés töri meg a csendet.

Hihetetlen, hogy egy nap mennyi arcát mutatja meg Izland :).

Az éjszakát Heiđarbærben töltöttük. A hely egy étteremből, gyógyfürdőből, és kempingből állt.
Nagyon-nagyon hideg volt, és rengeteg volt a muslica, ami eléggé idegesített minket. Futkosva közlekedtünk, mert akkor nem volt idejük a dögöknek összegyűlniük a fejünk körül. Kihasználtuk a termál vizes medencés lehetőséget. Volt egy kb. 12m-es langyos vizes, úszásra alkalmas medence, ahol jót szórakoztunk a labdákkal (azaz ki tudja erősebben eltalálni a másik fejét), a két forró vizes jakuzzi nagyságú medencében pedig felmelegítettük magunkat. A víz biztosan nagyon egészséges a testnek, de tönkretette a fürjeimet, nem lehetett kifésülni, feladtam.

2013.06.19.
Ha tudtuk volna tegnap, hogy ma mennyi muslica lesz, nem panaszkodtunk volna.
Olyan területre tévedtünk, hogy ha beszéltél, a nyelvedre ragadtak, ha mély levegőt vettél, akkor pedig az orroddal szippantottad be a dögöket.
Izland északi részének keleti oldalán, a Mývatn-tó környékén jártunk.
Hála az égnek egy benzinkút boltjában lehetett venni védőfelszerelést. Vásárláskor megkérdeztünk egy helyit, hogyan képesek elviselni a muslica inváziót. Mesélte, hogy egyes napokon könnyebb, máskor viszont, főleg szélcsendes időben nagyon-nagyon frusztrálóak, de a háló nagy segítség.
A nap további részét egy-egy fejünkre húzott arcvédő hálóval vészeltük át. Az autóból való kiszállás és visszaülés a másodpercek töredéke alatt történt meg, hogy lehetőleg a legkevesebb szárnyas jószág jusson a négykerekűbe.


Myvatn, Island from Eva Tokai on Vimeo.

A Mývatn-tó (Muslica-tó) egy 36km²-es, forrás által táplált állóvíz, mely vulkanikus aktivitás következtében alakult ki, és ennek köszönhetően a környékén lávaformációkat, vulkanikus kürtőket, pszeudokrátereret, tufakúpokat, forró vizes fürdőtavakat és gőzölgő sárgödröket lehet látni.
A tavat mohával benőtt lávamezők és hegyek veszik körbe, melyekre ha felmászik az ember, megcsodálhatja a kürtőket. Vigyázni kell minden lépésre, könnyű balesetet szenvedni, és nem biztos, hogy jól esne az Izlandi kiruccanást égési sérülésekkel zárni. Néhány jó fotó miatt párszor elhagytuk a kijelölt útvonalat, de nem történt semmi olyan, ami után írhatnék az izlandi egészségügyi ellátásról, így maradhatunk a természeti csodáknál.

Jarđböđin egy ásványi anyagokban gazdag szabadtéri termálvíz. A kapun kívülről bekukkantottunk. Hiába nézett ránk hívogatóan, nem tudtunk elképzelni nyugodt fürdőzést muslicával teli szájjal.

Námaskarđ területén bugyborékoló, kénes sárgödrök találhatóak. A vulkanikus környezet itt a leglenyűgözőbb. A terület melletti hegyről gyönyörű volt a kilátás. Tisztán látszott merre folyt a láva, mert azok a területek feketék voltak.

Autóval fölmentünk a Kraflára. A vulkán 1720-ban tört ki utoljára, és kötelező megnézni a kráterét, mert élénk kék vízzel van elárasztva. Körbe akartuk sétálni, de olyan erős szél fújt, és olyan jeges eső esett, hogy visszamenekültem az autóba. Bertram erősebb és bátrabb volt nálam, felfedezte a területet. Tiszta sár volt, mikor visszaérkezett :).

Krafla krátere

Dimmuborgir állítólag nagyon izgalmas az ösvényen bejárható és felfedezhető furcsa alakzatokat öltő lávaformációk miatt. Nem voltunk tőle annyira elragadtatva, de azért jót szórakozunk a séta közben. Engem kis időre lefoglalt a növényvilág, zuzmók és mohák.

Rénszarvaszuzmó

Makrofelvétel moháról

A helyről az az emlékem maradt meg, hogy a közeli étteremben finomak voltak a sütik és a húsleves :) . Már vártam, hogy valahol megkóstolhassam a híres Icelandic meat soup-ot.  Túl voltam az első falatokon, mikor Bertram finoman megjegyezte, hogy a hús amit eszem ló hús. Picit fintorogtam, mert a lovakat sosem tekintettem ennivalónak, de azért megettem a levest. Azt nem értem, hogy lehet egy tradicionális izlandi levesben rizs, de ha belegondolok, nem sok minden lehetne benne, hiszen alig terem valami a szigeten.

Megálltunk Skútustađirnál autóval, ahol pszeudokráterek egész sora áll. Ezek a lápos tájon szétterülő forró láván áttörő gőzölgő hólyagokból alakultak ki. Sajnos túl sok rész volt lezárva.

Pszeudokráterek.

A Gođafoss vízesés több lépcsőn folyik alá. Azért hívják az "istenek vízesésének", mert a 10.században a kereszténységet bevezető ember itt hajíttatta vízbe a pogány óészaki istenségek szobrait. Picit túráztunk a folyómeder szélén. A bakancsunk folyton eltűnt a puha növényzetben.

Godafoss

Végre ismét egy városban találtuk magunkat, méghozzá Izland északi fővárosában, Akureyriben.
Autóval bejártuk a főbb utcákat, kikötőt, és a központban gyalog is tettünk pár lépést. A parkolási díj fizetési szabályait nem tudtuk értelmezni, így csak bízhattunk abban, hogy nem baj, hogy a parkolóban hagyjuk az autónkat.

 Megnéztük az Akureyki-katedrálist kívülről, és mivel sikertelenül zárult a "találjunk egy normális éttermet de kifizethető áron" című hadművelet, hamar elviharzottunk a city-ből Húsabakki felé, ahol a kempingezést terveztük. A kempingről nagyon jókat írtak. Mikor odaértünk derült ki, hogy még el sem készült teljesen a kemping, így a katalógusban feltüntetett lehetőségek közül szinte semmi sincsen. Bosszúsan, de lefeküdtünk aludni, forró vizes palackokkal.

2013.06.20.
Beborult ég, eső, hideg. Erre keltünk. A térkép és az útikönyvek alapján ma egész nap autókázni fogunk, mert egy fontos látnivaló se fogja utunkat állni.
Kilométerek kilométerek után. A legizgalmasabbak az alagutak voltak, mert bennük csak egy sávot alakítottak ki. Igen, szerintünk is hihetetlen. Egyetlen sáv a hosszú alagutakban, sok-sok kiállóval, és mikor szembejött valaki, az egyiknek ki kellett időben oldalra állnia. Majdnem történt egy baleset a szemünk láttára. Volt egy pillanat, mikor eléggé leizzadtunk.

Az időjárás és környezet óráról órára változott. Volt jégeső széllel, napfényes homokos tengerpart, és szivárványos zöld legelő, majd havas táj sűrű köddel. Az óránként változó színek és fények rabul ejtettek minket :) .

egy "kis" köd az utakon :)

Elértük a nyugati-fjordokat. Letértünk a főútról egy félszigetre, mert ki volt táblázva abba az irányba, hogy fókacentrum. Egy kis Isten háta mögötti faluban kötöttünk ki. A centrumban tájékoztattak, hogy csak másnap reggel indulnak hajók a fókás helyre, de ha tovább megyünk az úton és szerencsénk van, az öblökben láthatunk néhány példányt. Nem volt szerencsénk. A fáradtság miatt előkerült a bolondos énünk, például megkérdeztük a lovakat, hogy nem láttak-e a valahol a közelben fókákat...stb.
Jellemző volt ránk, hogy minden nap eljött egy pillanat, amikor már a fáradtság miatt viccelődtünk. A mókás pillanatokról Bertram összevágott egy videót :).


Izlandi gőz kieresztés from Vg Bertram on Vimeo.


Nem tudtuk meg hol vannak a fókák :) , így visszatértünk a fő útvonalra. Késő este is úton voltunk. Már nagyon elegünk volt az autókázásból, fjordot fjord követett. Szerintem csak 2 autó volt az utakon. Mi, és egy utánfutós, amivel óránként megelőztük egymást.
Végre megláttunk egy kis repteret, ez volt a jele annak, hogy elértük Isafjörđurt, ami egy gyönyörű, hegyekkel körbevett kis halász városka volt. Itt töltöttük az éjszakát (sőt, a következőt is).

2013.06.21.
Csak reggel láttuk, hogy a kempingben van egy vízesés, melynek vize patakként átcsordogál a területen. Csodálatos hely.
Bementünk a központba. A madárszigetre induló kompok ma nem indultak útnak, így biciklit béreltünk, és felfedeztük a környéket. Egy régi városból kivezető lezárt úton tekertünk. Valamikor régen leszakadt az útból egy darab. Megcsodáltuk azt, és még egy keresztet is, melyet egy lezuhanó busz áldozatainak emlékére emeltek.

Az aszfaltrajz poénra csábított :)

A leszakadt út és a kereszt.

Az út mentén kékeslila virágok és rebarbara nőtt :). Sütött a nap, de fújt a hideg szél, ami lerövidítette bicajozós tervünket. Végül egy wifi-s kávézóban kötöttünk ki, ahol skypoltunk a családtagjainkkal. Lazítottunk amíg ki nem "dobtak" minket záróra címen.

2013.06.22.
Már megint egysávos alagútban autókáztunk. Siettünk Sudukreyribe 9-re a halgyárba.
Először kitessékeltek minket, majd mikor a főnök szólt, hogy ő tud a látogatásunkról (tegnap a központból - ahol a bicajt béreltük - idetelefonáltak), már szívesen fogadtak. Kaptunk védőruhát, cipőzsákot, és körbevezettek a gyár területén. Szuper volt!

És akiknek nem volt elég a 3 fotó, itt egy videó: 


Fish factory from Eva Tokai on Vimeo.

Levágott fjord

A nyugati-fjordok ezen területén egyre többször láttunk olyat, hogy egy töltéssel és az arra épített úttal egyszerűen levágták a fjordot. Ez elég brutálisan nézett ki, de ugyanakkor megkönnyebbülés is volt, hogy nem kell egyik fjordból a másikba ki-be kacsázni, míg el nem veszti a türelmét az ember.



Még Isafjördurban láttam egy plakátot egy híres kávézóról, ami Pingeyri-ben van. Odaérve megálltunk ott. Állítólag egy helyi és egy belga fiatal románcából és közös ötletéből született a hely. Isteni goffrit, süteményeket, leveseket és különleges kávékat árulnak.
Az édesburgonyás-répás leves szuper volt. Bertram a goffriról tudna mesélni, amihez rebarbara lekvárt, tejszínhabot és csokidarabokat adtak. Ha egyszer arra jártok, tényleg nem érdemes kihagyni a helyet. Nyammm...

A tulajdonos kislánya :)

A Dynjandi vízesést nem terveztük be, de mikor megláttuk, muszáj volt megállni. Forgattunk egy kisfilmet a "Hogyan mossunk fogat Izlandon" címmel. 
Bertram annyira föl volt pörögve, hogy ledobta bakancsait, és besétált a vízesés aljához. Ha nem ismerném, azt gondolnám, hogy biztosan nem normális a srác :) 

A mai nagy terv Látrabjarg látogatása. Még nagyon messze voltunk tőle, mikor elért minket az este. Szerencse, hogy az állandó világosság miatt éjszaka is lehet folytatni a felfedezést.
Szokás szerint megálltunk fél-egy óránkét valamit fotózni. Láttunk csodaszép homokos partokat, egy hajóroncsot, arany színű homokdűnés területeket.

Breiđavík-ot csak arany-partként emlegetik, mert különleges színével igencsak kitűnik Izland többi részén látott sötét homokos partok közül. 

Ma is kimerültünk a rengeteg rázkódástól. Az utak épp, hogy járhatóak voltak, és még csak nem is panaszkodhatunk, mert örültünk, hogy nyitva voltak (az év nagy részében biztonsági okokból le vannak zárva a forgalom elől). 
Végre elértük Látrabjarg-ot. Ez egy 14km hosszú, 440m magas sziklafal. Végig lehet túrázni az egészet. A sziklafalban tengeri madarak fészkelnek. A lundák (puffins) voltak a legbátrabbak, viszonylag közel engedtek magukhoz.  

A sziklafal tetejéről a kilátás fantasztikus. Mikor ott állsz a magas sziklafalon, küzdesz a széllel, körülötted madarak repülnek, melyek játszanak a széllel, beleszippantasz a kristály tiszta tengeri levegőbe és elnézel az észak-Atlanti-óceán végtelenségébe, teljesen kikapcsol az agyad. Érzed, hallod, ahogyan harcolnak körötted az elemek, és te teljesen megnyugszol. Csendben vagy, csak hallgatsz és figyelsz. Megjegyzel minden pillanatot, hogy sose felejtsd el.

Hosszan sétáltunk a sziklafal szélén. Óvatosan lépkedtünk, nehogy lefújjon a szél. Felfelé haladtunk, szinte vadásztunk a hely legmagasabb pontjára. Közben madarakat fotóztunk, színes tojáshéjakat csodáltunk, és időnként lepillantottunk megnézni hogyan csapódnak a hullámok a sziklafal aljához.

Egyre hidegebb lett. A varázslatból kezdtem visszatérni a valóságba. Leültünk a dús fűbe. Bertram a széllel játszott. Nem írom le, hogyan. Videón kell látnotok :) . 


Latrabjarg from Vg Bertram on Vimeo.

A szél kiszívta az erőnket, ráadásul késő este volt. A döcögős útról visszamentünk a főútra, és megcéloztuk a legközelebbi kempinget, ami még nagyon messze volt. A hosszú úton bőven láttunk olyat, ami megvigasztalt minket. A ma éjszaka lehetőség volt megcsodálni az év legnagyobb teliholdját, a szuperholdat. A jelenség annak köszönhető, hogy a Hold eléri pályájának a Földhöz legközelebbi pontját. Ehhez még hozzájön egy gyönyörű pasztell színekben játszadozó apály.
A látvány hihetetlen. Nehéz elhinni, hogy igaz.

Út közben hirtelen elénk került fekete-fehér testű, piros fejű madár hirtelen elénk került, hosszan, talán fél-egy percen át vitorlázott közvetlen a haladó autó előtt, mintegy felvezetve minket. Még sose láttam ilyet. Ő repült előttünk bennünk olyan érzést keltve, mint ha mi is repülnénk vele együtt.

Éjjel fél 2 körül értük el Reykhólar-t. Pici falu egy templommal a közepén. Csak azt a pillanatot vártuk, hogy ledobjuk a sátrat és végre álomba merüljünk. Igen ám, de a kemping bejárata le volt láncolva. Egy kis tábla volt kifüggesztve. Bertram a nagyon okos telefonjától megtudta, hogy az izlandi szöveg ennyit jelent: Megtelt.  
Csak azért nem vertük a fejünket a falba, mert az nem volt a közelben.
Megfordultunk az autóval, és egy focipályán felvertük a sátrat. Szunya.

2013.06.23
Meleg, napsütés, madárcsicsergés. Ezt a tegnap este után meg is érdemeltük. Kimásztam a sátorból, körülnéztem, majd a másodperc töredéke alatt visszarepültem a sátorba. Bertram kérdően nézett rám mi történt, aztán mikor a kutya bedugta a fejét, már mindet értett. Meg lettem nyugtatva, hogy a kutya nem fog felfalni, csak társaságra vágyik.
Én azért úgy gondoltam, távol tartom magam tőle. Sajnos a négylábú nem így döntött, mert kiszemelt magának. Odajött hozzám és ledobott egy lapos követ a lábaim elé. Néztem rá, hogy "kérlek hagyj békén", de nem hagyott. Bertram pedig hiába hívogatta magához barátságosan, a kutyus rá se rántott. Bertram elmagyarázta mit akar tőlem a kutya. Eldobtam a követ. Persze a kutya visszahozta, és esze ágában sem volt lekopni. Végül megpuhultam.
Később rakok fel videót a játékról :).
Kis idő utána a kutyus megunta a kőeldobálást, és kergetőzőset akart játszani. Nagyon szórakoztató volt, de mikor elindultunk autóval, nem sírtam a mindenemet összenyálazó szőrpamacs után :).

Az ország nyugati oldalán haladtunk Reykjavík felé a Road 1-en. Már majdnem körbeértünk. A mai terv a híres Golden Circle. Így hívják azt a körutat, mely érinti a Pingvellir Nemzeti parkot, a Gullfoss vízesést és a gejzíreket (Geysir, Strokkur).

Pingvellír (Gyülekező mezők)
I. sz. 930-tól 1798-ig Izland 36 törzsfőnöke itt hirdette ki a törvényeket. Ekkor összegyűlt az ország 60.000 fős lakossága is. Vitákat döntöttek el, és büntetéseket róttak ki. Legkomolyabbnak az számított, mikor valakit 3 évre száműztek Izlandról.
A történelemtől talán sokkal izgalmasabb a geológia. Ezen a területen jól látható, ahogyan távolodik egymástól az észak-amerikai és az európai kőzetlemez. Évenkénti 2,5cm-ben mérhető, ahogyan "ketté szakad" Izland.

A gejzírek már jóval izgalmasabbak voltak. A környéken 12 darab van.
A világon itt található az a szökőforrás, melyet Geysir-nek hívnak, és melyről elnevezték az összes többit. Sajnos maga a Geysir néhány éve egy földrengésben annyira megrongálódott, hogy már nem tör ki többé. Viszont a mellette álló Strokkur (Köpülő) 3-5 percenként lelkesen lövelli ki a forró vizet 15-30m magasra, a turisták örömére.
Mi is örültünk nagyon, igen látványos :) .
Egy kis tudomány: a gejzírek vízzel elárasztott hasadékokban, vagyis kürtőkben alakulnak ki. A kürtő alján a forró sziklához érve felforr a víz, felfelé törekszik, de fent a hideg víz egyfajta fedőként nem engedi. Előbb-utóbb akkora lesz a nyomás, hogy kitör a gejzír.

A Gullfoss jelentése arany vízesés. A zuhatagot körüllengő szivárványos vízpárafelhők miatt nevezték így el. A kilátóterasszal szembeni sziklákon jól kivehetők a különböző időkbeli vulkánkitörésekből származó gránittal borított eltérő színű hamurétegek. A vízesés 10 métert zuhan alá.
Sajnálom azokat a turistákat, akik csak ezeket a Reykjavík közeli látványosságokat nézik meg, mert nagyon gyengék a sziget távolabbi részén találtató csodákhoz képest.

Az éjszakát a gejzír térségben lévő kempingben töltöttük. Este pizsiben még visszasétáltunk a gejzírekhez. Abban bíztunk sikerül wifi-t fogni a közeli látogató központnál vagy hotelnél. Nem jött össze, de legalább végignézhettük még néhányszor a Strokkur kitörését.

2013.06.24.
Reykjavíkot kikerülve az ország nyugati részén autóztunk dél felé.
Amikor 10 nappal ezelőtt megérkeztünk Izlandra, a körút elején szándékosan kihagytunk pár látnivalót délen, hogy azokat majd csak akkor nézzük meg, ha sikerül időben körbeérni a szigeten.
Sikerült, és még 2 nap volt a kongresszusig, következhettek a kihagyott látnivalók.
Az autót Seljalandsfoss-nál leparkoltuk, majd teljes túrafelszereléssel a hátunkon felszálltunk egy helyi járatra, ami elvitt minket a Skógafoss-hoz. Innen indult az a túraútvonal, amit annyira szerettünk volna végigcsinálni. A Laugavegur egy 2-4 nap alatt végigjárható túraútvonal, mely Skógar-t és Pósmörk-öt köti össze. Az út termálforrások, obszidiánsziklák, hófödte fennsíkokon, zöld völgyeken, kavicssivatagok és gleccserfolyók mentén vezet. A táj változatos és lenyűgöző. Egy helyi mesélte, hogy olyan sokan lesérülnek, hogy szinte minden nap jár arra a mentőhelikopter.
Velünk voltak az égiek, napsütéses száraz idő volt. Először fölmentünk a Skógafoss tetejéhez vezető lépcsőkön, majd elindultunk a túraútvonalon észak felé. Órákon át gyalogoltunk és gyönyörködtünk a tájban. A kitaposott útvonal egy gleccserfolyó jobb oldalán vezetett. Rengeteg pici vízesést láttunk.

Az út nem volt nehéz. Néha átugrottunk egyik kőröl a másikra, vagy átgázoltunk pici vízfolyáson. Nem tudom hány kilométert haladhattunk már, mikor le kellett pihennünk a fűben, mert nem tudtam tovább menni a megfájdult hasam miatt. El is aludtam. Úgy egy óra múlva reszketve keltem, lehűltem a hideg szélben, és nap se sütött már olyan erősen. Nem néztem ki túl jól, így a visszafordulás mellett döntöttünk. Vannak napok, melyek nem a legalkalmasabbak túrázni. Ez pont egy ilyen volt :( .
Visszamentünk Skógafosshoz, ami örökkévalóságnak tűnt, mert csak azt vártam, hogy végre leüljek. Elment az orrunk előtt az utolsó busz, mely Seljalndsfosshoz vitt volna, ahol az autónkat hagytuk. Kisétáltunk a Road 1-re, kitettük a kezünket, és vártuk a csodát. Egy-két perc elteltével fölvett minket egy kedves angol házaspár. Elvittek minket a Skógafoss-hoz, és ha már ott voltak, tanácsunkra megnézték és besétáltak a vízesés mögé. Egy óra elteltével is ott voltak, együtt vacsoráztunk meg.
A rövidre sikerült túra miatt "nyertünk" egy napot. Nem kellett sokat agyalni mit is tegyünk vele. Befizettünk egy gleccsertúrára!

2013.06.25.
A Sólheimajökull gleccsernél volt a találkozópont. Az autó rendesen megküzdött az odajutásért.
A parkolóban várakozva aggódni kezdtünk, mert rajtunk kívül a madár se járt arra, és az eső is szemerkélt. Végül megtalált minket a túravezetőnk. Mondta, hogy mivel ma csak ketten vagyunk, a kedvünk szerint fogja alakítani a túrát. Kaptunk hágóvasat és jégcsákányt, az utóbbit állítólag csak a jó fotók kedvéért :).
Gyalog indultunk a gleccserhez, és 15 perc múlva már a jégóriást tapostuk.



 

A vezetőnk rendesen föl volt szerelve mindenféle kötelekkel és karabinerekkel, amiből arra következtettem, történhet olyasmi, ami miatt azokra szükség lehet, auch!
Elkezdődött a sztorizás a gleccserekről és a vulkánokról. A srác rengeteg izgalmas dolgot mesélt, amiről pedig nem tett említést, azt megkérdezte Bertram.
Aki jól ismeri Bertramot, az most biztosan mosolyogva bólogat :).




A nyolc kilométer hosszú gleccsernyelv a Mýrdalsjökull jégsapka része. A jégtömeg az elmúlt néhány évszázadban 900 métert haladt lefelé.
A gleccser felszíne tele van különféle formájú kiszögellésekkel, üregekkel, árkokkal, hasadékokkal.
A Hekla kitörésekor vulkáni hamu és bazaltpor jutott a felszínére, mely a kiálló részeket egyenetlenül borította be. Ahol vastagabb réteg van, ott a jobb szigetelés következtében a jég lassabban olvad, úgynevezett Ördög kúpok alakultak ki. A csúcsukon lévő puha, korom fekete törmelék vulkáni hamu. Természetesen fölmásztunk egyre, hogy megvizsgáljuk a "port" közelebbről :) .

A jégóriás lassan ugyan, de zsugorodik. A megolvadt vízcseppek utat keresnek maguknak. A kis csordogáló patakok egyesülnek, utat törve egyre nagyobb üregeket, barlangjáratokat alakítanak ki a jég belsejében. Egy ilyen járatba besétálva csodaországban érzi magát az ember.

A 3 órásra meghirdetett túra 4 és félre sikeredett. Hatalmas élmény volt.
Visszamentünk az autóhoz. Ekkor vettük észre, hogy hoppá, nyitva maradt. Persze nem tűnt el semmi. A gleccsereknél nem járnak rossz arcok, sőt, sehol a szigeten.
Ismeretlen fogalom a bűnözés Izlandon.

Ma eljött Reykjavík ideje.
Tizenkét nappal ezelőtt már jártunk a fővárosban, de akkor nem néztük meg tudva, hogy a kongresszus alatt arra bőven lesz időnk.
Megkerestük a szállást. A város legnépszerűbb útján (main shopping street), a Laugavegur-on volt.

 

A közel két hetes sátorozás után már nagyon vágytunk a kényelemre. Egy kolléganőm foglalt 4 ágyas szobát a Guesthouse 101-ben. A recepción megkaptuk a kulcsot. Bedobtuk a cuccokat, lemostuk az út porát magunkról, majd letelepedtünk a közös helységbe netezni. Civilizáció!!!!
A következő 24 órát a hotelben töltöttük. Rengeteg alvás, netezés. Kipihentük az elmúlt két hét fáradalmait. Élveztük a kényelmet.

2013.06.26-30
Négy teljes napunk volt a fővárosban.
Az idő felét a Harpa Concert hall-ban, a kongresszuson töltöttem, a maradékban várost néztem. Bertram rengeteget aludt, napközben elment fotózni, esténként falat mászni.
Az időjárás rossz volt. Eső, szél, hideg. Legalább nem sajnáltam az előadásokon ülni :).
Izlandon nyáron napközben 12-14, esténként 4-8 °C jellemző (a körút során szerencsénk volt az időnkénti 16-18 °C-al).
A kongresszus nagy élmény volt, még sose voltam ehhez hasonló szakmai "továbbképzésen". Rengeteg magyar kollégával futottam össze, jó volt együtt látni a magyar csapatot, és újra látni a már ismert, híres, külföldi előadókat.

A megnyitó ünnepély egy zenés-bulis produkcióból állt. A Perlan-ban megtartott President's Reception-on pedig meg lehetett kóstolni mindenféle izlandi finomságot. A Postgraduate Disco azért volt poén, mert nem csak rezidensek, hanem őszülő kollégák is ropták a táncot, nem kis sikert aratva.

Harpa, a kongresszus helyszíne

Reykjavík jelentése "füstös öböl", melyet a terület hévízforrásaiból feltörő gőz nyomán kapta.
Történelmi utcái kis területen vannak, egy nap alatt bejárható az egész. A házak alacsonyak, kőből épültek, hogy kibírják a zord téli időjárást. A fából készülteket színesre festett fém hullámtetőkkel borították be, hogy időjárásállóbbak legyenek. Leggyakrabban pasztell, ritkán rikító színeket használnak.

A fő utca tele van üzletekkel. A ruházati cikkeket árulók többsége túrabolt (náluk ez az alapruha). Sok az étterem és kávézó. Mindenütt van wifi. Az utcák tiszták, picik és hangulatosak. A fő út egy részét délután lezárják sétálóutcának. A mellékutcákban sok a graffiti.
Éjszaka kifordul önmagából a belváros. Ellepik a fiatalok, csak úgy özönlenek az utcákon, és úgy láttuk jóval keményebben buliznak mint mi, Magyarországon.

A városban lehetőség volt ingyenes városnézésre, és éltem is a lehetőséggel. Kis csoporttal végigmentünk minden látnivalón, és meghallgattuk a vicces sztorikat. Meséltek arról, hogy a vikingek elrabolták és idehozták Anglia szép nőit (hihi); a vulkánkitörésről (Eyjafjallajökull), melynek hamufelhője 2010-ben leblokkolta Európa légi közlekedését, óriási reklámot csinálva az országnak -sokan kíváncsiak lettek, honnan jött a hamu-; a leszbikus miniszterelnökről; az oktatásról (általánosba 6-16 éves, gimibe 16-20 éves kor között járnak); a nemzeti életeikről, mint például a borzasztó ízű antibakteriális hatású bárányheréről, bálnahúsról és puffinokról. Megnéztük a Parlamentet; Városházát; a törvényhozás helyszínét (egy meleg pár vitája miatt kellett létrehozni?); a Nemzeti Színházat, ahol sajnos nem adnak elő angol nyelven.
Bertram is körbefotózta a várost.

A régi kikötő.

Hallgrímskirkja

Utolsó izlandi napunkon elmentünk a
Kék Lagúnába. Ez egy sivár lávamezőn található termálfürdő, melynek vize élénk kék, köszönhetően a benne lévő ásványi anyagoknak. Néhány órán át lazítottunk, kiáztattuk magunkat a 37 fokos vízben. A medencében volt egy bár-sziget, ahol pancsolás közben felkaphattál egy hideg gyümölcsturmixot vagy sört :).
Az arcunkra fehér színű szilikátpakolást tettünk, röhejesen néztünk ki.

2013.06.30.
Utolsó éjszaka buliztunk, és csak 1-2 óránk maradt aludni. Hajnalban jött értünk a busz, ami kivitt a reptérre. Megint megkérdezték kötelező-e nekünk vízum. Hihetetlen, hogy a reptéri dolgozók azzal sincsenek tisztában, hogy mely országok tartoznak az EU-hoz :). Szépen felvilágosítottuk őket.
Londonban szálltunk át. Este 9 körül landoltunk Budapesten.
Este sötét volt, 17 nap után először. Egészen máshogy aludtam :). Hajnalban fölébredtem, azt se tudtam hol vagyok...
Szükség volt pár napra, hogy visszarázódjunk a rendes kerékvágásba.

Izlandról összefoglalásként azt írnám, hogy ez volt az eddigi legváltozatosabb hely, ahol valaha jártunk.
És igen, még vissza fogunk menni.

                                                                                                                   Bertram és Évi

P.s.: További  fotókért katt ide: Bertram képei