Első este Kuala Lumpur-ban (Malajzia, 1.nap)

Mivel senkit sem találtunk sehol, hagytunk egy papírt "Thank you! Room 1530" az ágyamon, mellé tettük a szoba kulcsait, az ajtót kitámasztottunk a kukával, majd elhagytunk hongkongi szállásunkat. A reptéren becsekkoltunk, majd elindultunk a beszálló kapunkhoz, de arra nem számítottunk, hogy olyan messze lesz, hogy két reptéri vonatra is föl kell szállnunk(-20 fok légkondi miatt).
A gépen kis variálással sikerült ismét egymás mellé ülnünk. Dóri nem volt a toppon, mert tegnap este túlhűtötte szegénykét a légkondi. Én viszont végre először aludtam a repülő út alatt. Éhesek és szomjasak is voltunk, de kiderült, hogy az Air Asia egy korty vizet sem szolgál föl a 4 órás út alatt. Air Asia: dislike!
Mikor megérkeztünk Malajziába és túléltük a több mint 1 órás várakozást az útlevél ellenőrzésnél, bevetettük magunkat a kijárathoz közeli Mekibe. A reptéren volt még Star Bucks, KFC, Dunkin Donuts... szóval csupa olyan hely, ami boldoggá tesz minden embert, aki eltöltött már valamennyi időt az Egyesült Államokban. Hurrá, bármi is vár minket ebben az országban, mi éhen nem halunk, mert ha bekövetkezik a legrosszabb, akkor is ott lesz a Meki meg Star Bucks, ahová be lehet majd menekülni :) .
Shuttle, Expressz vonat, metro, séta, eltévedés miatt még több séta... szóval 3 óra alatt sikerült eljutnunk a szállásig. Nagy köszönet minden kedves maláj emberkének, akik olyan szuper kedvesek voltak velünk, és mindent megtettek azért, hogy elérjük célunkat.

The Explorers Guesthouse and Hostel. Aki szándékozik Kuala Lumpurba, Malajzia fővárosába jönni, az most jegyezze fel ezt a nevet, mert meleg szívvel ajánljuk, hogy itt szálljon meg(2500 Ft/éj).
Mikor beléptünk, levetették velünk a cipőt, mert a hostel területén mindenki MEZÍTLÁB közlekedik :). Először húztuk a szánkat, majd megszerettük, de azért rajtam most is van egy zokni, mert túl sok betegségről hallottam az orvosi egyetemen.

A lobby szép, van wifi. A szobánk a legfelső emeleten van, szóval eléggé lihegtünk mire felcipeltük a bőröndöket a harmadikra. A szoba takaros, szép, tiszta. Nincs ablak(de ez nem számít), van két ágy, egy pici asztal, kuka, légkondi. Zuhanyzó és wc a folyosón van, közös, de tiszta, és egyáltalán nem kényelmetlen használni.

Dóri leveszi a cipőjét :)

Lobby, itt fogunk társasági életet élni :)

Szobánk:

Közös fürdőszoba:

Első dolgunk persze az internetre való csatlakozás volt, hogy megnyugtassunk anyáinkat, épségben megérkeztünk ide is, minden oké. Az én laptopomnak nem sikerült a művelet, amitől majdnem bőgésre görbül a szám. Végül a staff(személyzet) újraindította a modemet, amitől minden a helyére került...

Esti sétára indultunk, hogy fölfedezzük a környéket. Központi helyen van a szállásunk, így nem kell messzire mennünk azért, hogy újabb Meki/Starbucks/Subway...stb sorozatba botoljunk.
Dóri fel is kiáltott: "Istenem, mindjárt leborulok örömömben!"

A jelzőlápák csak jelzés értékűek, mert egyébként mindenki akkor megy át a piroson, amikor csak kedve tartja. Miután hosszú percek után se kaptunk mi, gyalogosok zöldet, pedig az autóknak piros volt(de azért átmentek rajta...), végül mi is öntörvényűvé váltunk. Az utcák tele voltak emberekkel. Mindenki a földön ült, páran pedig kartonpapíron aludtak. A nők felének be van kötve a feje(muszlimok). Van akinek látszik az arca, van aki pedig csak egy kis nyíláson át kukucskál a külvilág felé. A férfiak úgy megbámulnak minket, mint akik ufót látnak. Na tessék, újra sztárok vagyunk(mint Kínában is). Itt az a különbség Pekinghez képest, hogy az emberek meg se próbálják titkolni, hogy kíváncsiak. Jól belenéznek az arcunkba, és simán megszólítanak. Poén :). Dóri: "Minket mindig minden hülye megtalál".
Egyébként viszonylag elég sok a nyugati turista...
Belevetettük magunkat egy piac életébe, ahol bennem szuper nagy adag endorfin szabadult fel. Oh, hát annyi szuper dolgot láttam (különböző emberek, ételek...), hogy nem tudtam betelni velük. Vettem is két féle gyümölcsöt, amilyet még sose láttam azelőtt. Nevüket ne kérdezzétek, magam sem tudom :).


Hazabattyogtunk, megettük a nevenincs gyümiket, zuhi (hideg víz volt csak, de kinek kell trópusi éghajlatban meleg????), Dóri bevágta a szunyát, Évi lement a lobby-ba netezni...

Fáradt, de lelkes arcok... :)

Üdv,
DC.Dóri, Évi

Peak (Hong Kong, 4.nap)

Egy órával ezelőtt azt kérdeztem DC.Dóritól, hogy történt-e ma velünk bármi vicces dolog, mert akkor leírnám a beszámolóba, de mondta, hogy mondjam meg, ma "relax day" volt :). Tehát mondom: Ma "relax day" (nyugi nap) volt :) .
Bár azt kiemelném, hogy Dóri nem bírt reggel fölkelni, így végül beraktam az Alma együttes: Ma van a szülinapom! (link)című számát, majd táncot is nyomtam hozzá, attól végre nevetőgörcsöt kapott és felkelt, hogy nekem vágja a párnáját. (Egyébként egyikünknek sincs ma szülinapja.)
Átmentünk komppal Hongkong-szigetre (Hong Kong egyik szigete a sok közül), buszoztunk, majd siklóztunk egy szuper jót nagyon meredek lejtőn, és megérkeztünk a híres Peak-re(Csúcs).
Dóri szerint őrangyalaink vannak, és most már szerintem is, mert egészen idáig minden nap esős/felhős volt, de mára kisütött Nap, amire feltétlen szükségünk volt ahhoz, hogy belássuk egész Hong Kong-ot a híres kilátóról.

Hongkong-sziget felé tartó komp:

Kilátás a Peak-ről:

Miután kiélvezkedtünk magunkat a látványban, "visszaszálltunk" a felhőkarcolók lábaihoz :), és sétára indultunk Hongkong-sziget központjában. Ez Hong Kong üzleti negyede, rengeteg öltönyös emberke rohangál ide-oda az irodaépületek között.
Nagyon sok a zöld növény, dombocska, kis utca, vicces lépcső... a hangulata szuper!
Mivel azon az állásponton voltunk, hogy mióta úton vagyunk nem ettünk még semmi rendeset, elkezdtük keresni a Hard Rock Cafe-t, mint utolsó reményünket, ahol egészen biztosan találunk nemzetközi konyhát. Mikor tavaly nyáron Kaliforniát szeltem át, megtanultam, hogy Hard Rock Cafe mindenütt van, és a jó/finom/egészséges/megfizethető kaja náluk könnyen elérhető. Miután már a 3. embertől kértünk útbaigazítást, végre megtaláltuk. "Mindegy mennyibe kerül csak együnk már valami normálisat" jelszóval beültünk az étteremben. Persze mindenki szuper kedves volt, Dóri mondta is, hogy "Tisztára Amerikában érzem magam".
DC.Dóri vega burgert, én pedig a mexikói konyhát(quesadilla) válaszottam. Az étel fenséges volt, az pedig csak dobott a hangulaton, hogy az asztalunk közelében lévő színpadon két rocker a gitárját hangolta, toltak egy kis jó muzsikát :).

Az üzleti negyed:

Jeahhh, vega burger és quesadilla :)

Annyira jóllaktunk, hogy egy kis plázázás után visszakompozunk Kowloonba(Hong Kong közponja, szálláshelyünk), vettünk már nem tudom mit a boltban, majd Dóri lefeküdt aludni, Évike pedig szörfölt az interneten. Megpróbáltam Dórikát fölébreszteni fél9-kor, hogy akkor a megbeszéltek szerint menjünk el a kikötőbe gyönyörködni Hong Kong-ban. Alig tudtam fölébreszteni, aztán mikor sikerült, ő transzba esett. De annyira, hogy mondta is, hogy "Ezt már nem bírom tovább". Elkezdett a sálával lasszózni, majd katasztrófa sújtotta övezetnek nyilvánította környezetét.
Végre elindultunk a kikötőbe, ahol hosszasan bámultuk Hong Kong bődületesen nagy áramfogyasztását.



Miután "elbúcsúztunk" Hong Kong-tól, visszamentünk a szállásra, és időt szakítottunk arra, hogy létrejöjjön pár "wc-ben zuhanyzós kép" :).

A szobánk:

A szállással egyébként maximálisan meg voltunk elégedve, kivéve hogy valami baja lett az áramot működésben tartó kártyának, és egy idő után 20 percenként lekapcsolt a légkondi/világítás. Ha legközelebb erre járnánk, ismét itt(Park Guest Hostel) szállnánk meg.

Ha minden jól megy(=lesz internet), holnap este már Malajziából jelentkezünk.

Most nem írok többet mert nem bírok a röhögéstől, mert Dóri újra transzban van...
Kozsót hallgatunk, Dóri pedig csodálkozik: "Nem is emlékeztem arra, hogy ez ennyire sz*r."

Macau

Ott tartottunk tehát, hogy ma ellátogatunk Makaó szigetére. Mi tényleg időben el akartunk indulni, csakhát...nem is tudom már megint hova tűnt az a sok idő, mindenesetre futólépést nyomtunk a kompkikötőig. Mivel Makaó nem Hong Kong-hoz, és nem is Kínához tartozik közigazgatásilag, megint át kellett kelnünk a bevándorlásiakon. Elvették a kis papírjainkat, majd hajóra szálltunk. Évi az ablak mellett kapott helyet, mert mondta, hogy ő csak úgy nem lesz rosszul, ha kinézhet az ablakon. Az időjárás miatt elég nagy hullámok voltak, meg hajózni alapból sem egy egyenletes mutatvány. Én csukott szemmel ültem végig az egy órát, Évi meg csak bámult ki az ablakon rendületlenül. Osztogattak hányós zacskókat is, csak annyit mondok volt akinek szüksége volt rá :) .
Miután megérkeztünk, újabb sorban állás következett, megint kispapír, útlevél, pecsét. Amúgy már egy csomó pecsétet kaptunk az útlevelünkbe mióta úton vagyunk, tök jó! Bejutottunk Makaóba, majd buszt kerestünk, de nem találtunk, így végül az egyik kaszinóhotel (Hotel Lisboa) vendégeinek fenntartott különjárattal utaztunk a city központba :) .
Makaó 400 évig portugál fennhatóság alatt állt, manapság pedig a szerencsejátékról, és a luxusüzletekről híres. Itt is rengeteg pénzt el lehet költeni, de meglátásunk szerint inkább csak a szállodákban. Az utcán nincs annyi dizájner üzlet, mint Hong Kong-ban (mondjuk ékszer az van). Viszont a kaszinó, ahol voltunk tele volt, úgyhogy biztos nem megy rosszul az üzemeltetőknek.


A kikötőben kapott térképpel felszerelkezve, néhány ember megkérdezése után elindultunk a főbb látnivalók felé. Első megállónk a Largo de Senado nevű tér volt, ami az ott álló kolonális házikókról híres. Nagyon aranyos kis színes épületek, szépen felújítva. Azonban csak 2-3 utca az egész, mikor az ember továbbmegy, szembetalálja magát a valósággal. Elhanyagolt épületek, és inkább szegényebb mint gazdagabb emberek.

A főbb terek és járdák ilyen kis tengeri állatkákkal voltak kirakva:

Miután körbejártuk az egész helyet, a Ruinas de Sao Paulo templom megmaradt részét (a homlokzat, amit pár éve restauráltak, és hátulról megtámogatták egy kis acéllal) néztük meg. Ez egy gyönyörű templom lehetett, nézzétek:


Még a templom előtt bementünk egy boltba, ahol mindenféle édességet árulnak. Majdnem mindent végig lehetett kóstolni, aminek nagyon örültünk. Bátor ember lévén Évi volt az, aki először a szájába vett dolgokat, én meg csak figyeltem a reakcióit. Az első próbálkozásnál a következő párbeszéd hangzott el:
*Évi beleharap egy sütibe*
Dóri: Na milyen? Édes vagy sós?
Évi (fura arccal): Nem tudom.
Dóri: ??? Mi az, hogy nem tudod, nincs íze?
Évi (naggyon fura arcot vágva): Ez halas bmeg!!!! *Évi lerakja a maradék sütit egy üres dobozba :))))*
Szóval ebben a boltban mindenféle furcsa ízesítésű rágcsák voltak (sertés, babos, fincsi banános...). A helyi konyha mondjuk bővelkedik furcsaságokban, mert láttunk még cápalevest csirkehússal, szárított sózott halat, mindenféle egyéb szárított tengeri herkentyűt, na meg a halas sütit :D

A templom után tehát továbbmentünk, a temetőt keresve. Előbb azonban egy parkot találtunk, ami nagyon szép volt. Itt Évi kiélte művészi fotós hajlamait (nagyon kedves Tőled Evita, köszi:) :)).





A temetőt kisebb nehézségek árán bár, de megtaláltuk. Nagyon érdekes hangulata volt, egyrészt mert a sírok akár több száz évesek is lehetnek, másrészt a természeti közeg nem idegeníti el annyira. Érdekes volt, pedig én irtózom a temetőktől, de ilyen helyen szívesen nyugodnék.

Ezután a partra sétáltunk, de csak egy szállodáig jutottunk, ahol megérdeklődtük hogyan juthatunk vissza Kowloon-ba (a negyed, ahol a szállásunk van). Miután az infós bácsi segített, elindultunk vissza a sétányon, majd a már előadott "mi kaszinóvendégek vagyunk csak már megyünk haza" szöveggel felszálltunk a Hotel Lisboa különjáratára(shuttle busz), a kikötőben vettünk komp jegyet vissza Hong Kong-ban, és újabb hullámlovas-hűtőkamra életérzés után már ott is voltunk :).
Ma mindketten feltankoltunk csokiból, mert éreztük a komoly energiaveszteséget. Aztán ha nem pótoljuk, akkor ki fog blogot írni??? :))))))

Puszi,

Évi&DC.Dóri

Lantau sziget (Hong Kong, 3.nap)

"Dóri, nem a te órád csörög?" - erre ébredtem reggel 7:02-kor. Még szerencse, hogy Évi nem olyan jó alvó, mint én. Mit nekem harangzúgás (ez az ébresztőhang), égzengés vagy földindulás - 5 óra alvás nem elég. Sikerült ugyanis hajnali kettőkor elaludnunk, pedig megbeszéltük, hogy éjfélkor aztán most már tényleg villanyoltás. De még vagy 2 órán keresztül szakadtunk a röhögéstől a semmin :))
A mai program Macau lett volna, csakhogy lekéstük a kompot, és elbeszéltünk egymás mellett (ez az utazás kiváló lecke kommunikációból és együttműködésből is:), így csak holnapra vettünk jegyet. Mivel nem akartunk a city-ben maradni, elindultunk Lantau szigetére, ami a Nagy Buddha szoborról, és a kolostorokról híres. Metroval és busszal mentünk (előbbi tiszta, reális ára van, nem lehet rajta enni és inni, plusz nagyon gyors), fél 12 körül értünk oda. A sziget aljáról busszal kapaszkodtunk fel a kolostorhoz. Nem tudtunk egymás mellé ülni, így mindketten tanultunk valamit beszédes szomszédainktól (Évi helyismeretet, én meg azt, hogy itt hogyan mutatják a számokat a kezükön:). Útközben persze eleredt az eső. Nem kicsit, NAGYON. Mondhatnám úgy is, hogy zuhogott. Plusz egy csomó felhő beúszott a látképbe, konkrétan a Buddha szobrot nem láttuk mikor megérkeztünk. Kicsit beálltunk egy bolt elé, és reménykedtünk, hogy hamarosan kitisztul az ég. Persze addig is kiválóan elszórakoztattuk magunkat. Mivel Evita szandiban jött, egyből le is vette, és pózolt egyet a zuhogó esőben (kéretik bekommentelni, hogy milyen NAGYON szép az ÚJ esernyője;).

Imáink meghallgatásra találtak, és a felhők tovább úsztak Hong Kong felé, nekünk pedig csak a lélegzetelállító kilátás maradt. (Itt kell megjegyeznem, hogy annyi, de annyi szépséget láttunk már eddig is, hogy nem győzünk hálásak lenni a szerencsénkért, hogy itt lehetünk). A Nagy Buddha szobor a világ legnagyobb ülő Buddha-szobrainak egyike. 26 méter magas, és több mint 220 darabból öntötték ki, és 260 lépcsőfok vezet a tetejére. Felmentünk, és körbejártuk többször is, miközben a kilátásban gyönyörködtünk. Engem egyébként kísértetiesen emlékeztet a sziget Hawaii-ra. Itt is ugyanolyan életteli zöld volt minden. Megnéztük a szobor belsejét is, ahol ajándékshopok, és képek voltak arról, hogy Buddha hogyan világosodott meg.


Miután kigyönyörködtük magunkat, kis túrára indultunk, hogy megnézzük a mini teaültetvényüket, és a Heart Sutra nevű, nyolcas alakú faoszlopokat. Ezeken valamilyen Buddhá-hoz kapcsolódó szövegek vannak. Lehet, hogy egy ének, mert az egyik lány mellettünk énekelt miközben olvasta róluk a szöveget. A kilátás innen még elképesztőbb, mint a nagy szobortól.


A visszaúton hallottuk, hogy imádkoznak (ki van hangosítva a kántálás), gondoltuk megnézzük hol teszik mindezt. Abba a terembe persze nem lehetett bemenni, de a fölötte lévő szentélybe igen. Nagyon díszes volt, gyönyörű virágok és gyümölcsök voltak kirakva.


Ellőttünk még pár képet a füstölőkről, majd megebédeltünk a kajajegyünkkel(vega kaja volt, de pfff nem voltunk annyira elájulva). Mivel Évi könyve azt írta, hogy egy kellemes 7 km-es túra vezet vissza a metróhoz, úgy gondoltuk belevágunk. A napi kilométer még úgyse volt benne a lábunkban. Megérdeklődtük tehát, hogy merre van az arra, majd egyből sarkalatos problémákkal találtuk szembe magunkat két kutya személyében. Évi kicsit fél néhány állattól, így kis tanakodás után megfogtuk egymás kezét, és elsétáltunk az ebek mellett. Akik persze figyelemre se méltattak :). Találtunk egy jól felszerelt mosdót is, a közelében legelésző tehenekkel együtt. Szóval bementünk, és Évi már mosta a kezét, mikor mondja nekem, hogy "Dóri, az előbb benézett itt egy tehén.". Értitek, tehén ott legelészik nyugodtan, majd jön Evita, aki fél az állatoktól, és tehenünk úgy dönt, hogy BENÉZ a mosdóba :))))))). Az univerzum törvényei már csak ilyenek. De nagyon vicces volt, látnotok kellett volna azt a döbbent arcot :) Szakadtam :) Aztán jött még több kutya, meg két apáca leborotvált hajjal, és gyönyörű természet, na meg a csend. Persze, mert senki más nem volt olyan őrült rajtunk kívül, hogy lesétáljon a megállóhoz (mondjuk sajnálhatják).

Útközben is láttunk néhány kisebb kolostort, meg is álltunk néhány kép erejéig.

A szerzetesek és apácák mindent maguknak termelnek meg.

Mentünk, mendegéltünk, és egyszer csak látunk egy jó nagy pókhálót. Persze, hogy közelebbről is meg kellett néznünk, bár mindketten irtózunk a pókoktól (Evita: "Utálom a pókokat. Nyolc, mondom nyolc, még egyszer megismétlem NYOLC lábuk van. Hogy az Istenbe' tudnék valami olyannal barátságot kötni, aminek négyszer több lába van, mint nekem?". Dóri: *bólogat*.). Találkoztunk még jó barátommal, Csigusz-szal is, akit Evita végül megfogott, és behajított a fűbe, hogy ne kelljen má' olyan sokat mennie. Pfffff :)



Az út felén túl azért már azt kívántuk, bárcsak végre egyenesbe jönne a talaj és egy szintre kerülnénk a tengerrel. Ez persze még egy jó darabig nem történt meg, csak gyalogoltunk, és kérdezgettük az embereket, hogy hol van a megálló, és nyilván közben megint eleredt az eső. Én már nem is foglalkoztam vele, aminek folyománya egy csurom vizes Dóri lett, de esküszöm tök jó volt egészen addig, amíg meg fel nem szálltunk a kb. 16 fokos metróra. Nem szeretem túlságosan a légkondit. Sebaj, gyorsan visszaértünk, majd egyből be a Burger King-be sült krumplit enni. Tudoooom, de itt tényleg ez a legjobb kaja xD. Még elugrottunk boltba, ahol Evita azért volt boldog mert 2 tál gyümölcsöt is vásárolt, én meg azért, mert volt még az on sale kávéból :). Visszatértünk kicsi hostelünkbe, áldottuk a meleg vizet, végül levittük a szennyes ruháinkat a mosodába. Holnapra tiszta, ropogós ruháink lesznek megint, juhúú!
Macau szigete tehát holnapra maradt, de biztos az is nagyon jó lesz. Szeretném külön is megköszönni a sok kedves kommentet és like-ot (vagy mit - Evita mondta, hogy van vmi ilyesmi:), aranyosak Vagytok nagyon! Mi pedig továbbra is lelkesen tudósítunk kalandos utazásainkról.

Puszi,

DC.Dóri&Évi